cigi dohányzás füst

Így űzzétek ki a lakásból a bosszantó cigiszagot!

A dohányzás nemcsak egészségtelen, hanem kellemetlen szagokkal járó tevékenység. Ha egy-egy alkalommal érinkeztek cigifüsttel, még nem kell aggódnotok, de amennyiben rendszeresen körbevesz titeket, kezdjetek el azon gondolkozni, miként fékezhetnétek meg a bűzt. Most erre hoztunk pár ötletet.

Nem szeretnénk azt feltételezni rólatok, hogy cigiztek, sőt reméljük, hogy nem, de körbejárnánk a témát. Sose tudni ugyanis, mikor lesz egy dohányzó párotok, mikor költöztök be egy bagószagú albérletbe, vagy mikor kölcsönöztök ki egy nikotintól bűzlő könyvet a könyvtárból.

Forrás:
Pixabay

Ha ezekkel képtelenek vagytok együtt élni, nem kell elmenekülnötök előlük, próbáljátok ki a következő tippjeinket!

Autó

Autóban cigizni ugyanúgy veszélyes, mint például fagyival vagy telefonnal lefoglalni az egyik kezet a volán mögött. A kárpitba beivódott szagot legegyszerűbben úgy űzhetitek el, ha rendszeresen és hosszasan szellőztettek. Amennyiben olyan helyen parkoltok, ahol biztonságban van az autótok, akkor hagyjátok több órára, sőt több napra letekerve az ablakot.

Ha ennyi nem elég, sajnos sikálnotok kell. Vehettek a boltban speciális járműtisztító szert, vagy próbáljátok ki a mi házi receptünket! Fontos, hogy fentről lefelé haladjatok, valamint hogy az ülések mellett a padlót és a szőnyegeket se hagyjátok ki.

A recepthez pedig szükségetek lesz:

  • vagy ecetre
  • vagy kávézaccra
  • vagy szódabikarbónára

Egy tálba töltsetek ecetet vagy kávézaccot, és ha nem tudjátok nyitva hagyni az ablakokat, ahogy fentebb olvastátok, akkor ezeket a szereket helyezzétek egy biztos pontra, mert magukba gyűjtik vagy épp semlegesítik a bűzt. Ha a szódabikarbóna mellett döntötök, azzal szórjátok át minél több helyen a kocsi belterét, egy éjszakán át hagyjátok így állni, majd porszívózzátok tisztára.

Forrás:
Pixabay

Könyvek és papírok

A legtöbbetek biztos rengeteg időt tölt a könyvtárban, főleg a vizsgaidőszakok környékén, és tuti gyakran viszitek is haza a tanulnivalókat. De megesett már veletek az is, hogy amikor kivettétek a táskátokból az olvasmányt, és elkezdtétek lapozgatni, orrfacsaró bűz csapott meg benneteket? Na, az ilyen esetekre itt a megoldás! Fektessétek ki nyitott állapotban a könyvet az ablakpárkányra, vagy tegyétek a ruhaszárító lécei közé, a lényeg, hogy órákon át érje friss levegő.

Vagy amikor indultok haza a könyvtárból, térjetek be egy olyan boltba, ahol lehet kapni zárhatós műanyag zacskót. Mindenképp többet vegyetek, ugyanis számos módszernél ez lesz az alapanyag. Az egyikhez szükségetek lesz még potpourrira, melyet szórjatok a nejlonba, dugjátok bele a kötetet, és egy napig a tájékára se menjetek. Ha megtette a hatását az illatosító, dobjátok ki a kukába.

Forrás:
Pixabay

Ruhák

Kevesebb ciki helyzetet tudunk elképzelni annál, mint hogy a munkahelyen azon súgnak össze a hátunk mögött, hogy milyen büdösek vagyunk. Mindegy, hogy az izzadságtól vagy a bagószagtól, egy biztos: nem engedhetitek meg, hogy kellemetlen szagúak legyetek egész nap. Ha a rendszeres mosás sem segít a ruháitokat illatosan tartani, szerezzetek be:

  • ecetet
  • szódabikarbónát
  • és még több műanyag zacskót

A mosógép helyett először egy zárhatós nejlonba dobjátok bele a büdös darabokat, és szórjatok rájuk szódabikarbónát. Úgy osszátok be, hogy 3-5 ruhához 2 evőkanál nátrium-hidrogénkarbonát jusson. Miután összenyomtátok a tasak száját, mozgassátok át, és egy napig pihentessétek. Ha ezzel megvagytok, rázzátok ki a szódabikarbónát a cuccokból, és egy normál programon mossátok ki.

Választhatjátok az áztatást is, ha épp nincs zacsitok. Egy tálba dobáljátok bele a büdi rucikat, öntsétek fel addig vízzel, míg el nem lepi mindet, és mehet még hozzá 250-250 ml szódabikarbóna és ételecet. Legalább 60 percig maradjanak így magányban, majd a végső pont most is a megszokott mosási folyamat.

Forrás:
Pexels

Lakás

Az otthonotokkal kapcsolatos első szabály hasonlít ahhoz, amit korábban az autó esetében írtunk. Tárjátok ki az ajtókat, az ablakokat, ha tudjátok, csináljatok huzatot, és a cigiszag mehet is kintre.

Használjatok gyakran légfrissítőket, melyekhez hozzájuthattok a boltban, de akár előállíthatjátok ti magatok is, ahogyan azt ebben a cikkben már javasoltuk.