Egyéb kategória

Helyettesíthető a gumióvszer harisnyával? – A Szertár blog alapítójával beszélgettünk

A 21. század Öveges professzoraként is emlegetik Zsiros László Róbertet, akit a legtöbben Szertár névre keresztelt ismeretterjesztő projektje miatt ismerhetnek. Ahogy ő mondja, előadásai során tudományos stand-upot láthatunk, podcast-sorozatuk pedig a legnépszerűbbek közt van Magyarországon. Magáról a Szertárról, népszerű kísérletekről és a Kutatók Éjszakájáról is beszélgettünk.

vous - 2016.09.27.
Helyettesíthető a gumióvszer harisnyával? – A Szertár blog alapítójával beszélgettünk

Ketten a Szertárban

„A Szertár egyfajta ismeretterjesztő projektként indult. Eleinte csak videókat készítettünk, de már jó ideje egy sokkal összetettebb tartalmat kínálunk. Főleg szórakoztató-ismeretterjesztő témában írunk cikkeket, készítünk videókat és podcast-sorozatunk is egyre népszerűbb. Emellett foglalkozásokat, előadásokat tartunk, vagy épp olyan eseményeken vagyunk jelen, mint a most közelgő Kutatók Éjszakája.”

De mielőtt bővebben kérdeztem Lacit a különböző területekről, elárulta, hogy nem egyedül áll a Szertár mögött.

Forrás:
Facebook/Szertár

„Hauptricht Tamás a podcastek állandó társműsorvezetője, emellett nagyon sokat segít az oldallal kapcsolatos egyéb munkákban, rengeteg cikket írt már az elmúlt egy évben és grafikai munkákat is csinál. Mind a ketten tudományos területről jövünk és mindkettőnknek van kommunikációs 'előélete' is. Ő tudománykommunikáció szakon végzett, én pedig gyakorlatban szedtem magamra elég sokat az elmúlt 10 évben” – avat be László. Mivel a különböző tudományos kísérletek tárháza szinte végtelen, érdekelt, hogy mi alapján dől el, mit fognak bemutatni a következő videóban vagy előadáson.

„Ha olyat választanék, ami engem nem érdekel, azt csak unalmasan tudnám előadni. Az elsődleges szempont az, hogy mi az, amiben látok kihívást, mi az, amiről eszembe jut mondjuk egy szóvicc vagy mivel tudok egy aktuális hírre vagy jelenségre reagálni.

Nagyon odafigyelünk, hogy tudományosan helytálló legyen, amit megosztunk. Még a legegyszerűbb tartalmat is lektoráltatjuk, nem eresztünk csak úgy át mindent a szűrőn.

Váratlan témák

A legnézettebb Szertár-videó a házilag készített sokkoló „receptjét” mutatja be, de Laci megnyugtatott, nem kell olyan komolyan venni a címet…

Objektum doboz

Sokan kíváncsiak voltak arra is, hogy helyettesíthető-e a gumióvszer harisnyával, vagy hogy hogyan tudnak kinyitni egy pezsgőt – persze nem a megszokott módon…

Objektum doboz

Aki belenéz egy-egy videóba, láthatja, hogy sokszor nem veszélytelen, amit Laci csinál, de persze mindig felhívja a nézők figyelmét arra, hogy mi az, amit inkább ne próbáljanak ki otthon.

Minden munkában előfordulhatnak balesetek. Egy irodában az a gyakori, ha papírral vágja meg valaki az ujját, az enyém a szárazjégtől szokott megfagyni.

Előadáson még egyszer sem volt balesetem, de ilyenkor amúgy is nagyon körültekintő vagyok. Mindent alaposan végigpróbálok, mielőtt közönség előtt bemutatnám. Minden esetben a biztonság az első és fontos, hogy legyen B-terv!”

Forrás:
Facebook/Szertár

Tudományos-ismeretterjesztő podcastek

Mivel a videókat nem olyan egyszerű előkészíteni és leforgatni, így csak akkor tudnak Laciék új részt készíteni, amikor marad idejük és energiájuk. Most a podcast-sorozat az, amivel hetente jelentkeznek.

„Ilyen jellegű tudományos-ismeretterjesztő podcast, mint amit mi csinálunk, nincs másik Magyarországon. A hazai beszélgetős podcastek lejátszási adatait nézve rendszeresen ott vagyunk a legjobb 10-ben. Az a célunk, hogy azokat érjük el, akik érdeklődnek a tudományos tartalmak iránt, nem feltétlenül kutatóként dolgoznak, de ha kutatóként is dolgoznak, nyitottak más tudományterületek érdekességei iránt. Minden héten van egy fő téma, a legutóbbi adásban egy nagyon izgalmas, ásványtani, őslénytani témát vettünk elő kiváló szakemberekkel, akiknek ráadásul még a humora is jó.

Jelenleg azon dolgozunk, hogy egy közösségi finanszírozási alapra helyezzük a podcast-sorozatunkat, amire nem igazán volt még példa itthon. Lehet, hogy naivak vagyunk, de úgy látszik, a közönségünkben van affinitás arra, hogy támogassanak közösségi projekteket.

Tech-divatshow a Kutatók Éjszakáján

A Kutatók Éjszakája nevű kezdeményezést több mint tíz évvel ezelőtt indították útjára Európa-szerte abból a célból, hogy megismertessék a fiatalokkal a kutatói pályát, népszerűsítsék a természettudományokat, és megmutassák, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. Idén szeptember 30-án tartják a programokat, természetesen a Szertár sem maradhat ki egy ilyen rendezvényből. Laci elárulta, mire készülnek most gőzerővel.

„Tavaly a Kutatók Éjszakájának egyik legnépszerűbb programja volt az Ericsson SzerCode Challenge, az okosruhák és viselhető eszközök show-ja, melynek idén is a Szertár a fő szakmai partnere. A versenyzők házilag készített okosruhákkal, kiegészítőkkel több kategóriában nevezhettek. Egész nyáron ment a program, amivel az volt a cél, hogy bemutassuk, milyen egyszerű kreatív gondolkodással akár egy már nem használt ruhadarabból vagy elektronikai eszközből valami újszerűt alkotni. Foglalkozásokat szerveztünk szerte az országban és most a Kutatók Éjszakáján lesz a döntő egy nagy tech-divatshow keretében.”

600

Kutatók Éjszakája

„Miért érdemes eljönni? Mert bárhová fordulunk, mindenhol tudományos kutatások eredményeibe ütközünk, amelyek a mindennapjaink részévé váltak, mint a hologram, a színes tévé, a C-vitamin, a golyóstoll vagy még inkább az okostelefon és a modern elektronikus eszközök. Ezek a találmányok pedig elkötelezett, kitartó és kreatív tudósok munkájának eredményeként jöttek létre.”

Szeptember 30-án rengeteg múzeum, egyetem, kutatóközpont és egyéb helyszín várja érdekes programokkal az érdeklődőket. Az esemény ingyenes. További információt itt találtok. 

Ajánlott cikkek