Egyéb kategória

A fogyókúrát kezdjétek azzal, hogy kidobjátok a mérleget a kukába!

Ti csak akkor hiszitek el, hogy sikerült fogynotok, ha a mérleg mutatója egy számmal kisebben áll meg, mint az előző mérésnél? Akkor ideje leszámolni ezzel a rossz szokásotokkal, ha nem akartok depressziósok lenni! Hogy hogy kapcsolódik ez a kettő össze? Máris mondjuk!

vous - 2016.10.08.
A fogyókúrát kezdjétek azzal, hogy kidobjátok a mérleget a kukába!

Az az átkozott (már bocsánat) mérleg nektek is megkeseríti az életeteket? Soha nem akarja nekünk a jót, bárhogy is könyörgünk a mutatónak, sosem ott áll meg, ahol szeretnénk. Ilyenkor legszívesebben kihajítanánk az ablakon, ugye? Gyerünk, csajok, TEGYÜK MEG! Nemcsak mi, egy orvos is ezt javasolja!

Dr. Kathryn Smerling, egy amerikai pszichoterapeuta, aki fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy nem a mérlegtől kell jól érezneteket magatokat a diéta során, hanem önmagatok miatt legyetek boldogok mind testileg, mind lelkileg.

A doktornő egyértelműen kijelenti, hogy

a mérleg csak ronthat a fogyási morálotokon!

Forrás:
iStock

Magyarázatot is ad a pszichoterapeuta a véleményére, mi több, különböző érveket is felsorakoztat mellette. Jöjjenek most ezek: 

1. Igy is, úgy is csak teher

A mérleg mindenképp egy teher az érzelmi világotoknak, akár a kívánt eredményt, akár a sikertelenséget mutatja. Amikor még rá sem álltatok, már stresszelitek magatokat azzal, hogy na, vajon mi lesz az eredmény. Ha már egy kilóval is többet mutat, mint az előző mérésnél, az akár érzelmi depresszióhoz is vezethet, amennyiben pedig kevesebbet, győztesnek érzitek majd magatokat, és úgy gondoljátok, megérdemeltek egy kis „jutifalit”, amivel akár vissza is kúszhatnak a lefogyott kilók, tehát már bele is estetek a jojóeffektusba.

2. A mérleg helyett önmagatokkal lépjetek kapcsolatba

Ha az érzelmeitek irányítanak az evésben, vagy már küzdötök a jojóeffektussal, esetleg a súlyotok furcsa mód ingadozik összevissza (a mérleg alapján), muszáj ezek ellen tennetek valamit. Egy folytonos kalóriafigyelés és annak listázása segíthet ugyan, de ilyenkor könnyen elveszíthetitek a kapcsolatotokat a testetekkel. Ennek pedig nem szabad előfordulnia, éreznetek kell a szervezetetek működését, önmagatoknak kell felismernetek, mennyi az az egészséges mennyiség, amit ha elfogyasztotok, normalizáljátok és fenntartjátok az ideális testsúlyotokat.

Forrás:
iStock

Tehát itt az ideje kukába dobni a mérleget, és csak az érzéseitekre hagyatkozni! Ha ez utóbbi nem sikerül elsőre, próbáljátok ki a következő módszert:

  • Nézzetek ki magatoknak egy ruhadarabot, akár nadrágot, akár szoknyát, de ne az aktuális, hanem annál pár számmal kisebb méretben vegyétek meg, tehát abban, amelybe szeretnétek belefogyni. Ebbe bújjatok bele hetente-kéthetente, így ellenőrizhetitek, mennyi felesleg ment le rólatok, és motivációt is gyűjthettek az imádott ruha láttán. Higgyétek el, jobb érzés lesz az, amikor bámulatosan fogtok festeni a ruciban, mint az, ha a mérleg nyelve mutatja a megálmodott számot.
Ajánlott cikkek