level-iras-regi-uzenet

50 évet késett a képeslap: így találkozott egymással ismét a két régi barát

Jobb később, mint soha – tartja a mondás, és ez talán még sosem volt ennyire igaz. Legalábbis valószínűleg ezt gondolta az a srác, aki egyik reggel benézett a postaládájába, és egy olyan levélre bukkant, amit még 1966-ban adtak fel. Szerencsére szimpla vállvonás helyett segítséget kért, ez pedig két régi barát egymásra találásához vezetett!

Röpke 50 év telt el azóta, hogy egy bizonyos Chris Reynolds levelet írt egy barátjának Tahitiből, ez a fél évszázad pedig épp elég volt arra, hogy a képeslap végül meg is érkezzen hozzá. A címen azonban addigra már egy másik férfi lakott, akinek fogalma sem volt arról, ki is az a Robert Giorgio, akinek a levelet eredetileg küldték.

A The Advertiser munkatársai között azonban szerencsére akadt néhány detektívlélek, akik nem hagyták annyiban a dolgot, és felkutatták a két férfit, hogy végre ismét beszélhessenek egymással. Mint kiderült, még az egyetemen barátkoztak össze, és bár egy ideig tartották a kapcsolatot, végül elsodródtak egymástól.

„Olyan érzés, mintha csak múlt héten láttam volna. A személyisége teljesen ugyanaz maradt” – mondta Giorgio, miután évtizedekkel később találkozott régi barátjával.

Az ausztrál posta egyébként elnézést kért a két férfitől az 50 éves késés miatt.