Ilyen az élete egy nemi erőszakban fogant gyermeknek

„A férjem megharagudott, és ütött”  – Vallomás egy bántalmazó kapcsolatról

Egy bántalmazó kapcsolatból nehéz kilépni, és benne élni is. Egyik nap még szeretve vagytok, a másik nap már gyűlölnek titeket, a következő perc pedig ismét maga a pokol. Nem mindenki jut el arra a felismerésre, hogy ebből ki kell lépni.

A Mindbodygreen szerzője, Betty lassan, de szerencsére rájött arra, hogy menekülnie kell. Számára 1975 tavasza örökre emlékezetes marad, egyik este meghozta a végleges, visszavonhatatlan döntést, hogy nem tűr tovább. Így mesélt a történtekről:

„Jack kijött a konyhába aznap este. Fél kilenc múlt, minden vágyam az volt, hogy lefeküdjek az ágyba, és olvassak egy könyvet. Ő odajött, átölelte a csípőm, és simogatni kezdte a hasam, majd elindult lefelé a lábaim közé. Összeszorítottam a fogaim. Úgy éreztem, a keze egy tolakodó idegen valami, és el kellett fojtanom a késztetést, hogy sikoltozzak, hogy hagyja abba. Ehelyett csak azt mondtam, hogy fárasztó napom volt, és alig látok a fáradtságtól.

Nem tetszett neki, erősen megszorított. Felismertem, hogy ez nem az a nap, amikor nemet mondhatok neki, se nyolckor, se tízkor, se éjfélkor. Fejemhez vágta, hogy mindig azt akarom, ami nekem jó, azt nem, amit ő. Megkérdeztem, hogy ezt hogyan érti. Hiba volt megkérdőjeleznem az ő nagybetűs Igazságát, mert ez büntetést vont maga után.

erőszak

Nem könnyű kilépni egy bántalmazó kapcsolatból!

Sokan hiszik, hogy az abúzus normális. Aki eleve olyan családból származik, ahol mindennaposak voltak a veszekedések, és nemritkán tettlegességre is sor került, nem látja át, hogy a bántalmazás veszélyes és elítélendő.

Pedig jól felismerhető szakaszai vannak a bántalmazó ciklusnak, és kívülállóként is sokat tehettek, ha észreveszitek a jeleket! Az, hogy nem a ti életetek, és hogy nem tudtok róla sokat, nem mentség! Olvassátok el Eszter cikkét, hogy tehessetek ellene!

Láttam, hogy megdermed az arca, aztán ököllel orrba vágott. Először zsibbadt az arcom, aztán hirtelen lángolni kezdett a forró fájdalomtól. Ő kiment a szobából, felment a lépcsőn, és hallottam, ahogyan önző kurvának nevez.

A nyirkos kezembe temettem az arcom, aztán láttam a környezetem, a konyhát, a házat, az életem, hogy ezzel az emberrel élek. Becsoszogtam a fürdőszobába, belenéztem a tükörbe, de egy idegen nézett vissza. Szivárgott a vér az orromból, segítségre volt szükségem. Összeszedtem a cuccaim, és kisurrantam az autóhoz. Talán Jack hallotta, hogy becsukom az autó ajtaját, de nem volt elég ideje, hogy utolérjen. Az egyik szemem lehunytam, szorítottam a gézt az orromhoz, és úgy mentem be a sürgősségire.

A nő a pultban rám nézett, de nem ijedt meg. Arra gondoltam, hogy talán nem is kellene ott lennem, nem olyan nagy ügy ez. Aztán behívtak a terembe, betakartak takaróval. Megköszöntem, úgy éreztem, mintha mentőövet dobtak volna utánam a vízbe. Tizenöt percig csendben ültem, aztán jött a nővér és az orvos. Megvizsgálta az orrom, és hallkan megkérdezte, hogyan történt ez.

A férjem megharagudott, és ütött – mondtam.

Hirtelen világossá vált, hogy ez itt a kezdet és a vég. Nem számít, hogy mi történt eddig és mi lesz ezután, tisztán láttam mindent. 

A nővér letörölte az arcom fertőtlenítővel, és bekötözte. Szerencsére nem törött el, lefeküdtem pihenni. Láttam a nővér arcán, hogy szeretne segíteni, de csak annyit mondhatott, hogy pihenjek fél órát, aztán menjek haza. Akkor történt bennem valami, amitől tudtam, hogy nem maradok többé abban a házban. Azt éreztem, hogy megérdemlek ennyi szeretetet. Elkezdtem terapeutához járni, és gyakran zokogtam a kimondott szavaktól.

De ez volt az első lépésem a szabadság felé.”