A riói olimpiának vége, de velünk maradt egy kérdés, ami egyelőre megoldatlan: mi lesz a jövőben az interszexuális sportolókkal? A dél-afrikai futó, Caster Semenya úgy nyerte sorra a versenyeket és állított fel világcsúcsokat, hogy biológiai értelemben nem nevezhető egyértelműen nőnek. Vajon szomorúnak kellene lennünk, hogy nincs tiszta helyzet az élsportban, vagy inkább örüljünk, hogy szabadon versenyezhet egy nő, aki másnak született, mint a többség?
Nem egyértelműen férfi vagy nő pusztán a teste alapján
Interszexuálisnak az olyan embert nevezzük, aki úgy jön a világra, hogy elsődleges, illetve másodlagos nemi szervei, kromoszómái és hormonjai alapján nem határozható meg egyértelműen férfiként vagy nőként. Ez azt jelenti, hogy egyszerre lehetnek férfi és női biológiai jellemzői: például petefészke és heréje, de akár fokozott tesztoszterontermelése is lehet, miközben mellei is növekednek. Nagyjából 30-féle különböző formája létezik az interszexualitásnak: van, hogy ez azonnal látszik már a születéskor, máskor viszont csak felnőttként derül ki, hogy interszexualitásról van szó.
Caster Semenya helyzete azért különleges, mert XX-kromoszómái vannak, nőként tekint magára, de a testén belül herék fejlődtek ki, amelyek tesztoszteront termelnek. A tesztoszteron egyes vélemények szerint nagymértékben hozzájárul a férfiak izomzatának kialakulásához, aminek következtében egy férfi, biológiai adottságai folytán, nagyobb erőkifejtésre – így jobb sportteljesítményre – képes, mint egy nő. Semenya ügyében 2009 óta tart a vita, hogy jogtalan-e biológiai előnye, illetve ha már így alakult, versenyezhet-e a nők között, magas tesztoszteronszintje ellenére.
A kérdés már csak azért is fontos, mert nem Semenya az egyetlen interszexuális élsportoló: az 1932-es olimpián a női százméteres síkfutást megnyerő Stella Walshról csak a halála utáni boncoláskor derült ki, hogy Y-kromoszómája volt, majd az 1996-os atlantai olimpián nyolc atlétanőnél találták meg a férfiakra jellemző Y-kromoszómát.
A 2009-es világbajnokság után a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) arra kényszerítette Semenyát, hogy hormonterápiával csökkentse tesztoszteronszintjét, majd ezt a döntést a Nemzetközi Sportdöntőbíróság megvétózta, mondván, nem a magas tesztoszteronszint, hanem a magasság, keskeny csípő és a vörösvértestjeik magasabb oxigénszállító képessége okozza a férfiak biológiai előnyeit a sportban, és egyébként sem etikus hormonterápiára kötelezni bárkit is egyéni biológiai jellemzői miatt.
Ma már tehát a tesztoszteronszintet nem kötelező bizonyos szint alatt tartani ahhoz, hogy valaki nőként versenyezhessen, ami sokak szerint magát a sport tisztaságát kérdőjelezi meg: úgy vélik, hogy ha már így állunk, szükség sincs arra, hogy külön férfi és nő kategóriák legyenek az élsportban…
Sokkal több interszexuális ember létezik, mint hinnénk
Egy friss felmérés szerint 2 ezerből egy ember interszexuálisként jön a világra, az interszexualitás tehát nem ritka, hanem láthatatlan jelenség. Évszázadokon keresztül az interszexuális embereket – sokáig hermafroditáknak nevezték őket – torzszülöttként tartották számon és szégyellték, majd az orvostudomány fejlődésével az elmúlt évtizedekben már különféle műtéteknek vetették őket alá.
„Míg a transzszexuális embereknek sokszor keményen meg kell küzdeniük azért, hogy bizonyos beavatkozásokon áteshessenek, az interszexuálisok gyakran esnek át csecsemőként, kisgyerekként olyan műtéten, amelybe felnőttként soha nem egyeznének bele. Abszolút nő vagyok, hiába születtem herékkel, és soha nem akartam, hogy emiatt megműtsenek” – mondja Emily Quinn, az Interact nevű interszexuális közösség egyik arca. Quinn abban hisz, hogy az interszexuális ember nem beteg – hiszen az esetek többségében minden szerve megfelelően működik –, csak más, mint a többség.
Szerinte az egyetlen játható út az, ha az interszexuálisokat is elfogadja a társadalom, és senkinek sem kell műtéten vagy hormonterápián átesni ahhoz, hogy valóra válthassa az álmait: még ha ezek az élsporthoz is köthetők.
Az Interact aktivistái úgy vélik, hogy Semenya esete azért fontos, mert általa beszélhetünk arról, hogy nem mindig egyértelmű a biológiai jellemzők alapján, hogy ki számít férfinak és ki nőnek, ugyanakkor hagyni kell, hogy mindenki maga határozza meg saját identitását. „Ha Semenya nőként tekint magára, és úgy is élt egész életében, akkor joga van ahhoz, hogy nőként versenyezhessen. Ilyennek született, soha nem csalt: bizonyos velünk született biológiai jellemzőink sokszor alkalmasabbá tesznek bennünket bizonyos dolgokra, mint másokat. Ha egy nő az átlagosnál hosszabb lábakkal és erőteljesebb izomzattal születik, vajon akkor is el akarjuk tőle venni az aranyérmet? Arról sem tehet, ahogyan a fokozott tesztoszterontermelődésről sem, ami egyébként nem csak az interszexuális emberekre lehet jellemző” – mondja Quinn.
A kérdés persze felmerül, hogy ha Semenya bármiféle korlátozás nélkül sorra nyerheti a versenyeket annak ellenére, hogy biológiai értelemben nem határozható meg egyértelműen nőként, akkor vajon a jövőben nem tolódik-e el az élsport az interszexuális versenyzők irányába, akiket szándékosan azért választanak ki, hogy csúcssikereket érjenek el és rekordokat állítsanak fel…
