Otthon

Kellene egy tuti sminklemosó? Próbáljátok ki a házi micellás vizet!

Az utóbbi idő egyik legfelkapottabb szépségápolási terméke egész biztosan a micellás víz. A boltok polcain a natúr változat mellett már ott sorakozik a pattanástalanító és az olajos verzió is, de van, aki nem elégszik meg ezekkel, olyat szeretne használni, amiben tényleg tudja, hogy mi van.

vous - 2016.11.12.
Kellene egy tuti sminklemosó? Próbáljátok ki a házi micellás vizet!

Bevallom, volt, hogy én is beálltam a micellás vizet használók sorába, több flakonnal is, de most már alig várom, hogy elfogyjanak, ugyanis én azon kevesek közé tartozom, akiknek egyáltalán nem vált be. Viszont mivel szeretek kísérletezgetni, és a DIY-ötletekért is odáig vagyok, nem volt kérdés, mi lesz a következő, amit magamnak szeretnék elkészíteni. Még csak az alapanyagok beszerzésénél tartok, azonban megosztanám veletek is ezt a receptet, hátha köztetek is lenne, aki megcsinálná ezt a házi micellás vizet.

Objektum doboz

A recepthez ezekre lesz szükségetek:

A rózsavíz már önmagában az arcra téve is csodát tesz, hisz szuper öregedésgátló, emellett képes erősíteni a sejtfalakat. Tonizáló hatása pedig eltünteti a pattanásokat, kisimítja a szem környéki ráncokat, enyhíti a szem alatti karikákat.

  • Ricinusolaj: 3 ml

A ricinusolaj főként akkor jön szóba, amikor hajat vagy szempillát/szemöldököt szeretnénk növeszteni. Ez lesz a micellás víz sminkeltávolító alapanyaga, melyen még a vízálló termékek sem fognak kifogni. Ha nehezen oldódna a vízben a ricinus, akkor keressétek a szulfatált verzióját.

  • Csipkebogyóolaj: 5 ml

A csipkebogyóolaj javítja, ápolja, hidratálja és tonizálja a bőrt. Praktikus termék, nem árt, ha van otthon.

  • E-vitamin-kapszula: 20 csepp

Az E-vitamin szintén az öregedés látható jelei ellen küzd, javítja a bőr, a haj és a köröm állapotát. Azonban arra készüljetek fel, hogy a kapszulából ki kell majd nyomnotok az értékes olajat.

  • Üres flakon: min. 150 ml

Az elkészítése pedig ennyi:

A feladat innentől már nem túl nehéz, minden összetevőt töltsetek az üvegbe, majd alaposan rázogassátok át az egészet.

Így használjátok:

Minden használat előtt rázzátok fel a flakont, majd csepegtessetek ki belőle párat egy vattakorongra. Hasznos reggelente, még smink előtt, de akkor is, mikor a napi make-upotokat szeretnétek eltávolítani. 

Na, csajok, kipróbáljátok?

Ajánlott cikkek