Egyéb kategória

„Az én végzetemet alig vettem észre” – avagy létezik szerelem első látásra?

Az első nagyon fontos dolog, amit megtanultam az életről, az az volt, hogy a vihar hirtelen jön, és sosem tudhatjátok, hogy mikor csap belétek a villám. Bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy az életet megúszhatjuk anélkül, hogy a világunkat elárasztaná egy átkozott cunami. De tudjátok, mit? Kár lenne oázisban élnetek életetek végéig.

vous - 2016.09.27.
„Az én végzetemet alig vettem észre” – avagy létezik szerelem első látásra?

A viharokban a legjobb rész ugyanis a villámlás. Amikor végigsétáltok a koromfekete felhők alatt, és várjátok, hogy belétek csapjon a villám, nos, akkor gyönyörűen körbelő benneteket, de nem talál el. Aztán, amikor nem számítotok rá, onnan csap le, ahonnan nem vártátok. Mondjuk egy pincében. Vagy egy kávézó teraszán, miközben hétágra süt a nap, vagy lehull az első hó.

A gyerekkori balatoni szerelmek még nem hozzák magukkal azt a bizonyos áramütést, akkor még csak az a furcsa érzés kerít a hatalmába, amit nehezen tudtok szavakká formálni.

Csak öblögetitek a szátokban a selymes érzést, és olyan hihetetlennek tűnik, testetlennek, amit nehéz bármivé is alakítani. És ez feladja a leckét.

A testetlen dolgok olyan megfoghatatlanok, nehéz besorolni, megcímkézni és berakni bármilyen fiókba, amelyeket eddig használtatok. A villámcsapás sem mindig beazonosítható, azt is tanulni kell.

Vajon tanulni kell, és hinni benne?

Én nem hiszek annyira a szerelem első látásra mítoszában. Én mindig azokat a szerelmeket kerestem, amelyek lassan kelnek életre, és erős tűzzé válnak. Azt az érzést kerestem, ami valahol megcsíp, alig észrevehetően, majd napokkal, hetekkel később áthullámzik rajtam, mint egy vírus. Felzabálja minden sejtem, a részemmé válik, és amelyikről tudom, hogy passzolnak a molekuláink.

A nagy villámcsapások szerintem kicsit becsapósak. Erőteljesek és hajlamosak elhitetni, hogy ők a végzet. Pedig a végzetnek sokféle formája létezik.

Az én végzetemet alig vettem észre, annyira gyengén csípett meg.

Sokkal később ismertem fel azt a pillanatot, amikor becsapódott az a bizonyos áramütés.

Beléptem a pincehelyiségbe, a tekintetemmel megkerestem őt, és arra is emlékszem, hogy sokáig néztünk egymással farkasszemet – valójában csak pár pillanatig. A tekintetem végigsiklott a vállán, és még egy olyan gondolat is átcikázott a fejemben, miszerint ejha, ennek a srácnak aztán erős válla van. De valamiért ez is csak hónapokkal később jutott az eszembe. Vicces az emberi elme, nem?

Forrás:
iStock

Gyengéd, halvány áramütés

Pedig pont ebben a pillanatban csapott meg az az áramütés is, csak nagyon gyengén. A nyakam jobb tövébe, és úgy emlékszem, sárga színű volt, de nagyon halvány, mint a visszér. Utána az idő rendkívül nyúlékonnyá vált, és a világ értelmetlen részletekből kezdett összeállni. Fülcimpákból, a tea felszínéből, szájzugokból és pici pöttyökből, ujjbegyekből. Kikandikáló fogakból, a mosoly mozdulataiból és a póló csíkjaiból.

Sorsszerű találkozások

„Mindenki tartozik valakihez és mindenki adósa valakinek” – sorsszerű találkozások és lelki társak nyomában

„Szeretek moziba járni és a filmválasztást sem szoktam túlbonyolítani. Nem tudom előre, hogy jó lesz-e, de azt igen, hogy nekem szól majd. A Felhőatlaszt négy évvel ezelőtt láttam, és tökéletesen beleillett az akkori időszakomba, amikor is elmondhatatlanul sokat foglalkoztatott a lélektársi kapcsolatok mélyebb összefüggéseinek megértése a horoszkópokból.” 

Reni cikkét  ide kattintva elolvashatjátok!

Olyanokon gondolkoztam, hogy a pólót vajon kötötték? A teazacskó vajon nem ázott túl? És beszéltem, nevettem, pedig ez nem rám vallott.

Kitágult a pupillám feketéje, mintha be szeretnék szippantani mindent, amit látok, és ami történik. Azt hiszem, égett az arcom, és fájtak az izmaim a szám körül a nevetéstől.

Annyira furcsa, hogy évekkel később mennyivel könnyebb visszasétálni ebbe a jelenetbe, körülnézni benne, és a napnál világosabban is látni azt a villanást.

Nem hiszek a szerelemben, ami első látásra letarol, és belétek csap, mintha egy gömbvillám talált volna el frontálisan. Ezek a villámlások ugyan élesek, fényesek és erősek, ám gyorsan tovacikáznak. Inkább a vágyat jelzik, ami felcsap, majd egy kis idő után elillan, ha megkapja azt, amire vágyik. Ezek a pici erezett villámlások azonban megmaradnak. Ha felismeritek őket.

Ajánlott cikkek