Engel Nóra

„Reggelente tündérporban fürdik” – Megtaláltuk a szerkesztőség ufóját!

Más bolygó témájú napunkat hallva egyértelmű volt: megkeressük a szerkesztőség ufóját. Nem volt egyszerű dolgunk, ahol ennyi nő együtt dolgozik, ott mindig vannak furcsaságok. Van, aki túl szabad szájú, míg más a prűd kategóriát viseli. Ha ez nem lenne elég, akad köztünk olyan, aki nem hajlandó gyümölcsöt enni, míg más egész nap almát majszolna. Megkapták a VOUS-lányok a feladatot: ne kerteljenek, sértődés nélkül mondják meg, szerintük ki az ufó a VOUS hadiszállásán. 

Aki tündérporban fürdik

Főszerkesztőnk, Eszter szerint egyértelműen Nina a legfurcsább lény a VOUS csapatában, és ezzel sokan egyet tudunk érteni. „Szerintem reggelente tündérporban fürdik.

Bármi történik, nem hatja meg, nem stresszel, nem idegeskedik, nem lelkesedik, nem örül, csak Nina.

Szerintem egy női szerkesztőségben ez konkrétan ufóság. Le kell rángatni néha a földre, kicsit leporolni róla a tündérport, hogy megmutassuk neki a való világot (a tévéset is, igen), de aztán már mindannyian tudjuk: úgyis Nina lesz megint. Már látom magam előtt, hogy egyszer csak felcsatolja a csillogós rózsaszín szárnyakat, fejébe nyomja a koronát, és elröppen.” Ezt olvasva szerzőnk, Andi ezerrel bólogat, és kiegészíti: „Annyit tennék hozzá: szeretnék annyi mekis kaját enni büntetlenül, amennyit a Nina.”

Forrás:
iStock, Vous

Aki állandóan éhes

Csillámpor ide vagy oda, szerintem egyértelműen hírszerkesztőnk, Sophie az ufó. Hogy miért? Nagyon egyszerű a válasz:

Annyit eszik, mintha 10 ember helyett tenné, és meg sem látszik rajta. Mindig éhes, de tényleg mindig. Naponta 1x minimum elhangzik, hogy „olyan éhes vagyok, mint még soha”. Egyébként még soha életében nem porszívózott, nem járt a Balatonon, és olyan lazán beszél a szexről, mint egy férfi.

Forrás:
iStock, Vous

Aki igazából egy kocka Martha Stewart

Sophie szerint fotósunk, Anna a földönkívüli, de tudjátok, a jóféle!

„Az én szememben a szerkesztőség ufója Anna, ami persze nem meglepő, hiszen ő a mi 'kockánk'. Mindig meglep, hogy mennyire jól lehet vele dumálni arról is, hogyan kell avokádós csokipudingot csinálni, de bámelyik sorozatról is. Szerintem nincs olyan sorozat, amit még nem látott, és nincs olyan szuperhős, akit ne ismerne – szerintem személyesen is.”

Forrás:
Youtube, Vous

Aki tökéletes kontúrral különcködik

Fotósunk, Zsófi határozottan szenior szerkesztőnkre, Violára voksol:

„Viola az ufó, mert ember nem képes kontúrceruza nélkül minden egyes nap ugyanolyan tökéletes kontúrral kifesteni a száját, legyen szó akármilyen rúzsról.”

Forrás:
iStock, Vous

Aki rúzsnak álcázott fegyverrel jár

A leglazább VOUS-lányunk, Mcsi közölte, szerinte senki nem ufó közülünk. Adi pedig rákontrázott:

„Emcsi azért nem gondol senkit ufónak itt, mert ő maga az! Amikor csak bent vagyok a szerkesztőségben, mindig feltűnik, hogy minimum egy, de akár több nagy üveges vizet megiszik... plusz ehhez hozzájön az is, hogy nem rohangál ennyi folyadék mellett 10 percenként pisilni. Na meg ott van az, amikor egy nap alatt kitalálja, hogy ő ismét frufrut szeretne, és tessék-lássék, hát nem abban jön másnap?

De a leggyanúsabb vele kapcsolatban: egyszer észrevettem, amikor a táskájában pakolászott, hogy egy fakkban vagy 4 rúzst is tárol, de közben meg sosem látok semmit az ajkain. Tuti azok az ufófegyverei!

Forrás:
iStock, Vous

Aki titokban forgószél

Szerzőnk, Andi vette a bátorságot, és fotósunkra, Zsófira voksolt.

„Zsófi az ufó, mert mindig megrökönyödöm azon, hogy mennyire pörög: nemcsak gyorsan beszél, hanem gyorsan cselekszik, gondolkodik, agyal, és az élete is iszonyúan pörög, ami amúgy tetszik, csak mindig meglep, hogy ezt hogy lehet bírni. Szerintem forgószél titokban, meg hurrikán, vagy a Tasmania meséből az a forgó izé.”

Viola is Andi véleményét osztja: 

„Szerintem is Zsófi az ufó. Emberfeletti energiája van. Amikor én még jobbról balra fordulok az ágyban, ő már lefutott 8 kilométert valahol, és a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli. Mindig annyira előre dolgozik, mint senki más... Én még azon stresszelek, hogy a másnapi dolgaimmal elkészüljek, ő meg már napokra előre csinál mindent. A futás és a munka után meg simán elmegy bulizni. Mindenre és mindenkire kíváncsi. Mindig lelkes, optimista. Tökre irigylem is ezért!”

A VOUS földönkívülije tehát fotósunk, Zsófi lett. Ne félj, Zsófi, mi így szeretünk!

Forrás:
iStock, Vous