Talán kiment a divatból, hogy tudjuk az aradi vértanúk nevét, de azért íme, néhány érdekesség a honvédtisztekről, akiket a szabadságharc leverése után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt végeztek ki. Volt köztük, aki az angol királyi családdal állt rokonságban, más egy szót sem beszélt magyarul, és valójában nem is tizenhárman voltak...
Egyáltalán nem áldozati szerepre készültek
Hosszas vívódás után a magyar sereg Világos közelében 1849. augusztus 13-án végül úgy döntött, hogy nem az osztrák, hanem az orosz csapatok előtt teszik le a fegyvert. Ennek egyértelmű üzenete volt: ha az osztrákok előtt hajolnak meg, azzal elismerik, hogy a szabadságharc elbukott, így azonban csak azt ismerték be, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nincs értelme tovább folytatni a harcot. A döntésnek más oka is volt: abban bíztak, hogy az őket szívélyesen üdvözlő oroszok megtartják ígéretüket, és nem adják át őket az osztrák csapatoknak, így szabadon távozhatnak. Nem így történt: augusztus 23-án már átadták őket az osztrákoknak egy korábbi megállapodás értelmében, és onnantól fogva a véreskezű Haynau rendelkezett életük felett, aki Ferenc József császári rendeletének jegyében kemény megtorlást ígért. I. Miklós cár egyébként nem tudta, hogy kivégzés vár a tábornokokra, és még közbenjárni is megpróbált Bécsben, hogy a foglyok kegyelmet kapjanak.
Sokfélék voltak, de a közös pont: mind szolgáltak az osztrák hadseregben
Az aradi vértanúk legifjabbika 30, a legidősebb 56 éves volt kivégzésükkor. Egészen eltérő társadalmi csoportokból érkeztek: a leginkább előkelő családfával Leiningen-Westerburg Károly gróf rendelkezett, még az angol királyi családdal is rokonságban állt. Dessewffy Arisztid és Vécsey Károly gróf szintén luxuskörülmények között nőttek fel, Poeltenberg Ernő pedig egy gazdag osztrák család gyermekeként nőtt fel, császári katonaként vezényelték Magyarországra 1848 nyarán: magyarul nem is beszélt (persze, nehéz megmondani, mitől magyar a magyar…). A legidősebb vértanú Aulich Lajos volt, egy gazdag pozsonyi fogadós gyermeke: magyarul ő is csupán néhány fontos vezérszót és káromkodást ismert. A szerb származású Damjanich János és a horvát Knezić Károly családja évszázadok óta a déli határt őrizte, míg az örmény származást Kiss Ernő és Lázár Vilmos képviselte a sorban. A közös pont, hogy 1848 előtt valamennyien szolgáltak a császári hadseregben.
És tényleg: emlékszünk még a neveikre?
Reggel fél hatkor lőpor és golyó általi halállal halt Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok. Hat után kötél általi halált halt: Lovag Poeltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezich Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok és Gróf Vécsey Károly tábornok.
Vécseynek már nem volt kitől elbúcsúznia, ezért a legenda szerint az előtte kivégzett, holtan heverő Damjanich kezét csókolta meg búcsúzóul.
Ugyanezen a napon, Pesten végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
Kevesen tudják: Török Ignáccal végül szívroham végzett
Török Ignác hadmérnök, a magyar erődök műszaki felelőse a hadbíróság előtt magyarságával érvelt, „lelkiismeretem felment engem”, mondta. A börtönben egy várerődítési szakkönyvet olvasott, bajtársaitól meleg szavakkal búcsúzott el az 54 éves szakember. Törökre bitófa várt, a korabeli krónikák szerint kutyája még ekkor is vele volt. Amikor parókája leesett, és ő utána nyúlt, a kivégzéseket vezénylő Tichy őrnagy könnyeket vélt felfedezni a szemében. Lekiáltott a lováról: „nem szégyelli magát, sírni, mint egy gyerek!”, mire Török egyszerűen válaszolt: „Szégyellje magát, hóhérlegény”. Percekkel később állítólag rosszul lett, öntudatlanul zuhant a földre: szívroham végzett vele.
A valóságban nem 13, hanem 16 vértanú volt
A megtorlás nem ért véget a tizenhárom aradi vértanú kivégzésével. Kazinczy Lajos ezredest 1849. október 25-én lőtték agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban, felségsértésért. Végül nem tábornokként, hanem önálló vezérként végezték ki. Érdekesség, hogy apját, Kazinczy Ferencet is halálra ítélték 1795-ben, de végül várfogságra módosult a döntés. A tizenötödik vértanú Ludwig Hauk volt, a bécsi forradalom egyik résztvevője, aki leszerelt császári tisztként a mozgalom katonai védelmében is szerepet kapott. A férfit 1850. február 19-én reggel Aradon akasztották fel. Lenkey János tábornok története szintén tragikus: őt azért nem végezték csak ki, mert megőrült a börtönben, így 1850 februárjában rettenetes körülmények között távozott az élők sorából.
A megtorlást irányító Haynau sem élt már sokáig
A szinte teljhatalommal felruházott osztrák katonai parancsnok, Julius Jacob von Haynau, aki a véres megtorlást az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után levezényelte, nem sokáig maradt hatalmon, és élete sem nyúlt hosszúra. A császár 1850-ben lemondott szolgálatairól. Haynau olyannyira nem volt tisztában a magyarországi viszonyokkal, hogy állítólag méltatlankodva megkérdezte egy osztrák kormánytisztviselőtől: „nemde, a magyarok szeretnek engemet?”.
Ezt követően Haynau Angliába ment, ahol felismerte egy Gustav von Frank nevű bécsi menekült, és kis híján meglincselték a helyszínen. Később aztán a hírek szerint Belgiumban is hasonló inzultusban volt része, ahol még bántalmazták is:
az egész világ rokonszenvezett a forradalmunkkal és szabadságharcunkkal, és Haynau ennek megtorlójaként vált ismertté.
1853-ban, vélhetően agyvérzésben halt meg, mindössze 66 évesen.
