„Ha nincs más, ami összetartsa a közösséget, a bántalmazás ragasztóként működik” - interjú Jármi Éva pszichológussal

„Bárkiből lehet áldozat, ha másnak látják a többiek” – interjú Jármi Éva pszichológussal

Gonoszkodó pletykák, vécébe nyomott fejek, az internetre bosszúból feltett intim fotók – az általános és középiskolás diákok legalább tizede esik áldozatul valamilyen formában a kortársak bántalmazásának. A bullyingnak is nevezett jelenségről dr. Jármi Éva pszichológussal beszélgettünk.

Sűrűn indul az idei tanév az az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karán adjunktusként dolgozó szakember számára. Oktatói kötelességei mellett szakértőként is évek óta dolgozik egy finn eredetű antibullying program hazai bevezetésén, amelyet szeptembertől három iskolában tesztelnek. A KIVA a kortársbántalmazás megelőzését és kezelését célozza a tanári kar bevonásával, dr. Jármi Éva pedig trénerként segíti a pedagógusok kiképzését.   

Forrás:
Kerepeczki Anna

Gyerek- és kamaszkorban kortárs közösségekben meglehetősen gyakoriak a szurkálódó megjegyzések, beszólások és kisebb-nagyobb szívatások. Hol húzhatjuk meg a határt az ilyen esetek és a bullying között?

A hangsúly a rendszerességen, valamint az egyenlőtlen erőviszonyokon van, mégis azt tapasztaljuk, hogy a felnőttek és gyerekek fejében egyaránt nehéz elválasztani a mindennapos konfliktusokat a bullyingtól. Nem arról van szó, hogy az egyik fiú elszereti a másik barátnőjét és összeverekednek vagy verbálisan inzultálják egymást – ez nem bullying, hanem erőszakos konfliktuskezelés. A valódi bántalmazás a rendszeres, legalább heti szintű hatalomdemonstrációról szól: arról, hogy a gyengével szemben minden bántó tett megengedhető, és ezen keresztül a bántalmazó a saját pozícióját óvja.

A gyerekek mekkora hányada érintett a statisztikák szerint?

A rendszeresen súlyosan bántalmazott diákok arányát nemzetközi és hazai szinten egyaránt minimum 10%-ra becslik. Ahogy haladunk előre életkor szerint, csak a számok alapján úgy tűnik, csökken az áldozatok száma. Elképzelhető, hogy a bántalmazók egyre kevesebb gyereket bántanak, például mert hatékonyabban választanak maguknak célpontot.

Előfordulhat azonban az is, hogy nincs kevesebb áldozat, csak kevesebben merik magukat annak vallani. Az áldozatok száma helyett érdemesebb lenne az érintett osztályok számát nézni, ugyanis a bullying a szemlélőkre is hat: rosszabb a biztonságérzetük, negatívabban ítélik meg a kortársaikat és az iskolai légkört is. Nem csak az áldozat, a többi diák is szenved.

Mi jellemzi azokat az osztályokat, ahol rendszeresen bántalmaznak valakit? Hogyan működnek csoportként?

A bántalmazás olyan csoportokban tud fennmaradni és tartósan előfordulni, ahol nincs elég tisztelet, bizalom és elfogadás. A szerepeket mereven leosztották, ráadásul távol is vannak egymástól: óriási a szakadék a népszerű és a kevésbé kedvelt gyerekek között.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Az igazi közösségben sok szimmetrikus kapcsolat van, kevésbé fontos a pozíció tartása, és nincs is szükség arra, hogy a bántalmazás tartsa össze a csoportot, hiszen vannak közös élmények. Az ilyen osztályokban letiltják a bullyingra irányuló kísérleteket, és egyértelműen kommunikálják a próbálkozó felé, hogy ez itt nem oké. Amennyiben ez nem történik meg, hiába veszik ki az áldozatot az osztályból – a legtöbbször ez történik –, ki fog termelődni egy új áldozat.

Ha nincs más, ami összetartsa a közösséget, a bántalmazás ragasztóként működik.

Milyen tényezők növelhetik az áldozattá válás kockázatát?

Bárkiből lehet áldozat, ha másnak látják a többiek. Kisebbeknél a gyengeség jelei teszik kiszolgáltatottá a gyereket, legyen szó kis termetről vagy valamilyen fogyatékosságról, de veszélyes lehet az is, ha valaki nem találja meg a közös hangot a többiekkel és izolálódik.

„Ha nincs más, ami összetartsa a közösséget, a bántalmazás ragasztóként működik” - interjú Jármi Éva pszichológussal Zsély Anna

Kövér. Nagy seggű. Barba mama.

„Roppant gazdag szellemi világról árulkodó sértegetések... És valahányszor elhangzott valami hasonló, ti elégedett vigyorral nyugtáztátok önnön frappánsságotokat. Döbbenet, mennyire egyszerűen gondolkoztatok a világról – és döbbenet, hogy mindezt milyen magabiztossággal tettétek.”

Nyílt levél Violától, a pokollá tett tinikoráról, amiből bőven van mit tanulni!

A serdülőkor felé egyre erősebb kockázati tényező, ha valaki bármilyen módon eltér a közösség által diktált mainstreamtől. A legrosszabb helyzetben az úgynevezett provokatív áldozatok vannak. Ők azok, akik különböző okokból – például otthoni bántalmazás vagy figyelemhiányos tünetek miatt – nem jól értelmezik a társas helyzeteket és teher velük együtt lenni. Az ilyen gyerekek sok jelet tévesen agresszióként értelmeznek és agresszióval reagálnak, a bántalmazók pedig élvezik, hogy a legkisebb provokációra is robbannak. Emiatt sokszor az áldozatokat hiszik agresszornak, és mivel a felnőtteket is zavarják, a legtöbb iskola szabadulna tőlük.

Fekete Kálmán: Női szív
Fekete Kálmán: Női szív
Forrás:
Alexandra

Mi a KIVA alapkoncepciója és milyen kulcselemekre épül?

Azt szeretnénk elérni, hogy kialakuljon a teljes iskolában vagy akár már az óvodában egy bántalmazás elleni norma. A szemlélőket célozzuk, segítünk nekik megérteni, hogy a bántalmazás nem szükségszerűen történik, és mindenki felelős azért, hogy megszűnjön.

Sokan hiszik azt tévesen, hogy csak az számít védelmezésnek, ha valaki odaáll a bántalmazó elé – ez nyilván ijesztő, és ezért nem is csinálják. Megtanítjuk, hogy a támogatásnak számos más formája létezik: meg lehet például utólag vigasztalni az áldozatot, be lehet vonni közös tevékenységekbe. Emellett arra buzdítjuk a gyerekeket, hogy kérjenek segítséget, és a pedagógusokat is kiképezzük a kompetens beavatkozásra. Hiába jelzik a diákok a bántalmazást a felnőtteknek, ha utóbbiak nem rendelkeznek megfelelő attitűddel vagy stratégiával, vissza fog csapni.

Hogyan segíthetnek az áldozatnak a szülők?

A legfontosabb, amit tenni tudnak, hogy nem hibáztatják. Gyakori hozzáállás, hogy a szülő puszta jó szándékból próbál jó tanácsokat adni, hogyan viselkedjen a gyerek. Ez azonban rossz üzenetet közvetít: azt implikálja, hogy az áldozat valamilyen módon kiprovokálja a támadást.

Szintén nem jó stratégia az „ugyan már, csak két évet bírj még ki” típusú bagatellizálás.

Empatizálni kell, valamint egyértelműen visszajelezni a gyereknek, hogy megértjük, mennyire nehéz neki, és ilyet sem ő, sem más nem érdemel meg. Utána lehet beszélgetni arról, mit lehet tenni, de a szülőnek tudomásul kell vennie, hogy a kulcs az iskolában van, és ők otthonról nem tudják megoldani a helyzetet. A tanárok, az iskola bevonása megkerülhetetlen.  

Forrás:
Kerepeczki Anna

Időről időre nagy port kavarnak az interneten történő bántalmazásos esetek. Milyen aktuális online trendeket emelnél ki?

A gyerekeknek nagyon nagy büntetés, ha nem vehetnek részt az online közösségi életben, sokszor azért is nem jelzik a netes bántalmazást, mert félnek, hogy a szülők letiltják őket a facebookozásról. Mostanában több olyan esetről is hallottam, amely során a bántalmazó ezt használta ki: chaten finoman provokatív üzeneteket küldözgetett az áldozatnak, és addig feszítette a húrt, amíg az illetőnek elege nem lett és elkezdett durván válaszolgatni. A bántalmazó ezt jelentette az adminisztrátornak, és letiltatta.

Ebből is látszik, hogy a cyberbullyingnál nehéz elkülöníteni, ki a bántalmazó és ki az áldozat, ráadásul a bántalmazás alapkritériumának számító rendszeresség nehezen definiálható.  Lehet, hogy csak egyszer töltenek fel egy meztelen képet bosszúból, de ha öt perc múlva egymillióan látják, az olyan, mintha egymilliószor történt volna meg. A látszólagos különbségek ellenére ugyanakkor nagyon nagy az átfedés az iskolai és az internetes bántalmazás között. A jobb dokumentálhatóság miatt sokszor egy facebookos üzenet indítja el a lavinát, de amikor a szülő bevisz a tanárnak egy kinyomtatott bizonyítékot, általában kiderül, hogy az iskolában már évek óta folyik a megszégyenítés. A nagy visszhangot kiváltó cyberbullying esetek ráirányíthatják a figyelmet az iskolai bántalmazásra, és remélhetőleg segítenek tudatosítani, hogy a kettőt együtt lehet kezelni.