Vannak mondatok, amikkel a világból is ki lehet üldözni a fényképészek többségét. Biztosan ti is találkoztatok már azzal, hogy jóhiszeműségből kérdeztetek valamit egy fotóstól, akinek erre két perc alatt gránátalma színűvé változott a feje. Ilyenkor vagy megtudakoltátok tőle, hogy mi a probléma, vagy a mai napig homály fedi a kérdést – és ez nem véletlen.
Sokszor, sokféleképpen megírták már ezt a cikket, de azt hiszem, nem lehet elégszer hangsúlyozni néhány témát, ami enyhén szólva kiugrasztja a fotósokat a komfortzónájukból. Ezekből szemezgettem és a saját tapasztalataimmal kiegészítve összeállítottam nektek a számomra legbosszantóbb mondatok listáját. Lássuk!
1. „A fotózás nagyon egyszerű szakma, csak nyomkodni kell a gombot.”
A listából ezt az egy mondatot még sosem hallottam senki szájából, de a városi legenda szerint sok fotósnak mondták már. Ha nekem valaki ezt mondaná, valószínűleg a kezébe adnám a gépem, és azt mondanám, „Hajrá!”.
A viccet félretéve, fényképezés közben rengeteg dologra kell egyszerre figyelnünk, amit egy korábbi cikkemben már kifejtettem nektek: a fényektől a kompozíción át a másodfotósokon keresztül a hátterekig nagyon sokfelé kell megosztanunk a koncentrációnkat, ezért igencsak bántó, ha valaki azt, amit évekig tanultunk, puszta gombnyomkodásnak tekinti.
Ha az egyszerű gombnyomogatás kielégítene, egész nap nintendóznék.
2. „Nagyon jók a képeid, biztosan szuper géped van!”
Igen, ezt már ezerszer hallottam. Fotósok körében terjed egy általam kedvelt anekdota, amit biztosan elmesélek majd egy séfnek, ha egyszer tőle hallom a fenti mondatot. Annyit mondok majd neki: „Nagyon finomat főztél, biztos szuper edényeid vannak!”. #érveléstechnika
3. „Mint jó barátom, megkérhetlek, hogy te fotózd az esküvőmet?”
Kevésbé vicces, annál inkább kellemetlen téma, amibe minden évben belefutok. Sajnos sok helyen problémás, de ami számomra a legbántóbb, az mégis az, hogy ha olyan jó barát vagyok, akkor miért kérik tőlem, hogy dolgozzak egy hozzám közel álló személy esküvőjén? Erre rendszerint azt a választ szoktam kapni, hogy „ugyan, csak egy pár kattintásról lenne szó” (szintén fekete betűs mondat) – ezzel pedig az a probléma, hogy én egy hozzám közel álló barát vagy rokon esküvőjén inkább osztoznék a párral életük egyik legfontosabb pillanatában és bőgnék a meghatódottságtól ahelyett, hogy a fényeken, a beállításokon és a munkán görcsölnék. Nem tudok ott lenni érzelmileg, miközben fejben vagyok ott. Ha pedig azt kéri tőlem egy barátom, hogy az ő esküvőjén inkább fejben legyek ott, az jelzésértékű.
4. „Ezt a munkát most csináld meg ingyen, cserébe odaírjuk a neved a kép mellé!”
Szerencsére ilyeneket már nem kapok, de emlékszem még, hogy a fotóriporteri képzés elvégzése után két évig minden hónapban jött egy ilyen kérés. Ezzel mindösszesen annyi a problémám, hogy a név kiírása nem az ügyfél szívessége, hanem a fotós (jogos) elvárása. A fotóim szerzői joga mindig, minden körülmények között az enyém marad – olyannyira, hogy lemondani sem tudok róluk. Innentől kezdve bárki, aki bárhol megjeleníti a képeimet, köteles megjeleníteni mellette a nevemet, amennyiben nem egyeztem meg vele máshogyan.
5. „Megkaphatom a nyers képeket is? / Elég nekem a nyers kép is, majd én retusálom, elküldenéd?”
Nyers képeket elkérni egy fotóstól (hacsak nem vagy egy befolyásos személy/celeb/politikus, akinek viszont extrán felszámoljuk annak a díját, hogy az összes nyersanyag csak és kizárólag az ő tulajdonában legyen) f ő b e n j á r ó b ű n .
Olyan, mintha arra kérnétek, hogy félkész munkát adjunk ki a kezeink közül. Tegyük fel, odaadom a nyers képeket és ti a saját látásmódotok és tudásotok alapján retusáljátok őket, majd az anyag kikerül a netre az én nevemmel. Történt már velem ilyen, és nem örültem neki. Annak sem örülnék, ha a nyers képeimet tennék ki. Úgy gondolom, ez csak akkor lehet működőképes, ha már a fotózás előtt jelzitek a fotósnak, hogy ti nyers képeket is kértek, és ő ennek függvényében eldöntheti, hogy szeretne-e nektek dolgozni, vagy sem. És azt is gondolom, hogy a fotósokat a látásmódjukért is fizetik, aminek pedig szerves része az utómunka. Egyébként is, az emberek többsége mit tud kezdeni egy 30-40 MB-os RAW formátumú képpel?
6. „Miért van levágva a fél fejem?”
Ezt sem hallottam már egy ideje, de volt idő, amikor sokan mondták.
A válasz: direkt. Így jó a kép.
7. „Csinálj képeket! De hát te vagy a fotós!”
Kedves rokonaim! Kérlek, ne mondjátok ezt többé nekem egyetlen temetésen sem.
Köszönöm.
8. „Uh, ilyen drága egy fotózás?”
Biztosan van, aki vállalja olcsóbban, más meg drágábban, mint ahogyan minden szolgáltatással így van ez. Nekem fent kell tartanom a vállalkozásomat, fejlesztenem a felszerelésemet, működtetni a stúdiómat, fizetni a biztosításomat, továbbképezni magam, és akkor még nem is beszéltünk a mindennapi megélhetésről. Szóval igen, ennyibe kerül.
9. „Jaj, most szépen süt a nap, csináljunk itt egy pár képet!”
Ez az egyik személyes kedvencem, ezért nem is bosszant, inkább csak szeretnék eloszlatni pár tévhitet. Portrét fotózni tűző napsütésben általában nem jó. Nem előnyös. Nem szép. A legszebb fények hajnalban és naplementekor vannak, a nap többi részében a legjobb árnyékban fotózni vagy akkor, ha elég felhős az ég.
10. Szemöldök fel, őszinte meglepődöttség az arcon: „Neked van diplomád?”
Az utolsó mondat kicsit kakukktojás, mert valóban nem minden fotósnak van egyetemi végzettsége, azonban az az arckifejezés, aminek kíséretében már háromszor is megkaptam ezt a kérdést az utóbbi években, nagyon bánt. Engem is, és úgy érzem a szakmát is. Van benne valamiféle kimondatlan feltételezés, hogy akinek diplomája van, annak többre kellene vinnie. Mindig fontosnak tartottam, hogy folyamatosan bővítsem a tudásom, és úgy érzem, az inkább gyakorlatiasabb fotósképzést tökéletesen ki tudtam egészíteni vizuális kommunikáció szakirányon. Ez egy dolog. Az meg egy másik, hogy megszerezhetek még bármennyi papírt, akkor is az életem jelenlegi szakaszában azt érzem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, mert ez az, ami boldoggá tesz nap mint nap. És hálás vagyok, amiért olyan munkám van, amit élvezek.
