Lillát 5 napig Bálint öltözteti emberkísérlet

Arany ékszertáska hétfőre, futónaci keddre – Öt napig a fiam volt a stylistom!

Kérjétek meg a négyéves fiatokat, öltöztessen öt napig. Utána garantáltan másképpen néztek majd a ruhatáratokra. Én már csak tudom – végigcsináltam!

Mint tudjátok, Bora baba gardróbja hetente kinyílik, és ennek a cikksorozatnak köszönhetően a kislányommal rendszeresen „dolgozunk” együtt. Ő a modell, én a stylist és a fotós. Régóta szerettem volna valami hasonló projektet a fiammal, Bálinttal is, ezért is örültem, amikor megtudtam, az lesz a dolgom, hogy öt napig azt viseljem, amit Bálint állít nekem össze. Na, de milyen szettekben merészkedik egy anya az utcára, ha öt napig a fia öltözteti? Milyen egy négyéves fiú divatérzéke? Mindenre fény derül!

öcsi ruha

Viselnétek az öcsétek ruháit 5 napig? – Eszter kipróbálta helyettetek

„Bírom az öltözködős, kipróbálós projekteket – újságírói pályafutásom alatt öltöztetett már egy hétig a pasim, öltöztem már én magam is az ő szekrényéből (a kettő nagyon nem ugyanaz). Amikor eldöntöttük, hogy a VOUS-n testvér napot tartunk, adta volna magát, hogy a húgom ruháit viseljem napokon keresztül. Igazi kihívásnak azonban ott volt a nehezített pálya: ugyanis van egy öcsém is.”

Ha kíváncsiak vagytok, hogy viselte főszerkesztőnk, Eszter az 5 napos ruhaprojektet, ITT elolvashatjátok! 

Lévén, hogy nyári szünet van, és két gyerekkel vagyok itthon, a hétköznapi rutin nem túl bonyolult: reggel irány a bolt, közben útba ejtjük a postát, hogy a megrendelt Pocket Trailerek minél előbb a vevőkhöz jussanak, aztán irány a játszótér. Ezután indulás haza, délelőtti alvás a kicsinek, azalatt anya dolgozik vagy házimunkát végez. Később egy gyors ebédkészítés, kaja, kert, majd délutáni alvás és megint munka, végül megint kert, vacsi és esti fürdés, majd meló éjjelig.

Hála a nyári szünetnek, az öltöztetős projektünk miatt sem kellett aggódnom: ha ciki is egy szett, nem kell tömegek előtt röhejessé tennem magam – itt faluhelyen, ahol lakunk, egyébként is sokszor furcsán néznek ránk. Bálint bátran szabadjára engedhette a fantáziáját, de azért az is tény, hogy ruhatáramat inkább funkcionális darabok alkotják, így operába való szettel nem találkozott a variációkat adó palettán.

1. nap 

Imádom ezt az aranyszínű, fém koktéltáskát, amit évekkel ezelőtt az öcsémtől kaptam. Bár évek óta nem viseltem, mégis minden nap szem előtt van, az egyik komód tetején díszeleg, mert annyira gyönyörű. Amikor Bálint előhúzta a szekrényből a sima farmert és szürke pólót, akkor megijedtem, gondolván: „Milyen unalmas lesz így a cikk!”.

Ekkor még nem sejtettem, hogy egy arany koktéltáska és egy macaronos baseballsapka párosításával milyen erőssé teszi az én kis stylistom a hétkezdést.

Vélemény: kényelmes szett volt, bár a koktáltáskába nem fért bele semmi, amit egy anyának nap mint nap magával kell cipelnie.

Forrás:
Séllei Lilla

A szett:

  • felső: DIY, anya által szétvágott férfipóló
  • arany koktéltáska : Reserved
  • kék skinny farmer: Levi’s
  • pink műanyag papucs: Lidl
  • macaronos baseballsapka: Vans

2. nap 

Tény, ezt a futónacit hosszú felsőkkel sűrűn viselem, amikor gyorsan valami kényelmeset kell felkapnom, mégis a hajam kettéállt, mikor a gyerek a kezembe nyomta a fehér pacákkal díszített nadrágot meg a fecskés pólót – hiszen ez a két fekete-fehér minta kicsit sem illik össze! Bálint jó érzékkel ezt a kaotikus szettet is megkoronázta egy táskával, méghozzá egy Anh Tuannal – örültem, mert ezt is jó ideje nem viseltem.

Vélemény: annak ellenére, hogy a két ruhát én sosem passzítanám, meglepő módon nagyon jól éreztem magam benne, viselés közben a mintakavalkád már egyáltalán nem zavart. Sőt, inkább feldobott ez a szintű lazaság!

Forrás:
Séllei Lilla

A szett:

  • madaras póló: River Island
  • futónadrág: Bershka
  • hajós cipő: Decathlon
  • oversize táska: Anh Tuan
  • füles kalap: H&M

3. nap 

Bálint – gyanítom, a repülős nagyapja miatt – időjárásjelentés-függő lett. Értsétek ezt úgy, hogy ha meglátja a tévében, csöndbe kell lennünk, figyelmesen végighallgatja, majd közli velünk, milyen idő lesz (persze sokszor a helyet és a napokat keveri, így nem kapunk valós infót). Na, ezt a szettet is az időjárás alapján állította össze: „Anya, ma hideg lesz!”. Így legjobbnak látta, ha rám adja az egyik sapkáját.

Vélemény: a pulóvertől hamar meg kellett szabadulnom, mert hőgutát kaptam volna, viszont a sapit imádtam, lehet, végleg elcsenem a gyerektől!

Forrás:
Séllei Lilla

A szett:

  • kék sapka: NON+
  • szürke pulcsi: New Yorker
  • vászontáska: NON+
  • boyfriend jeans: H&M
  • edzőcipő: Adidas

4. nap

Szerencsések vagyunk, mert a társasháznak, amiben élünk, van egy medencéje. Így kánikula idején nemcsak a kerti játszótéren, de a medence partján is hűsölhetünk. Egyik nap megkértem Bálintot, hogy ezúttal a medencés szettemet állítsa össze.

A gyerek nem fél a mix&match-től, de azt azért kicsit zokon vettem, hogy a terhes trikinimet választotta felsőnek.

Vélemény: az eltérő minták nem, de a a felsőről és az alsóról lelógó részek annál inkább zavartak.

Forrás:
Séllei Lilla

A szett:

  • simlis kalap: H&M
  • csíkos trikini: F&F
  • fürdőalsó: H&M
  • törölköző: Decathlon
  • pink gumiszandi: Tally Weijl

5. nap

Mivel már az ötödik napon unalmas lett volna ugyanazt a napközbeni szaladgálós szettet elkészíteni, így megengedtem a fiamnak, hogy az esti randiösszeállítást rakja össze. Lehet, hogy indokolatlannak tartjátok a sapkát, de ha megfigyelitek, minden szetthez volt, és ennek nyomós oka van: anyaként nincs lehetőségem hatalmas ékszereket vagy egyéb kiegészítőket hordani, nálam a táskák és a kalapok, sapkák azok, amik feldobják a szettet. Bálintba valószínű észrevétlenül is beleivódott ez, mert egy outfitnél sem felejtkezett el róla, sőt volt olyan nap, hogy ezzel kezdte az öltözék összeállítását.

Vélemény: ebben az összeállításban nem voltam teljesen fesztelen, ez a sapka ezzel a táskával… – borzalom. Ráadásul ebbe a táskába se fért el semmim!

Forrás:
Séllei Lilla

A szett:

  • mintás sapka: JudyArt Design
  • menta ruha: NON+
  • táska arccal: nászajándék
  • rózsaszín tornacsuka: kínai bolt