Molnár Viola Anna Vous-lányok tini kori rocksztár idol

„A MyVipen még klubom is volt” – A VOUS-lányok tinikoruk rockidoljairól mesélnek

„Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek!” – szólt a Pokolgép tolmácsolásában a bölcsesség. Nem kérdés, a rockzenének mindig meglesz a stabil rajongótábora. De alapvető igazságként azt is megemlíthetnénk, hogy amíg a tinikor az élet része, addig a rockerség is kötelező fázisa a felnőtté válásnak. Mint mindenki, a VOUS-lányok is voltak rockerek. Ezúttal ők árulják el féltve őrzött titkaikat kedvenc bandájukról!

Aki a My Chemical Romance-klipek miatt ült a TV előtt

Enci, a VOUS junior szerzője szőkésbarna, göndör fürtjeivel egy igazi ártatlan lánynak tűnhet – pedig higgyétek el, pár évvel ezelőtt még gyakorlatilag koromfekete vér folyt az ereiben!

„Az egész kb. hatodikos koromban kezdődött, nem is tudom pontosan, hogyan... Egyszer azon kaptam magam, hogy állandóan a My Chemical Romance dalait hallgatom és az ő klipjeiket várom a TV-ben – igen, amikor még tévében néztük a klipeket. Talán az fogott meg bennük, hogy végre volt egy nem épp nyámnyila, mindent megmondó banda. Amikor az Alkonyat-film készítői felkérték őket, hogy írjanak zenét a filmhez, ők beszóltak nekik és inkább készítettek egy anti-vámpíros dalt. Ez nagyon tökös húzás volt a szememben.

Olyannyira meg voltam értük őrülve, hogy képes voltam bármit megvenni, ami velük kapcsolatos volt. A szobám kész MCR-bánya volt, amit az összes rokonom és barátom megszólt, ki pozitív, ki negatív értelemben. Akkoriban rengeteg más fanatikussal tartottam a kapcsolatot, a MyVipen még klubom is volt.

A szüleim mondogatták, hogy majd kinövöm a rajongást, de én nem hittem nekik. Pedig tényleg így lett.

Forrás:
Molnár Anikó

Aki rózsaszín necckesztyűben járt koncertre

A VOUS ügyeletes királylánya, Nina sokunk számára példakép: az élet számára maga a nagypályás játszótér, ahol naphosszat szórakozhat anélkül, hogy valaha is megütné magát. Már 14 évesen is tudott élni – a kérdés mindössze annyi, vajon milyen aláfestő zenére tette ezt?

„Bevallom, én Avril Lavigne-fan voltam. Nagyjából 14 éves lehettem, mikor elkezdtem hallgatni a dalait, és akkoriban valahogy nagyon magaménak éreztem őket. Tetszett, hogy vadóc, de mégis csajos.

Életem első igazi koncertje is egy Avril koncert volt, ahol – bár ma már nem vagyok túl büszke rá – rózsaszín necckesztyűben jelentem meg.

Nem tudom, hogy ennek a 'gyönyörű' kiegészítőnek köszönhetem-e, de nagyon menőnek éreztem magam a koncerten, miközben a harmadik sorban tomboltam.”

Forrás:
Molnár Anikó

Aki tiniként már a későbbi férjével ment koncertre

Fotósunk, Ancsa maga a béke szigete. Asztalát körüllengi a zen és a harmónia – nehéz elképzelni őt tomboló fiatalként. Pedig higgyétek el, neki is megvolt a maga korszaka – ami valójában véget sem ért.

„A Green Day a kedvenc zenekarom 14 éves korom óta, noha az újabb albumaikat annyira nem kedvelem. A régieket az American Idiotig bezárólag sosem tudnám megunni, sok számukat álmomból felébresztve is kívülről fújom.

2005-ben még a koncertjükön is jártam, ráadásul azzal a haverommal együtt, aki ma már a férjem.

Talán azért szeretem őket ennyire, mert egyrészt nagyon sok emlékem fűződik a zenéjükhöz, másrészt a melankolikusabb számaikban is van egy kis 'happy' hangzás. Kamaszkoromban rengeteg Green Day-poszterem volt, a mai napig őrzök néhány ereklyét, ami egykor a szobámat díszítette, ma viszont csak egy dobozban pihennek.”

Forrás:
Molnár Viola Anna

Aki a Red Hot Chili Peppersre pazarolta a különórapénzét

Sophie, a hírszerkesztőnk egy igazi, belevaló csaj. Szettjein is látszik az a laza hanyagság, amivel az élethez is hozzááll – ha valaki, hát ő egészen biztosan érzi a rockot. Ez pedig 10 évvel korábban sem volt másként...  

„Én hatalmas Red Hot Chili Peppers-rajongó voltam tiniként. Nyilván az Otherside-dal kezdődött minden, de igazából az első CD-met azután vettem meg, hogy láttam az MTV-n egy RHCP top 10-et. Onnantól kezdve megvettem minden lemezüket meg a zenekaros pólókat.

Egyszer egy külön matekórámon arra kértem meg a tanáromat, hogy a lecke helyett segítsen nekem egy matematikailag pontos RHCP-jelet rajzolni.

Ez egyébként a mai napig kint van a régi szobámban. Persze volt egy gigaposzterem is, amit még akkor is magammal vittem, amikor 14 évesen külföldre költöztem kollégiumba. Sőt, olyannyira fontos volt számomra az a poszter, hogy a kint töltött három évben inkább az ajtó mellett aludtam, csak hogy kirakhassam a plakátot – mivel ott volt elég hely hozzá a falon –, és aki lakott már koliban, tudja, hogy az ajtó melletti ágy az igazi szívás –, de én még ezt is bevállaltam a kedvenceimért.”

Forrás:
Molnár Anikó

Aki újradefiniálta a rockbanda fogalmát

A szerkesztőség leglazább tagja, Emcsi sosem szívbajos. Amikor megkérdeztük, rajongott-e valaha rockbandáért, szemrebbenés nélkül közölte:

hogyne, az *NSYNC-ért!

A bátorság nagy erény, ezért úgy döntöttünk, kivételt teszünk, és elismerjük: a Bye bye bye a legzúzósabb szám, amit valaha hallottunk.

Nem zavar a zaj a fejemben?
Nem zavar a zaj a fejemben?
Forrás:
Alexandra

„Számomra nem meglepő, hogy már megint én különcködöm. A suliban is mindig ez volt... Míg mások megőrültek a Linkin Parkért és valamelyik LimpBizkit szám volt a csengőhangjuk, (amit a tinimagazinok hátulján lévő kódok alapján pötyögtek be), addig én fuldokoltam az *NSYNC-poszterekben. Voltak a rockerek és voltam én, Justin Timberlake na meg a srácok, bár mindannyian tudjuk, hogy az *NSYNC igazából egyszemélyes banda volt. Nagy álmom volt, hogy tagja lehessek egy, az akkoriban igazán menő fanklub egyikének, de ez valahogy sosem jött össze. Úgy emlékszem, túl nyuszi voltam hozzá.

Egyszer viszont kézzel írtam egy „angol nyelvű” levelet az *NSYNC amerikai postafiók címére. Anyukám segített megcímezni és feladtuk a postán. (Valószínűleg nem kevés pénzért, VÁLASZBORÍTÉKKAL!) Ezt írtam a srácokna":

My name is Emőke Turánszki, I’m from Hungary and I very love your band!

Az autogramkártyát azóta is várom! Nekem az az *NSYNC volt és lesz mindörökké a legkeményebb rockbanda.”

Forrás:
Molnár Anikó