A tini éveinket meghatározó tárgyak, amiket szenvedélyesen gyűjtöttünk.

Ezt gyűjtöttük a lájkok előtt – kitaláljátok, mit?

Vannak dolgok, amiktől az ember önkéntelenül öregebbnek érzi magát a koránál. Rám ilyen hatással van például, ha eszembe jut a pillanat, amikor bekötötték hozzánk az internetet. Vagy amikor kazettára vettem fel a jó(nak gondolt) számokat a rádióból, hogy később is meg tudjam hallgatni a kedvenceimet. Vagy amikor rádöbbenek, hogy tiniként mit gyűjtöttem. Vajon kitaláljátok?

Felmerül bennem a kérdés, vajon ti őriztek-e egyáltalán emlékeket a levélpapírról. Mert azok, akik már a wifi és az okostelefonok világába születtek bele, nem biztos, hogy tisztában vannak a nyilvánvalóval: nem is olyan régen még kézzel írtuk a leveleket, tollal, papírra. Levelet küldeni pénzbe került, mivel a borítéknak az online tér helyett a valóságban kellett eljutnia A pontból B pontba, azaz egyik postaládából a másikba.

Az iskola által szervezett nyári táborból pedig képeslapon juttattam el a szüleimnek azt az infót, hogy jól vagyok – nem a Messengeren. Sőt, akkoriban még mobilom sem volt. Se színes kijelzős, se másmilyen.

Levelezőtárs kerestetik!

Amíg ma egy postaláda javarészt csak hivatalos levelekkel, szórólapokkal és reklámanyagokkal telik meg, addig a tiniéveim alatt rendszeresen landolt benne nekem címzett boríték is. Merthogy volt levelezőtársam, méghozzá nem is egy. Akkoriban a tinimagazinokban volt egy fél oldalt elfoglaló rovat, ahol a hozzám hasonló tinik levelezőtársat kereshettek és találtak is maguknak.

borzalmas 90-es évek divat bravo

Állítólag így öltöztünk a '90-es években – avagy így NE inspirálódjatok a húsz évvel ezelőtti divatanyagokból

Visszatért a '90-es évek divatja. Állítólag. Belelapoztunk korhű, '98-as tinimagazinokba, hogy megnézzük, valóban úgy szaladgálunk-e ma az utcán, ahogy húsz évvel ezelőtt a fiatalok. Nézzük, hogy is néz ki egy trendi fiatal az akkori divatoldalak szerint. Sokkolódásra felkészülni!

Korábbi cikkünket itt olvashatjátok.

A bátrabbak hirdetést adtak fel, és megadták a címüket, a kényelmesebbek – mint én – egyszerűen csak levadászták a számukra szimpatikus hirdetés feladóját, és küldtek neki egy levelet. Ha megvolt a kémia két borítékfelnyitás között, akkor a dolog hosszú távú levelezésbe, idővel kölcsönös fotóküldésbe torkollott. Az igazán menő levelezőpartnerek olykor kisebb ajándékkal is meglepték egymást, például matricával vagy saját készítésű barátságkarkötővel.

Oké, azt nem kell részleteznem, milyen mindennapos dolog volt ez anno. Ahogy a hobbim is teljesen átlagos volt: levélpapírokat gyűjtöttem. Hajjaj, de milyeneket!

A kúlság mértékegysége ugyanis nem más volt, mint a papír milyensége. Egy magára valamit is adó tinédzser még véletlenül sem vetette fel a Kedves XY! kezdő mondatot egy hófehér lapra. Aki komolyan vette a serdülőkort, az színes, mintás, olykor illatos papírokra vetette fel a sorait.

Forrás:
iStock

Egy kis retró

Fogalmam sincs, mennyit gyűjtöttem össze a különféle lapokból, de egyszerre volt vicces és fájdalmas azzal szembesülnöm, hogy ezeket a különleges alkalmakra tartogatott lapokat már soha, de soha nem fogom elhasználni. Ennél pedig csak az volt fájdalmasabb, amikor a gyűjteményemet keresve szembesülnöm kellett a ténnyel: valószínűleg épp ezért már évekkel ezelőtt elajándékoztam vagy kidobtam őket.

De valljuk be, szinte mindannyian gyűjtöttünk teljesen haszontalan dolgokat tiniként.

Az osztálytársaim közt akadt notórius szalvétagyűjtő, Lutra matricásalbumos, műanyag cumis, plüssállatos, Happy Meal menüs játékos, Magic babás, Turbó rágós.

Az vesse rám az első követ, aki egyikben sem volt bűnös!

Levélregény
Levélregény
Forrás:
Alexandra

Változó gyűjtőszenvedély

Aztán ahogy teltek az évek, a fent említett kategóriákat újak váltották fel, és a társadalmi hovatartozásunkat, illetve az osztályon belüli hierarchiában elfoglalt helyünket más dolgok határozták meg: a zenei ízlésünk, a frizuránk, a ruháink márkája és a mobiltelefonunk típusa.

Megint csak jó pár évvel később pedig ismét más alapján kategorizáltuk be egymást és önmagunkat: a végzettségünk, a munkánk, a keresetünk, a hobbink, a barátaink, a lakásunk, a kocsink alapján. Már ha van. Hiszen ezek mindegyikét kipipálni a felnőtté válás listáján nem rövid távú feladat.

Amit viszont ma felnőtt, tini és gyerek egyaránt gyűjt, az a lájk. Minél több van belőle, annál menőbb az ember – jobb esetben csak mások szemében, súlyosabb esetben önmaga előtt is.

A kérdés csak az, vajon pár év múlva is olyan komolyan vesszük-e majd ezt a szenvedélyt, mint ma. Vagy ezen is jót mosolygunk majd egy napon?