Egyéb kategória

Ajjaj: ezektől az ételektől még stresszesebbek lehettek!

Ha tényleg igaz a mondás, hogy az vagy, amit megeszel, máris érthetőbb, miért érezzük magunkat sokszor letargikusnak, idegesnek vagy stresszesnek egy szelet pizza vagy sajtburger után. Bizony, bizonyos ételek még stresszesebbé tehetnek bennünket, most pedig sorolom is, hogy miktől tartózkodjatok egy nehezebb napon.

vous - 2016.09.24.
Ajjaj: ezektől az ételektől még stresszesebbek lehettek!

Persze a stressz alapvetően nem elkerülhető. Mindannyian érezzük úgy időről időre, hogy mindjárt szétrobbanunk az idegességtől, éppen ezért nem érdemes ezt az állapotot még olyan összetevőkkel is fokozni, amiket anélkül nyelünk le, hogy tudnánk róla: valójában csak még stresszesebbek leszünk tőle. Ne aggódjatok, csajok, mostantól elkerülhetitek ezeket!

1. Cukros reggelik

Ha túlságosan cukros vagy egészségtelen reggelit eszünk, már azelőtt lelassulunk, hogy elkezdődött volna a nap – mondta el dr. Lisa Ashe a Bustle-nek. Ezen kívül nehezíti a koncentrációt a nap folyamán, nagyobb eséllyel leszünk nyugtalanabbak és könnyebben túlesszük magunkat. Ezek mindegyike növelheti az esélyt arra, hogy egy stresszes nap elé nézünk.

2. Koffein

Susie Lemmer egészségügyi szakértő szerint a koffeintartalmú italok még stresszesebbé tehetik azokat, akik már eleve hajlamosak a legapróbb dolgokon is szorongani. Mivel emeli a vérnyomást és felpörgeti az agy működését, könnyebben felidegesíthetjük magunkat olyan dolgokon, amiken normál esetben átsiklanánk. Ha tudjátok magatokról, hogy sokat stresszeltek, lehet, hogy más reggeli ébresztő után kellene néznetek!

Forrás:
iStock

3. Alkohol

Sokan hiszik azt, hogy egy stresszes nap után lehúzni pár pohár bort bölcs dolog, hiszen az alkohol megnyugtat és könnyebben elengedjük magunkat. Egy kutatás azonban éppen az ellenkezőjét bizonyította: eszerint az alkohol sokkal inkább növeli a már amúgy is bennünk szunnyadó stresszt, mint hogy megjavítsa a hangulatunkat. Sajnálom, borkedvelő lányok…

4. Csili

Heather Bauer étkezési tanácsadó szerint a csípős ételek, mint a tabascoszósz, a wasabi vagy a csilipaprika elsősorban az emésztési zavarokkal küzdő embereknél fokozhatják a szorongást és a stresszt, ugyanis lassítják az emésztést és kellemetlen közérzetet produkál. Szóval ha imádjátok a csípőset, legközelebb azért vigyázzatok, nehogy túlzásba vigyétek!  

5. Sült krumpli, csipsz

Bauer egy interjúban elmondta a Huffington Postnak, hogy a sós, zsírban gazdag ételek növelik a kortizolszintünket, emiatt pedig egyrészt még több ilyen ételt akarunk enni, másrészt pedig fokozza a stresszt. Persze ha azt mondanám, soha többé ne egyetek csipszet vagy sült krumplit, biztosan fellázadnátok, de azért tudjatok róla, hogy ha túlzásba viszitek ezeket, a jókedvetek szenvedheti meg. 

Forrás:
Pexels

6. Gyümölcslé 

A reggeli gyümölcslével pont ugyanaz a probléma, mint a túlságosan cukros reggelivel: a hirtelen érkező nagy mennyiségű cukortól és szénhidráttól éberebb lesz a szervezet, ugyanakkor könnyebben leszünk stresszesek is. Éppen ezért jobban teszitek, ha otthon csináljátok meg a saját készítésű gyümölcsleveteket, mert abba nem kerül hozzáadott cukor, ami árthatna nektek!    

Ajánlott cikkek