Egyéb kategória

Tudjuk, mit csináljatok hétfő esténként!

Minden hétnek megvannak a maga mélypontjai. Általában a hétfő esték is ilyenek, hiszen ekkor még annyira messze van a hétvége, hogy szinte hihetetlennek tűnik, hogy egyszer elérkezzen. Most azonban adunk nektek egy szuper tippet, amivel garantáltan elkerülhetitek a tipikus hétfő esti depressziót.

vous - 2016.09.26.
Tudjuk, mit csináljatok hétfő esténként!

Tudjátok, melyik népszerű rajzfilmsorozat főszereplőit hívták eredetileg Jaspernek és Jinxnek? Vagy az megvan, hogy a Dávid szobornak melyik lába van előrébb? Biztosak vagyunk benne, ha nem is tudjátok kapásból a válaszokat, akkor is elkezdtetek rajtuk gondolkodni, és máris beindult az adrenalinlöket, amit akkor él át az ember, mikor kívzműsort néz. Van egy jó hírünk, nem kell tévé sem ahhoz, hogy ti is egy kvízverseny szereplőivé váljatok, hiszen hétfő esténként bármikor elmehettek tesztelni a tudásotokat.

Talán néhányatok hallott a kocsmakívzről, esetleg már voltatok is, ám akiknek ez teljesen újszerűen hangzik, azoknak elmondjuk dióhéjban a lényeget. Minden hétfőn, évek óta Budapesten és országszerte rendeznek kvízversenyeket, különböző szórakozóhelyeken. Este 8-tól nagyjából fél 11-ig találkoznak különböző csapatok, hogy összemérjék a tudásukat, általános kérdésekben, anagrammák megfejtésében, képrejtvények megoldásában és villámkérdésekben, az „értékes” nyereményekért, azaz valamilyen alkoholért.

A kvízelés népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt években az országos döntőhöz már a SYMA csarnokot kellett kibérelni, hogy minden csapat, amelyik bejutott, elférjen. Így pedig nem meglepő, hogy a játék egy fiatal filmes érdeklődését is felkeltette. Kervárits Ádám a Budapesti Metropolitan Egyetem mesterszakos hallgatója, alapszakon a diplomafilmjét erről a témáról forgatta a Y MEDIA TEAM-mel közösen. Nem mellesleg pedig Magyarország „kvízmesterei”, Vágó István és Gundel Takács Gábor is megszólalnak benne.

Kíváncsi lettem, vajon a játékosok nagy része miért jár már évek óta minden héten erre az eseményre. Azt feltételeztem, hogy maga a játék csak a felszín, és több is rejtőzik emögött. Ez szerencsére később be is igazolódott.

Először kiválasztottunk két karaktert, akik személyiségben teljesen eltérnek egymástól. Velük sok időt töltöttem együtt a mindennapjaikban, elkísértem őket munkahelyeikre is. Miután megszokták a kamerát, forgattam is velük, azt akartam elérni, hogy ne (csak) interjúszituációban, hanem életszerű helyzetekben derüljön ki a motivációjuk” – meséli a rendező, akinek filmjét most ti is megnézhetitek, hátha meghozza a kedveteket ahhoz, hogy hagyjátok otthon kihűlni a kanapét hétfő esténként! 

Objektum doboz

Ajánlott cikkek