Az intuíciók és megérzések nyomába eredtünk

Véletlen? Nem hinném! – Az intuíciók és megérzések nyomába eredtünk

Egy Forma–1-es versenyző a verseny utolsó körében, az első helyen haladva, a befutó előtti éles kanyar előtt satuféket nyomott. Megérzései azt diktálták, hogy muszáj fékeznie, és megdöbbentő módon igaza volt: a befutónál balesetet szenvedett, feltorlódott autók várták, amikbe teljes gázzal szaladt volna bele – azonban erről ő mit sem tudott! Hihetetlen szerencse? Őrangyal utasítása? Vagy a titokzatos intuíció súgta meg neki?

Az intuíció izgalmas kutatási terület, ráadásul egyre többen foglalkoznak vele tudományos alapon. Biztos veletek is előfordult már az, hogy a megérzésetek segítségével hoztatok jó döntést. Megéreztétek, hogy titeket hívnak ki felelni, vagy valaki figyel titeket a terem túlsó végéből. Lehet, hogy már balesetet is kerültetek így el – és nem tudtátok, minek, kinek adjatok hálát.

A tudomány jelenlegi állása szerint a legnagyszerűbb számítógép a világon a saját agyatok.

intuitív

Egyértelmű jelek, hogy intuitívak vagytok és nem tudtok róla

Az érzelmek ilyenkor nyáron sokkal nagyobb intenzitással jelentkeznek, így könnyen meglehet, hogy olyan jeleket tapasztaltok magatokon, amire nem számítotok. Úgy érzitek, susognak hozzátok a fák? Hirtelen megmagyarázhatatlan érzések kerítenek hatalmukba? Lehet, hogy intuitív emberek vagytok, csak nem tudtok róla?

Egy korábbi cikkünkből ide kattintva mindent megtudhattok!

Mindent az intuíciókról!

Az eddigi ismeretek szerint az agyatok végtelen mennyiségű információt képes tárolni, azonban ennek nagy része tudattalan marad. Egy részét szinte lehetetlen előhívni (például a csecsemőkori emlékeiteket), egy részét a megfelelő hívóingerekkel elő lehet bányászni (iskolai tananyag egy része), viszont csak töredékét érhetitek el azonnal.

Azonban minden tudás, amit valaha tudtatok, minden emlék ott van valahol az agyatok mélyén. Ezekből az adatokból dolgozik az intuíció: agyunk jobb agyféltekéje és bizonyos kéreg alatti részei olyan gyorsan képesek együttműködni, hogy ezt tudatosan észlelni lehetetlen, és olyan összefüggéseket találnak meg, következtetéseket vonnak le, amire a bal agyfélteke csak hosszas, logikus elemzés után lenne képes. Ezek a tudattalanul összerakott puzzle-darabok villannak be zsigeri megérzés formájában, és általában valóban működnek!

Forrás:
iStock

Ideje meditálni

Habár ösztönösen tudjátok, hogy a zsigeri megérzésekben megbízhattok, néha nehéz előhívni őket. Általában fenyegető, érzelmileg megterhelő helyzetekben működnek, de ha túl nagy rajtatok a nyomás, lehet, észre sem veszitek, de elnyomjátok őket. Érdemes ezért minden nap – hogy nehéz helyzetekben már könnyebben menjen – meditálni egy keveset. Elég 10 percnyi lecsendesedés ahhoz, hogy ráhangolódjatok önmagatokra, felismerjétek érzéseiteket, megfigyelhessétek belső eseményeiteket. Sokszor ilyenkor jöttök csak rá, milyen feldúltak vagy fáradtak vagytok valójában.

Ezek a percek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kiürítsétek a fejeteket, kicsit elengedjétek a napi gondolatáradatot, és helyet hagyjatok az értékes dolgoknak. Csak üljetek le, és figyeljétek a légzéseteket – ha azon kapjátok magatokat, hogy elterelődött a figyelmetek, finoman csak térjetek vissza a légzés követéséhez.

transz

Meditáció vagy transzba esés – melyiket ismeritek?

A meditáció és a transzba esés alapvetően két külön út, hogy megtapasztaljuk a tér- és időnélküliséget. A meditációk rendszeres gyakorlásával elérhető, hogy az öt érzékszervünktől elszakadva – látás, tapintás, ízlelés, hallás, szaglás – egy módosult tudatállapotba kerüljünk, és hogy befelé figyeljünk. De akkor mi a transzba esés? 

Németvölgyi-Nagy Reni korábbi cikkéből minden kiderül!

Jöhet a jó öreg érmefeldobás

Nehéz helyzetben működhet a megérzések előhívására az érmefeldobás is: ha két opció között dilemmáztok, nevezzétek ki egy érme fejét egyiknek, írását másiknak. Dobjátok fel azzal a biztos elhatározással, hogy ezzel eldöntitek a kérdést. Majd amikor az érme földet ér, meglátjátok, mi vár rátok. Eztuán nincs más dolgotok, mint hogy megfigyeljétek, mit éreztek:

Fellélegeztek, megnyugodtok? Vagy szorongató érzés fog el titeket, és azt kívánjátok, bárcsak a másik oldalra esett volna? Ezekben az érzésekben érhetitek tetten az intuíciót, és azt, hogy melyik a helyes út!

És hogy mi a helyzet az autóversenyzővel?

Mélyreható kognitív interjút készítettek vele az eset után, aminek során újraélte az eseményt egy videofelvétel segítségével, és rájöttek, mi nem stimmelt: a lelátókon ülő tömeg, aminek őt kellett volna ünnepelnie, néma csöndben, lefagyva bámult a befutó felé. Bár a pilóta tudatosan nem dolgozta fel ezt az információt, agyának ősibb része kiadta az utasítást: fékezz!