Világéletében nagybetűs nő volt – igaz, a dolgok csak 2000-ben kerültek nála a helyükre. Novák Angéla ugyanis ekkor esett át azon a nemátalakító műtéten, amelyre mindig is vágyott. Bár sokan elzárkóznak a nyilvánosság elől, ő a kezdetektől fogva vállalja a történetét. Számára nincs tabutéma, mert mint mondja, a problémái nemcsak őt és a hozzátartozóit érintik, hanem mindenkit. Mindenkinek van vagy lesz az élete során egy olyan ismerőse, barátja, kollégája, szomszédja, alkalmazottja, aki hozzá hasonló cipőben jár.
Angéla ötödik emeleti lakásába lépve az ember egy másik világba csöppen. A küszöbnél élesen elválik egymástól a szürke valóság és Angéla világa, a palota – ahogy ő nevezi. A látvány magáért beszél, de amennyire harsánynak tűnhet elsőre ez a birodalom, annyira intim is. Egy kicsit úgy érzem, mintha a lelkébe engedne be azzal, hogy ajtót nyit nekem.
A karakteres szó enyhe kifejezés a lakásodra. Miért pont ezzel a stílussal veszed magad körül?
Én egész életemben arra vágytam, hogy grófnő legyek és egy skót kastélyban éljek. Ezt a lakást úgy rendeztem be, hogy reggelente, amikor felébredek – ha csak egy pillanatra is, de elhiggyem, hogy egy palotában ébredtem fel.
Mivel nem élek akkora lábon, hogy korhű bútorokat és textileket vásárolhassak, itt semmi sem az, aminek látszik. Itt semmi nem igazi, minden csak olyan, mintha. Tulajdonképpen az egész életem ilyen…
A barátaim szoktak is szurkálni picit amiatt, hogy egy álomvilágban élek – de én egyszer már álmodtam lehetetlent. Olyat, amire mindenki azt mondta, hogy nem lehetséges. És tessék, mégis megcsináltam. Innentől kezdve engem nem lehet arról meggyőzni, hogy az álmaink nem válhatnak valóra.
Ahogy a lakásod, úgy a személyed is nagyon karakteres: nem mindennapi a megjelenésed. Úgy sejtem, azt a feltűnő jelenséget, ami te magad vagy, kevesen tudják tolerálni itthon. Érnek attrocitások?
Az ismertség egy védőpajzs. Nekem ismerik az arcomat, ezért nem bántanak. Vannak viszont, akik nem ilyen szerencsések, és ezzel teljes mértékig tisztában vagyok. Én vagyok, amilyen vagyok – de ennek ellenére tudom, hogy a szélsőség nem kelt szimpátiát az emberekben. Gyakran emlegetnek az LMBTQ közösség képviselőjeként, de nem én vagyok arra a legalkalmasabb, hogy az elfogadás gondolatát közelebb hozzam az emberekhez. Olyan arcokra lenne szükség, akik a teljesítményük révén váltak ismertté, és akiket emiatt szeret a közönség. Ha ezek a hírességek felvállalnák, hogy a teljesítményükön felül egyébként mondjuk melegek, akkor már egy óriási lépést lépnénk előre.
Több olyan arc coming outjára lenne szükség, aki nem szélsőség.
Mi az az LMBTQ?
Az LMBTQ egy mozaikszó, amit gyűjtőfogalomként a heteroszexuálison kívüli szexuális orientációkra és nemi identitásra használnak.
További információkat a Magyar LMBT Szövetség oldalán találtok.
Úgy látom, mindig is nagyon határozott képed volt arról, hogy milyen szeretnél lenni. Az önkeresés még akkor is kihívás egy nőnek, ha nőnek születik. A te esetedben simán ment?
7 évet vártam az átalakító műtétre, iszonyatosan sok estém telt azzal, hogy csak ültem, és elképzeltem, milyen leszek majd nőként. A külsőségekkel kapcsolatban sokáig kellett kísérleteznem, amíg megtaláltam magam, de a személyiségem jött magától.
Ha megkérdezik tőlem, mitől lesz a nő nő, azt válaszolom: fogalmam sincs! Ez vagy jön belülről, vagy nem – és nálam, hála az égnek, jön!
A lelkem nő – ennek megfelelően mindig mindent ösztönből csináltam.
Egy személyiségnek férfi és női vonásai egyaránt vannak. Nálad egyensúlyban van a kettő?
Az átalakító műtéttel nálam hosszú idő után végre a helyére került minden. Akkor viszont nagyon tudatosan kiöltem magamból minden férfienergiát – és mostanában kezdem érezni ennek a hiányát. Vannak az életben olyan területek, amik kicsit férfiasabb hozzáállást követelnek – például a karrier vagy a pénz kezelése –, és nekem ezeken a területeken fejlődnöm kell. Hosszú idő után most azon dolgozom, hogy valamennyit visszahozzak ezekből az elveszett energiákból.
Mi a helyzet a női oldallal? Minden a helyén van?
Van az életemben egy fájó pont, ami nincs a helyén. Amikor ténylegesen nővé váltam, még nagyon fiatal voltam, az anyaság kérdése még csak nem is foglalkoztatott. Valószínűleg a korral jár, de pár éve elég sokat rágódom ezen.
Ha jön a szerelem, és van mellettem egy férfi, a teljesség hiányát érzem. Hiszen ha komolyra fordul egy párkapcsolat, eljön a pillanat, amikor a párod mellett azt érzed: ennek a férfinak én gyereket akarok szülni.
Mindig is voltak nők, akik nem vágynak gyerekre, és más jelenti számukra a kiteljesedést. Én viszont nem vagyok ilyen.
Zsigerileg nagyon vágyom rá, hogy anya lehessek, és fáj, hogy erre biológiailag nem vagyok alkalmas – pedig szerintem jó anya lennék. Igyekszem távol tartani magam ettől a kérdéstől, de rém frusztráló, hogy idővel az összes barátnőm szül…
Van még olyan probléma, ami a korral került nálad előtérbe?
Maga az öregedés. Annyi mindenre meg tudják már tanítani az embert iskolákban, tanfolyamokon, tréningeken – de az öregedést sehol nem tanítják. Nem tudom, mit kezd azzal egy nő, hogy öregszik. Valljuk be, erre nem igazán látunk példát a médiában. Mindenki fiatalítja magát. Mindenki Beyoncé akar lenni…
De engem az foglalkoztat, a külsőségeken túl lelkileg mit jelent megöregedni – és hogyan kell jól csinálni.
Mindezek ellenére elképesztő stabilitás és lelki egyensúly árad belőled…
Én nem veszem magam túl komolyan. Az önirónia elengedhetetlen az önelfogadáshoz, és nekem van belőle egy jó nagy adaggal.
Mindannyian küzdünk azzal, hogy mi van, ha nem vagyunk elég jók, elég szépek, elég okosak, elég fiatalok, elég tehetségesek. Nincs nő, aki teljes mértékig rendben lenne magával – én pedig a pozíciómból kifolyólag végképp nem lehetek soha elégedett.
Ez tény. Nekem azon kell dolgoznom, hogy ezt megtanuljam elfogadni és a helyén kezelni.
