Egyéb kategória

Időnk, mint a tenger: a 30 az új 20 – vagy mégsem?!

A 30 az új 20 – mondják, és mi, huszonévesek nyugodt szívvel hátra is dőlünk. Minden kitolódott: később házasodunk, később vállalunk gyereket, és jóval később indítjuk el a saját, önálló életünket, mint a korábbi generációk. Időnk, mint a tenger – gondolhatnánk, de Meg Jay klinikai pszichológus óva int minket: tévedünk!

vous - 2016.09.05.
Időnk, mint a tenger: a 30 az új 20 – vagy mégsem?!

Pár évtizeddel korábban a huszonévesek radikálisan más életet éltek, mint mai kortársaik. A nyolcvanas években egy 25 éves fiatal már családos ember volt állandó, évtizedes biztonságot nyújtó munkahellyel, lakással, autóval, hitelekkel és törlesztőrészletekkel. A világ mára teljesen átalakult, és ennek következtében a felnőtté válás is másként történik: lényegesen lassabban és kevésbé határozottan.

Buli az élet

Huszonévesnek lenni a létező legjobb dolog: az ember kellően idős ahhoz, hogy a maga ura legyen – de nem tartozik még felelősséggel másoknak, és az előtte álló lehetőségek száma is végtelennek tűnik.

Ez az időszak a kísérletezés, a szórakozás, az útkeresés időszaka.

Ami bizonyos szintig teljesen természetes és szükségszerű dolog – ám egy ponton túl már nem árt vigyázni. Rengeteg fiatal lóg a levegőben: elnyújtják az egyetemi tanulmányaikat (a környezetemben volt 8 évig húzódó eset is!), hogy minél később kelljen munkába állniuk és elköteleződniük egy szakma mellett. A jelenség hátterében gyakran az áll, hogy az illető nem tudja, mihez is akar kezdeni – ezért inkább megpróbálja valamivel „értelmesen” elütni az idejét addig, amíg rá nem jön, mire vágyik. Csakhogy közben telnek az évek, és nagyon könnyű beleragadni a „majd egyszer” narratívába.

600

Menekülés a felelősség elől – kik valójában a Pán Péter-szindrómások?

Már nem kamaszok, sőt, a fiatalság is lassan elkopik, de ők még mindig a szüleikkel élnek. Kóborolnak egyik munkahelyről a másikra, vagy a tizedik megkezdett felsőoktatási karon kucorognak. Sose fejezik be. Vagy majd egyszer. Majd akkor, ha felnőnek.

Korábbi cikkünket itt olvashatjátok.

Megalapozatlan házasságok

A karrieren túl a magánéleti kérdéseket is hasonló hozzáállás jellemzi: a huszonévesek nem szívesen gondolnak bele, hogy a jelenben működő (vagy működésképtelen, de mégis fenntartott) párkapcsolatuknak hosszú távon is van-e jövője, azaz házassággá konvertálható-e idővel.

Nem csoda, hogy a legtöbben téves indíttatásból házasodnak: hozzámennek ahhoz, akivel épp együtt vannak abban az életkorban, amikor már „illik” megházasodni. Szörnyen hangzik, igaz? Mégis széles körben jellemző.

Az ember életét meghatározó főbb kérdéseket azért nagyon veszélyes a szőnyeg alá söpörni, mert az évek múlásával a lehetőségek száma elkezd radikálisan csökkenni. Jó döntést pedig akkor lehet és kell hozni, amikor még vannak előttünk opciók.

Forrás:
istock

A 30 nem az új 20

Meg Jay 2013-ban tartott előadást a TED-en a témában, a pszichológus ugyanis a huszonévesek életkezdési problémáira szakosodott.

A huszonévesek olyanok, mint a repülőgépek, amelyek épp most hagyják el Los Angelest, valamerre nyugat felé tartva. Felszállás után az irányon egy minimális változtatás a különbség abban, hogy Alaszkában vagy Fidzsin landolnak.

– mondta, és tökéletesen igaza van: nagyon nem mindegy, ki merre indul el az életben. Vagy hogy elindul-e egyáltalán valamerre.

Objektum doboz

A fontos döntések meghozásának hiánya és a felelősségvállalás halogatása ugyanis könnyen rossz irányba viheti az embert: ha valaki el akar valamit érni, azért tennie kell, méghozzá minél hamarabb. Aki későn kap észbe, könnyen kudarcnak érezheti a sorsát harmincéves korára.

Az életünket meghatározó legfőbb döntéseket állítólag 35 éves korunk előtt hozzuk meg. Nem mindegy tehát, hogy hogyan döntünk:

  • nem teszünk magunkért semmit, mert úgy hisszük, ráérünk
  • vagy tudomásul vesszük, hogy az időnk véges, és rászánjuk magunkat bizonyos lépésekre.

Ha tehát huszonévesek vagytok, akkor két bulizós hétvége között nem árt egy kicsit elgondolkozni: 

Ti irányítjátok a sorsotokat vagy a körülményeitek irányítanak titeket?

Ajánlott cikkek