Szilágyi Szilvi az egyik legsikeresebb hazai énekes, Caramel feleségeként vált ismertté. Az ázsiai származású lány az eltelt egy évben viszont azon dolgozott, hogy ne kizárólag a férje feleségeként aposztrofálják. Kisgyerekes anyukaként saját vállalkozást indított: munkatársával, Surányi Nikivel babacipőket készítenek és értékesítenek. Egy év távlatából pedig határozottan látják: sikeresek.
A lányokkal Szilvi otthonában találkozunk. Az Instagramon részleteiben már viszontlátott lakás olyan, mint egy lakberendezési katalógus: nemcsak gyönyörű, de patika tisztaságú. Mint kiderül, a csajok külön az interjú miatt friss virágot is vettek: érződik rajtuk, hogy nem bízzák a dolgot a véletlenre, mindennek tökéletesnek kell lennie, ha a munkájukról van szó.
A férjed az egyik legkeresettebb hazai popsztár. Úgy sejtem, akár otthon is ülhetnél, ha úgy tartaná kedved. Hogy született meg benned az önálló vállalkozás igénye?
Szilágyi Szilvi: Aki ismer, az tudja, hogy hiperaktív vagyok, és nem bírok a fenekemen maradni. Az, hogy anyaként otthon, a négy fal között üljek és ne csináljak semmit, számomra sosem volt opció.
Nekem mindig is fontos volt, hogy meglegyen a magam önálló élete. Vállalom, nyersen kimondom: nem vagyok a kitartott feleség szerepkör híve.
Korábban sminkesként dolgoztál – hogyhogy nem ahhoz a szakmához tértél vissza a szülés után?
Sz. Sz.: Ez valahogy abbamaradt. Megszületett a kislányunk, Szofi, és rá kellett jönnöm, hogy nem férne bele az életembe a sminkelés. Az ugyanis egy olyan szakma, amihez folyamatosan mozgásban kell lenned: fotózásokra, forgatásokra, vagy épp menyasszonyok lakására kell menned a hajnali vagy a késő esti órákban. Nekünk nincs dadusunk, sose volt, nagyon ellene vagyok – így a gyereknevelés mellett ez a munka nem fért már bele az életembe. Nemrég indítottam el a blogomat, ahol viszont igyekszem beauty-témában minél több tapasztalatomat átadni az olvasóknak – de már most érzem, hogy erre sincs annyi időm, mint azt szeretném.
Mi az, ami miatt ennyire határozottan dadusellenes vagy?
Sz. Sz.: Úgy gondolom, hogy elsősorban anya vagyok, nem pedig vállalkozó, ezért minden más csak az anyaság után jöhet.
A kislányomat soha nem passzolnám le egy vadidegen embernek azért, hogy több időm jusson az önmegvalósításra.
A legtöbb időre Szofinak van szüksége, és tőlem mindig meg is fogja kapni a kellő figyelmet. Ez prioritás, ebből nem engedek.
Az Instagramod alapján le mertem volna fogadni, hogy van külső segítséged: ránézésre olyan problémamentesnek tűnik a gyereknevelés, pedig nyilván nem az. Te hogy csinálod, hogy ilyen könnyednek hat?
Sz. Sz.: Anyukám és a testvéreim természetesen rengeteget segítenek nekem – de azt hiszem, a dolog titka, hogy Szofit a születésétől fogva mindenhová viszem magammal, így már teljesen természetes számára az a jövés-menés és rohangálás, ami a mindennapjaimat kiteszi.
21 éves vagy, a korodhoz képest rettentő éretten beszélsz az anyaságról. Sok fiatal anyukát váratlanul ér a szülés után, hogy mennyi időt, energiát és elfoglaltságot jelent egy kisbaba – úgy sejtem, te teljes mértékig fel voltál rá készülve.
Sz. Sz.: Engem valóban semmi nem ért váratlanul. Nagyon „koravén” személyiség vagyok. Sokan mondják rám, hogy teljesen máshogy, érettebben gondolkozom, mint a korosztályom.
A szüleim pici koromtól fogva családcentrikusságra és háziasságra neveltek. A főzés, mosás, takarítás mindig is az életem része volt. A kisebb testvéreimre is rendszeresen én vigyáztam: ha kellett, etettem, pelenkáztam őket.
Apukámtól pedig az önállóságot és az életre valóságot tanultam meg, amiért végtelenül hálás vagyok neki, hiszen a PureLove Hungary elindításakor igencsak szükségem volt bizonyos képességeimre.
Mikor jött el a pont, amikor a PureLove Hungary ötlete szöget ütött a fejedben és miért pont babacipők?
Sz. Sz.: A szülés után pár héttel volt egy babaváró bulim, ahová eljöttek a barátaim, és kaptam ajándékba egy sárga mokaszint, ami nagyon megtetszett. Minden országban kaphatóak voltak ezek a puha talpú cipők – egyedül itthon nem, és éreztem a hiányukat. Először arra gondoltam, hogy egy már meglévő márkát kezdek el itthon forgalmazni, de mivel csak késztermékként kellett volna valamit behoznom és eladnom, nem láttam benne elég kihívást. Az túl kényelmes lett volna…
Aztán eszembe jutott, mi lenne, ha ezeket a cipőket itthon varrnánk meg, magyar bőrből, magyar kezek által? Mi lenne, ha én magam tervezném meg? Viszont mivel nem vagyok cipész, a megvalósításhoz szükségem volt segítségre – itt jött a képbe Niki. Hatalmas mázli, hogy rátaláltam, mert nagyon büszke vagyok rá, hogy egy nővel együtt csinálhatom, amit csinálok.
Niki, rólad mit kell tudni?
Surányi Niki: Pályatévesztett voltam. A szüleim szerették volna, ha egyetemre megyek és szerzek egy felsőfokú végzettséget – de nekem mindig is a tervezés felé húzott a szívem. Bár jelenleg is főiskolára járok, önszorgalomból elkezdtem egy cipészműhelyben dolgozni, hogy kitanuljam a cipőkészítést. Ez egy egyre ritkább szakma, magamon kívül nem is ismerek olyan fiatal lányt, aki ezzel foglalkozna.
Sz. Sz.: Ez így igaz, kihalófélben lévő szakmáról beszélünk, és óriási mázli, hogy megtaláltuk egymást. Nagyon boldog vagyok, hogy egy nővel dolgozhatok! Egy pasival azért nehezebb lenne…
S. N.: Most már egy éve együtt csinálunk Szilvivel mindent, és én is nagyon élvezem ezt az egészet. Bár még nincs gyerekem, nagyon hamar ráhangolódtam a babacipők készítésére. Öt testvérem van, a legfiatalabb 9 éves – tehát kisbaba már nincs a közvetlen környezetemben, mégis mindig a baba-mama vonalon szerettem volna elindulni. A munka megoszlik közöttünk, Szilvi álmodja meg a modelleket, de én is segítek neki a tervezésben. Ő intézi a megrendeléseket, a PR-kommunikációt, ő kezeli a Facebook-oldalunkat is–- én pedig elkészítem a megrendeléseket. Szerintem rengeteget tanulunk egymástól, és azt hiszem, bátran kijelenthetem, mostanra nemcsak munkatársak vagyunk, hanem közeli barátok is.
A gyerekeket nem véletlenül a giccsel célozzák meg, hiszen a csillámpor, a fodor, a neonszínek ösztönösen vonzzák őket. A ti darabjaitok mintha szembemennének ezzel…
S. N.: A rózsaszín darabok a legkelendőbbek – ez nálunk is így van. Az őszi kollekciónk picit minimalistább, letisztultabb vonalat követ – de szerencsére úgy tűnik, erre is nyitottak a szülők. Nyilván ízlés kérdése, kinek mi tetszik – mi is gyártunk olyan lábbelit, ami valakinek már sok. Széles a paletta, amiről válogathatnak nálunk az anyukák, az ezüst lábbelitől kezdve a teljesen simáig mindent kínálunk. A karácsonyi kollekciónk viszont garantáltan izgalmas lesz: nagyon csillogó, különleges, feltűnő mokaszinekkel készülünk.
Szilvi, a férjed, Caramel mit szólt hozzá, amikor először meséltél neki a terveidről?
Sz. Sz.: A kezdetektől fogva támogatott, de mint pasi, furcsának érezte az egészet. Nyilván nem lelkesedik úgy a cipőkért, mint egy nő – furcsa is lenne, ha lázba jönne a témától. Nem is szoktam az orrára kötni, hogy épp mi történik a vállalkozásommal. Én is csinálom a magam dolgát és ő is a sajátját. Esténként nyilván megbeszéljük, kinek milyen volt a napja – de ez tényleg az én ügyem, nem az övé.
Caramelt nem terhelem a cég ügyes-bajos dolgaival, de ha segítségre van szükségem, mellettem áll. Karácsonykor például – amikor elképesztő mennyiségű megrendelésünk volt – egy szó nélkül beállt csomagolni és logókat pecsételni a dobozainkra.
Szóval nem egy megrendelőnk csomagjára maga Caramel nyomta a márka logóját!
Magyarországon a vállalkozási kedv nagyon alacsony. Kevesen mernek belevágni egy saját bizniszbe, és általában a környezet is inkább lebeszélni próbálja róla az embert. A ti esetetekben mi volt a helyzet?
Sz. Sz.: Itthon tényleg nagyon nehéz vállalkozni.
A sajátomnak tekintem a cégemet, de el kell ismernem: nem tudom, mi lenne velem, ha a férjem nem lenne ismert ember.
Az Instagramon mindig is sokan követtek, de amikor nyilvánossá vált a kapcsolatunk, akkor ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az én irányomba is. Nagyon komoly kapcsolati tőkét köszönhetek neki – enélkül pedig nem biztos, hogy ilyen sikeresek lennénk. Ezzel tisztában vagyok. Szerencsés vagyok.
