„Tavaly ilyenkor még az életéért úszott” – Nehéz sorsú sportolók alkotják a Menekültek Olimpiai Csapatát

Tegyük egy picit félre a politikát, és gondoljunk arra, hogy a világon sok százezren vannak, akik nem koncentrálhatnak igazán a sportra, mert esetükben a túlélés a tét. Hazájukban háború dúl, terroristák végeznek ki ártatlan embereket, esetleg a klímaváltozás áldozataiként kényszerültek elhagyni otthonaikat, nemritkán szeretteiket. Közülük 10-en a Menekültek Olimpiai Csapatában vesznek részt a riói olimpián. De kik is ők, és mit érdemes tudnunk róluk?

Tavaly ilyenkor még az életéért úszott

Név: Yusra Mardini
Eredeti ország: Szíria
Jelenlegi ország: Németország
Sport: úszás

A 18 éves szír lány 2015 augusztusában egy gumicsónakkal indult el Törökországból Görögországba a háború elől. A menekültekkel teli csónak nem bírta a terhelést, ezért Yusra és testvére – mindketten kitűnő úszók – a tengerbe ugrottak, hogy a csónakot könnyebb legyen irányítani. 

Forrás:
AFP

„Nagyon ijesztő, hogy hiába vagy úszó, mégis lehet, hogy a vízbe fulladsz. És közben kénytelen voltam mosolyogni, mert a csónakban hatéves kisfiúk is ültek, és nem volt szabad észrevenniük, hogy életveszélyben vagyunk” – mondta nemrég Mardini, aki végül szerencsésen partot ért, és Németországban menekültstátuszt kapott.

A fiatal lány Szíriában már korábban is keményen edzett és készült az olimpiára, de a háború miatt kénytelen volt szüneteltetni a felkészülést. Nem tartja kiemelkedőnek a 100 m-es pillangóban nyújtott 1:09-es teljesítményét, noha az ötfős selejtezőfutamot ő nyerte. Időeredménye a 41. helyre volt elég, de úgy véli, ha következetesen edz, később visszanyerheti régi formáját, és még fejlődhet is. 

Reményei szerint a 100-as gyorson jobban fog teljesíteni. Már így is le a kalappal előtte! 

Lerombolták az otthonát, tíz éve nem tud semmit a szüleiről...

Név: Angelina Nadai Lohalith
Eredeti ország: Dél-Szudán
Jelenlegi ország: Kenya
Sport: atlétika

A 21 éves sportoló semmit nem tud a szüleiről tíz éve: ekkor kényszerült elhagyni szülőhazáját. Az otthonukat folyamatos támadások érték, a család sokszor a bokorban aludt, és egész éjszaka várta a halált. Egy napon arra tértek haza, hogy aknákkal vették körbe a földjüket, esélyük sincs újjáépíteni a romokat. A család ekkor megszervezte, hogy az akkor 11 éves kislány Kenyába menekülhessen

Lohalith sokáig nem is álmodozhatott arról, hogy sportolhasson, végül azonban lehetőséget kapott új hazájában arra, hogy eddzen: óriási lehetőséget lát abban, hogy kijuthatott az olimpiára, és a felkészülésben egy profi német edző volt a segítségére. 

600

De milyen színben indulnak?

A menekültstátuszú sportolók utolsó előttiként, az olimpiai zászló alatt vonultak fel az augusztus 5-ei megnyitón, s ha valamelyikük aranyérmet nyer, az olimpiai himnuszt játsszák el a tiszteletére. A csapat ruházatát a NOB biztosítja, a sportolókat az olimpiai faluban szállásolják el. 

Taxisofőrként dolgozik új hazájában az etióp résztvevő

Név: Yonas Kinde
Eredeti ország: Etiópia
Jelenlegi ország: Luxemburg
Sport: atlétika

A maratonfutó etióp fiatalember jelenleg Luxemburgban taxisofőr, de már buzgón tanul franciául, hogy tanulmányait is folytathassa. Futni mindig is szeretett, de arra nem számított, hogy azért is szaladnia kell majd hazájában, hogy életét védje. 

A riói olimpiára 2:17:31-es legjobb eredményével került be, amelyet a tavalyi frankfurti maratonon futott. „El sem tudom mondani, hogy milyen fantasztikus érzés, hogy ott lehetek az olimpián. Rengeteg erőt ad, megfeledkezem mindenről, amit elveszítettem. Rengeteg energiám van, bízom magamban” – lelkesedik Kinde. 

Ételért ment az édesanyja, azóta nem látta...

Név: Yiech Biel
Eredeti ország: Dél-Szudán
Jelenlegi ország: Kenya
Sport: atlétika

Biel csupán 9 éves volt, amikor 2005-ben, a szudáni polgárháború borzalmai közepette, édesanyja a szomszédjuknál hagyta, hogy élelmet szerezzen a családnak. A nő soha nem tért vissza, máig nem tudni, hol lelte halálát. 

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Mivel Biel apja a háborúban harcolt, nem volt, aki a gyerekre vigyázzon, ezért a szomszéd úgy döntött, hogy egy kakumai menekülttáborba küldi a kisfiút. A 9 éves gyerek egyedül érkezett meg a táborba, amely 200 ezer menekültnek adott otthont, borzalmas körülmények között. 

Versenysportról a ma 21 éves fiatalember még hosszú évekig nem álmodhatott, de tehetsége ennek ellenére is kiderült: 2015-ben versenyzett először Kenyában, elsőként a 10 kilométeres távon indult... és másodikként ért a célba. Hisz abban, hogy gyakorlással egy menekült is bármire képes, amire a többi ember, az átélt borzalmak ellenére. 

Nagyszülei holtteste alatt rejtőzött el, majd Angelina Jolie iskolájába járt

Név: Rose Nathike Lokonyen
Eredeti ország: Dél-Szudán
Jelenlegi ország: Kenya
Sport: atlétika

Mikor Lokonyenék otthonát támadás érte, és a szomszédsággal együtt menekülniük kellett, a 7 éves kislány a romok között keresett egy biztonságos helyet, ahol elbújhat. Ekkor találta meg nagyszülei holttestét, és így tudott elrejtőzni, hogy ne mészárolják le őt a portyázó, ellenséges katonák. 

Lokonyen ezután szintén a kakaumai menekülttáborban kapott helyet, ahol az Angelina Jolie általános Iskolába járt, amelyet a hollywoodi sztár hozott létre. 

A fiatal sportoló pusztán a feszültség levezetése céljából kezdett futni, de tehetsége hamar nyilvánvalóvá vált, így az Olimpia Bizottság kiválasztotta, hogy élesben is megmutathassa, mit tud 800 méteren...

Azért kezdett futni, hogy a golyókat kikerülje...

Név: Paul Amotun Lokoro
Eredeti ország: Dél-Szudán
Jelenlegi ország: Kenya
Sport: atlétika

A kis Paul gyerekkorától kezdve futott: sajnos a golyók elől, a dél-szudáni polgárháború drámai időszakában. 2006-ban kamaszként hagyta el hazáját. Kezdetben a foci vonzotta, a csapatjáték egészen magával ragadta, a futáshoz pedig rettenetes, traumatikus élmények kapcsolódtak. Ezzel együtt tehetsége idővel kiütközött, és Kenyában versenyre küldték, hogy a riói olimpián mérettethesse meg magát. 

Lokoro, társaihoz hasonlóan, hosszú ideje semmit sem tud családjáról, akik talán már nem is élnek. 

Magyarországon is készült az olimpiára

Név: Rami Anis
Eredeti ország: Szíria
Jelenlegi ország: Belgium
Sport: úszás

Rami Anis 20 évesen kényszerült elhagyni aleppói otthonát 2011-ben, hogy aztán hosszú és kalandos utazás után 2015 decemberében Belgiumban leljen menedéket. 

Nem tudtam, hogy örökre el kell hagynom az otthonomat, amikor a család a bátyámhoz küldött, Isztambulba. Csak egy hátizsákot vittem, amiben két dzseki, két póló, két nadrág volt. Azt hittem, csak néhány hónapot leszek távol, aztán visszatérhetek a szülőföldemre. Ennek már öt éve 

– emlékezik a kezdetekre a fiatalember.   

Anis nem kapott török állampolgárságot, így nem úszhatott versenyszerűen, noha úgy érzi, számára a legfontosabb az, ami a medencében történik. 

Gyerekkatonának akarták, hogy gyilkológépet faragjanak belőle

Név: James Nyang Chiengjiek
Eredeti ország: Dél-Szudán
Jelenlegi ország: Kenya
Sport: atlétika

A fiatal srác juhászként ügyelt az állatokra, amikor katonák próbálták meg elrabolni, hogy gyilkolásra kényszerítsék a hadseregben. A gyerekkatonaság Dél-Szudánban – és Afrika számos területén – hétköznappi dolog. 

Chiengjiek nem sokáig bírta, 13 éves megszökött, és Kenyába menekült néhány hasonló korú társával. Ekkor ismerkedett meg azokkal a fiúkkal, akik akkor már rendszeresen edzettek, de még 10 teljes évig kényszerült a menekülttáborban élni, mielőtt a Lorupe Alapítvány felfedezte. 

Így került az olimpiai menekültcsapatba, amiben élete legcsodálatosabb élményét és lehetőségét látja. 

Napokig az erdőben éhezett gyerekként, amíg megtalálták 

Név: Popole Misenga
Eredeti ország: Kongói Demokratikus Köztársaság
Jelenlegi ország: Brazília
Sport: cselgáncs

A kongói cselgáncsosok története sem hétköznapi: Misenga a harcok elől menekült el kilencévesen, majd miután elszakították szüleitől és magára maradt, a vadállatokkal teli erdőben bolyongott nyolc napon át. Ezután került menekülttáborba, ahol a cselgáncsot is felfedezte. Így tanulta meg a fegyelmet és az alázatot – mondta. 

„Úgy érzem, bármire képes vagyok, mert még egy esélyt kaptam az élettől. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy mindenünket elveszíthetjük, de mindig van remény” – tette hozzá nemrég. 

A szerettei miatt is versenyez: hátha így megtalálják

Név: Yolande Mabika
Eredeti ország: Kongói Demokratikus Köztársaság
Jelenlegi ország: Brazília
Sport: cselgáncs

A harcok miatt hamar elveszítette szüleit, többi rokonáról semmit sem tud. Élete korai szakaszáról a traumatikus élmények miatt nem sok emléke maradt: annyit tud, hogy órákon át rohant a kietlen pusztaságban, amikor egy helikopter megtalálta, és egy menekülttáborba szállította.

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

„A cselgáncsból, amit a táborban fedeztem fel, soha nem származott pénzem, a fegyelmet, a türelmet és a jóindulatot viszont általa tanultam meg. Szeretem a versenyhelyzeteket, és büszke vagyok, hogy alkalmasnak találtak arra, hogy csapattag legyek” – fogalmaz. 

Mabika máig bízik abban, hogy ha szereplésének híre megy, lesznek rokonok, akik megtalálják, és újra találkozhat szeretteivel.