A világ legtöbbet fotózott női közül talán Katalin hercegné műveli a legelegánsabban, hogy újra és újra viseli ugyanazt az alkalmi ruhát. Nála extrémebb Keira Knightley, aki az esküvői ruháját viselte többször is. Olyan példát mutatnak, amelyet érdemes követni: viseljetek minél többször egyetlen ruhát – akkor is, ha az alkalmi darab. Minimum harmincszor, de akár hatvanszor (!) is. Mert ez most a divat forradalma.
Újságíróként szinte folyamatosan online női magazinoknál dolgoztam. Már akkor is elsősorban a divat – illetve a kattintások miatt a divatbulvár – volt a vezető témám. Az akkori szerkesztőimtől hamar megtanultam, mi az, amit kattintanak olvasnak. Mi az, amit megírhatok, mert szívügyem de adjak mellé egy kattintékony anyagot, és mi az, ami a fióknak mehet, mert nem érdekel annyi olvasót, amennyi kell. Ami tuti téma volt, ha valamelyik – épp mindenkit érdeklő – sztár egymás után kétszer vette fel ugyanazt a ruhát a vörös szőnyegen, premieren vagy valamilyen diplomáciai eseményen.
Fittyet hányva a protokollra
Az újságírói alapállás sokféle lehetett – függött a médiumtól vagy a szerkesztőtől, hogy épp elítéljük ezért a sztárt, vagy szeretjük az újrázásért. Amikor aztán Kate Middleton, később Katalin hercegné és Michelle Obama belépett a képbe, valami megváltozott: nem lehetett véletlen, hogy az a két nő, akire folyamatosan figyel a világsajtó, rendszeresen ugyanazt a ruhadarabot viseli – fittyet hányva a protokollra.
Valószínűleg mindkettejüknél elsősorban kampányfogás volt, hogy többször viselték ugyanazt a ruhadarabot, így kerülhettek még közelebb az őket figyelő hétköznapi nőkhöz. Az elérhető árú, sokszor fast fashion darabok azt sugallták, viselőik pont olyan emberek, mint bárki más, csak az egyikük éppen egy nagy fehér házban lakik, a másik pedig egy kisebb palotában. (Ez amúgy manapság tényleg bárkivel megeshet.)
A fast fashion 1998-ban kapott létjogosultságot a vörös szőnyegen, amikor egy hófehér Gap ing egy fényeslila Vera Wang szoknyával karöltve megérkezett az Oscar-gálára. Sharon Stone volt a kiegészítő. Onnantól kezdve a sztárok elkezdték kombinálni az olcsó tömegtermékeket haute couture darabokkal.
Valami régi, valami új régi
Mára annyiban változott a helyzet, hogy a fast fashionből, egészen pontosan abból, amit képvisel, kikopott a menőségi faktor. Azok a sztárok, akik odafigyelnek a világ eseményeire, a női jogokra, a feminizmusra, és rendszeresen véleményt nyílvánítanak a Twitterükön vagy Instájukon, nem engedhetik meg maguknak, hogy a Rana Plaza 2013-as drámája után reklámozzák a fast fashion termékeket.
Csak röviden: 2013 áprilisában egy nyolcemeletes ruhagyár omlott össze Dakkában. A bangladesi üzemben 1129 ruhagyári munkás halt meg, és további 2500-an megsérültek. A gyárban többek között a Zara, a Gap és a Marks & Spencer termékeit varrták.
Az elmúlt években folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy javulnak a körülmények, jobban odafigyelnek a ruhaiparban dolgozók biztonságára és munkakörülményeire, de biztosak lehetünk abban, hogy amíg a fogyasztói igények változatlanok, addig szükség lesz az olcsó, minél gyorsabban és minél nagyobb tételben előállított ruhadarabokra is. Csak éppen azok a világsztárok, akik érzékenyek a változásra, fordulnak más irányba, és mutatnak új utat a követőiknek.
Talán a változás előszele volt, hogy az elmúlt években egyre többen kezdtek 30 évesnél régebbi darabokhoz nyúlni a legnagyobb filmes gálán. Így lett egyre menőbb a vintage. Julia Roberts fekete-fehér vintage Valentino ruhában ölelhette magához az Oscar-díjat. Renée Zellweger a 2001-es gálán viselt limoncelloszínű ruhát az 1950-es évekből. Penélope Cruz álomszép Balmain estélyi ruhája tette tökéletessé azt az estét, amikor 2009-ben megnyerte az Oscar-díjat. Úgy tűnik, az ötvenes évek jó ómen a legnagyobb filmes díjra jelölt sztároknak. 2006-ban ugyanis Reese Witherspoon egy '50-es években készült Dior ruhában ragyogott – a kis aranyszoborral a kezében.
A menyasszonyi ruha új élete
Egy ideje nemcsak Katalin hercegné és Michelle Obama azok, akik rendszeresen viselnek korábban már látott darabokat. Az egyik leghitelesebb képviselője a fenntartható divatnak talán Emma Watson, aki évekkel ezelőtt kinőtte Hermione Granger karakterét. Gondolkodó, tudatos felnőtt nő lett, feminista beszéde sokakat megérintett, a fenntarthatósággal kapcsolatos nézetei miatt pedig követendő példa lehet a tizenévesek számára is.
A színésznő nemcsak rendszeresen viseli ugyanazokat a ruhadarabokat olyan eseményeken, ahol fotózhatják is, de nemrég egy etikus divatmárka új kollekciójának elkészítésében is szerepet vállalt. 2016-ban ő volt a Met Gála egyik szenzációja azzal, hogy újrahasznosított PET-palackból készült ruhában érkezett.
Rendszeresen hozzák fel jó példának Keira Knightley-t, aki egy igazán jellegtelen, éppen ezért tökéletesen kihasználható Valentino ruhácskában ment férjhez 2013-ban. A menyasszonyi ruha azóta partizott már, járt premieren is, erről pedig mindig örömmel számolt be a sajtó. Részben nem Magyarország az egyetlen, ahol a kattintásra mennek, másrészt viszont tényleg lenyűgöző látni a menyasszonyi ruha új életét.
Colin Firth feleségét, Livia Firtht azért nem kell bemutatnom, mert a legutóbbi cikkemnek ő volt a főszereplője. Nemcsak az édesanyja ruháit viseli rendszeresen a vörös szőnyegen, hanem a saját darabjai is újra meg újra előkerülnek. Elárulta azt is, egy-egy ruhadarab megvásárlásakor azt is nézi, viselheti-e majd hatvanévesen is. Ha nem is terveztek ennyire előre, mindenképp érdemes elgondolkozni: tényleg szükség van arra, hogy minden nyári esküvőre vagy céges eseményre új ruhát vegyetek, vagy elég egy jól kihasználható darab, amit a már meglévő ruháitokkal kombinálhattok?
Viseljetek alkami ruhát morcos hétfőn vagy unalmas csütörtökön!
Andi esküvőjére többen is hivatalosak voltunk a szerkesztőségből. Hetekig ment a tanakodás, hogy ki mit visel majd. Amikor a VOUS fotósa, Anna meglátott a nagy napon, azt mondta, nekem volt a legeslegkönnyebb dolgom: nem volt kérdés, hogy azt a bizonyos rózsaszín ruhácskát viselem majd, amelyről hetek óta posztolok az Instagram-oldalamon.
Livia Firth #30wears kihívását elfogadva az utóbbi hónapokban többször is volt rajtam az évekkel ezelőtt vásárolt, halvány rózsaszín – egyébként fast fashion – alkalmi ruha. Úgy döntöttem, megpróbálok ezt felhasználva minél változatosabb szetteket összeállítani a saját gardróbomból – na jó, néhány kölcsöndarabbal kiegészítve. A tesóimtól amúgy is rendszeresen veszek kölcsön ruhákat.
Akiknek meséltem a kihívásról, megkérdezték, miért pont ruhát választottam, egy felsővel vagy nadrággal sokkal könnyebb dolgom lenne. Megint mások nem tudták elképzelni, hogyan lehet 29 különböző szettet összerakni.
Bevallom, a tizenötödiknél erősen elbizonytalanodtam, hogy nem lesz meg a 29 különböző szett, de a kihívás azért kihívás, hogy meg kelljen ugrani az elsőre lehetetlennek tűnő dolgokat is.
Egyébként megdöbbentően izgalmas dolog a saját szekrényemben „vásárolni”. Valószínűleg, ha tudatosabb lettem volna korábban, a válogatásra se menne el ennyi idő. A hőseimnek tekintett nők és férfiak ma már kapszulagardróbban gondolkodnak, így nem kell hosszan a szekrény előtt állni, hogy mit is vegyetek fel. Valószínűleg sok szempontból nekik van igazuk. Egyszer majd kipróbálom ezt is.
Addig itt van nekem ez a rózsaszín ruha, amelyet még jó néhány alkalommal láttok rajtam – unalmas csütörtökön és morcos hétfőkön, szerdai mítingeken, munkareggeliken és délelőtti sajtótájékoztatókon is.
Fél éve nemet mondtam a fast fashion márkákra – elárulom, hogyan változott az életem
Eddig csak egyetlenegyszer botlottam meg az eddig eltelt fél év alatt. Annyira nem bírtam magammal az első komoly futóversenyem előtt, hogy gyorsan vettem egy csajos, simlis futósapkát. Rémesen áll, de higgyétek el, ez a legkisebb baj. Sokkal nagyobb gond ennél, hogy Kínában gyártották, ki tudja, milyen körülmények között. Miért fontos ez? Mert jó fél évvel ezelőtt eldöntöttem, elég volt a fast fashion márkákból, a divatipar kizsákmányolásából, a fenntartható divat mellett teszem le a voksomat.
A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.
