Egyéb kategória

Hurrá! Megvan, mikor és hol startol el Sarah Jessica Parker új sorozata!

Mi, VOUS-lányok imádjuk Sarah Jessica Parkert, és szerintünk ezzel ti is így vagytok! Számos sikeres filmje, ikonikus sorozata és persze a divatban való tevékenykedése után még mindig nem áll le, és újabb filmeket forgat. Ám aminek most még jobban örülhetünk, hogy egy sorozattal is érkezik és most már azt is tudjuk, mikor!

vous - 2016.08.30.
Hurrá! Megvan, mikor és hol startol el Sarah Jessica Parker új sorozata!

Már korábban megírtuk nektek, hogy a Szex és New York egykori színésznője új sorozattal érkezik, most pedig végre megjelent a show várva várt első plakátja. Sarah Jessica Parker a Divorce, vagyis Válás című sorozatban játszik majd, ami már első ránézésre is igen izgalmasnak ígérkezik. Ha megfigyelitek a plakátot, titokzatosságot sugall, és elárulja, milyen hangulatú lesz az HBO új sorzata.

Objektum doboz

Először is, ami a legfurcsább, hogy egy száguldó vonat közeledik a vasúton álldogáló Sarah és a férjét alakító Thomas Haden Church mögött, akik egyébként elég laza kézfogással tartják egymást. Ez pedig arra utal, mi lesz a történet. Biztosan ugyanis csak annyit lehet tudni a Divorce-ról, hogy Sarah egy Frances nevű nőt fog alakítani, aki a házasságából próbál kiszállni, viszont ő és tinédzserkorú gyerekei is nagyon nehezen dolgozzák fel a válást

A színésznő a Szex és New York sorozata után több mint 10 évvel várhatóan komolyabb alakítást fog nyújtani, ami talán jót is tesz majd a karrierjének, hiszen végre egy másik oldalát is megmutathatja rajongóinak. 

Október 9-én indul tehát a Divorce az HBO-n, amit remélhetőleg hamarosan a magyar rajongók is láthatnak majd.

Ti is izgatottan várjátok már?

Címkék: #SJP #új sorozat
Ajánlott cikkek