Egyéb kategória

Tanuljatok meg aludni, hogy sikeresek legyetek! De ha nem, legalább sikerül kialudnotok magatokat

Téli álmot aludni csak bizonyos állatok kiváltsága, pedig a hidegebb hónapokban biztosan ti is szívesebben fordulnátok a másik oldalatokra az ébresztő hangjára, hogy aludjatok még pár órát. Van, aki viszont sem télen, sem nyáron nem tud eleget aludni, ami már csak azért is baj, mert állítólag a siker és az alvás minősége összefüggnek egymással.

vous - 2016.11.18.
Tanuljatok meg aludni, hogy sikeresek legyetek! De ha nem, legalább sikerül kialudnotok magatokat

Nyáron, de még ősz elején sem voltam túl jó alvó. Későn feküdtem, korán keltem, sokat forgolódtam, hülyeségeket álmodtam. A november viszont magával hozta az álomkórt, olyan vagyok reggelente, mint akit megcsípett a cecelégy. Alig térek magamhoz, amikor szól az ébresztő. Nem vagyok egyedül.

Velem szemben Dóri, a szerkesztőség angyala ásítozik hatalmasakat, pedig már a harmadik kávéját is megitta. Azt panaszolja, hogy már este 10-kor lefeküdt aludni, mégsem képes reggel kipihenten ébredni. A harmadik kávém fölött bólogatok én is, hiszen utoljára idén tavasszal voltam kiegyensúlyozott alvásügyileg.

Aztán kicsit összesűrűsödtek a dolgok, borult minden. Egy darabig lehet ezt bírni, de úgy döntöttem: itt az ideje visszaállni a jól bevált rendszerre, aminek alapja a tudatos alvástervezés.

alvás

Álomra fel! Megvan a tökéletes téli alvás receptje

A téli hónapokban a napfény-, a D-vitamin-hiány miatt sokkal fáradtabbnak érezhetjük magunkat, ezért is kiemelten fontos, hogy kialudjuk magunkat a hideg estéken. Ehhez pedig nem elég egy jó ágy és a bárányok számolása. Összegyűjtöttem, miket tehettek a pihentető alvás érdekében.

Lássuk a tökéletes téli alvás titkát! Kattintsatok ide!

Jessa Gamble kanadai blogger tudományos témájú írásokat publikál. 2010-ben arról beszélt egy TED-előadásban, hogyan is néz ki a természetes bioritmusunk. Azt mondta, ideális esetben kétszer kellene aludnunk az éjszaka folyamán. Először is este 8-tól körülbelül éjfélig tartana az első időszak, majd éjjel 2-től napfelkeltéig a második. A kettő között kicsit lamentálhatnánk az élet dolgain az ágyban fekve, meditálhatnánk, elmélkedhetnénk.

Nem tudom, kinek sikerült valaha elérnie ezt az állapotot, de lássuk be, a modern élet lehetetlenné teszi még azt is, hogy ezt kipróbáljuk. Hacsak nem vagyunk egy tudományos kísérlet résztvevői. Azok a szerencsések, akik ezt kipróbálhatták, olyan élénkek és aktívak voltak nappal, amilyet soha addigi életükben nem tapasztaltak azelőtt.

Mit ne mondjak, örömmel lettem volna ennek a tesztnek a résztvevője.

Arianna Huffington, a Huffington Post nevű portál alapítója – azóta távozott onnan – szintén az alvást választotta fergeteges, inkább szórakoztató, mint tudományos TED-előadásának témájául 2010-ben. Arianna elmesélte a közönségnek, hogy egyszer annyira kimerült volt, hogy lefejelte a saját asztalát, eltörte az arccsontját, öt öltéssel kellett rendbe tenni a jobb szeménél. Ez a szerencsétlen eset kellett ahhoz, hogy elkezdje értékelni az alvás fontosságát. Addig éjszakánként maximum 4-5 órát aludt, akkor azonban váltania kellett: lelassulni, átszervezni az életét.

Forrás:
iStock

Határozott véleménye szerint ha be vagytok táblázva programokkal, és reggel 8 előtt már letoltátok az edzést és pár konferenciabeszélgetést, megválaszoltátok az e-maileket, produktívnak hiszitek magatokat, pedig nem vagytok azok. Kialvatlanul egyszerűen nem lehet jó döntéseket hozni.

Arianna egy egész könyvet írt az alvásról, megosztotta, hogyan lehetünk profik ezen a területen, hogy sikeresek legyünk minden másban.

Arianna a mai napig nem tud 7-8 órát aludni, de próbálkozik vele. Ebben fontos szerepe van az alvás előtti szokások kialakításának, amelyeket a hétköznapok sodrásában egyszerűen elfelejtettünk. Tanuljatok meg lelazulni, aludni, pihenni. Lehet, hogy most azt gondoljátok, mi bajotok lehet, ha kicsit nyomkodjátok a telefonotokat lefekvés előtt, vagy ha kevesebbet alszotok egy ideig.

A túlhajszoltság, a stressz, a kiegyensúlyozatlanság azonban nemcsak hamis Gucci vagy Michael Kors táskák képében jelenik meg a szemeitek alatt. Hosszú távon erősíti az olyan krónikus betegségek kialakulását, mint a szívbetegség vagy a diabétesz.

Csak egy csepp parfümben: íme a tökéletes alvás receptje

Csak egy csepp parfümben: íme a tökéletes alvás receptje

A meztelenül alvás problémakörének tárgyalása nem szárnyal filozófiai magasságokba. Annál sokkal földhözragadtabb és frivolabb az élmény. Az egészséghez, a boldogsághoz azonban köze van az éjjeli pőreségnek, és ezzel, úgy tűnik, nagyon is tisztában volt a fél világ fantáziáját megmozgató szőke démon, Marilyn Monroe is.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.

A jó alvás fél siker – hogyan csinálom én?

Egy ideje eldöntöttem, hogy újra elkezdek tudatosan aludni. Egyetlenegy dolgon kell még változtatnom, amit csak a cikket illusztráló telefonos mérés miatt tartottam meg, de amikor ezeket a sorokat olvassátok, már nem kell mérnem, mennyit is aludtam az elmúlt estéken.

1. Mindig ugyanabban az időben fekszem és ugyanakkor kelek

Hát, ha valamit nehéz kivitelezni, akkor ez az. Át kell gondolnotok, melyik az az ágyba kerülési idő, ami passzol az életmódotokhoz, hány órát szeretnétek aludni, mikor kell kelnetek ahhoz, hogy ne kelljen rohannotok. Egy csomó tippet gyűjtöttünk össze, hogy a reggeli indulás a lehető legsimábban menjen – kattintsatok ide, ide és ide –, de azért nem érdemes kapkodós öt perccel letudni a reggelt. Hagyjatok magatoknak több időt, így lesztek kiegyensúlyozottabbak.

Arianna szerint a reggeli meditáció és a reggeli jóga is segít, hogy könnyebben induljon a nap. Hát, ehhez nem tudok mit hozzátenni, nekem pont elég meditáció a reggeli kávét lefőzni a kotyogósban, de ha van tapasztalotok ezzel kapcsolatban, kommenteljetek!

Mengyán Eszter  Tanuljatok meg aludni, hogy sikeresek legyetek - De ha nem, legalább sikerül kialudnotok magatokat

Forrás:
Vous

2. Nem teszem a mobilomat az ágy közelébe

Régebben rendszeresen ébredtem fel hajnal 2-3 körül. Azt gondoltam, úgysem tudok visszaaludni, megnézem, mi a helyzet az Instagramon, a Facebookon, végre elolvasok pár cikket, amire napközben nem volt időm. Hihetetlen, hogy egy kis böngészéssel, éjszakai olvasgatással ennyire elmegy az idő! Gyakran eszméltem arra, hogy hajnali 4 van, és én nem vagyok álmos egy kicsit sem.

Innen szép nyerni, és reggel 6-kor frissen ébredni, nem igaz? Hát nem.

A mobil az elmúlt napokban csak azért aludt velem, hogy lemérjem, mennyit aludtam, de valójában semmi szükség rá. Minél távolabb van tőletek éjszaka, annál nyugodtabb lesz az álmotok. (Arianna amúgy nem a hálójában, hanem a másik szobában tölti az eszközeit. A hálószobája elektroszmogmentes terület. Ha erre van lehetőségetek, érdemes kipróbálni ezt a módszert is.)

3. Lassan-lassan visszaszokok az igazi könyvekre

Lefekvés előtt az utóbbi időben inkább blogokat olvastam vagy Facebook-oldalakról csemegéztem olyan cikkeket, amelyekre a munka mellett nem volt időm, de elmentettem magamnak. A mobil kijelzőjének kék fénye bizonyítottan alvászavarokat okoz. Ma már léteznek ingyenes szűrők a kijelzőre, így ha kellően nagy önuralmatok van, és biztosan csak ártalmatlan szöveget olvastok mobilon, akkor van esély arra, hogy nyugodtan alszotok éjjel.

Én nehezen állom meg, hogy ne csekkoljam a munkával kapcsolatos dolgokat, ezért inkább úgy döntöttem, visszatérek a könyvekhez, és azzal kapcsolom ki az agyam elalvás előtt, hogy szépirodalmat olvasok. De legalábbis olyan szöveget, amelynek nincs köze a munkámhoz, és nem is tudományos írás vagy szakirodalom. És nem olyat, amit aztán nem lehet letenni…

Nem mondom, hogy ez mindig sikerül, de határozottan azt tapasztalom, hogy amikor igen, akkor könnyebben elalszom, nyugodtabbak az álmaim, mert nem a munkán pörgök.

4. Korábban vacsorázok, kevesebbet eszek

Sajnos, egy időben beleestem abba a hibába, hogy későn – túl későn – vacsoráztam, és addigra annyira éhes voltam, hogy nem figyeltem, mennyit is eszek. Ilyenkor éjszaka forgolódtam, rosszat álmodtam, melegem volt, aztán pedig fáztam: nem aludtam jól.

Mostanában nem várok a vacsorával, hanem amikor hazaérkezem, ez az egyik első program. (Hozzáteszem, ehhez az is kell, hogy időben érkezzek haza, ehhez pedig az kell, hogy időben álljak fel a szerkesztőségben a laptop mellől, de ez egy teljesen külön történet.) Így mire ágyba kerülök, már nem azzal van elfoglalva a szervezetem, hogy megküzdjön a vacsorával, hanem tényleg készen áll a pihenésre.

5. Egy csepp levendula – de nem a bőrömre

Már az illóolajokról szóló cikkben is írtam, mennyire hatásos egyetlen csepp levendula. Na nem a bőrötökre, hanem a párnátok alá vagy mellé. Korábban levendulavirágokkal kitömködött minipárnával aludtam el. Miután eltűnt belőle az összes levendulaillat, levendulaolajból cseppentek egyetlenegy cseppet egy vattakorongra, és azt teszem a párnám csücske alá.

Aromaterápia a relaxáción túl: harc a megfázással, hajápolás, fájdalomcsillapítás illóolajokkal

Aromaterápia a relaxáción túl: harc a megfázással, hajápolás, fájdalomcsillapítás illóolajokkal

Indiaicitromfű-, borsmenta- és szegfűszegolaj. Valószínűleg sosem mondanám meg, hogy ezeket érzem most magam körül, de határozottan frissebb a levegő a szerkesztőségi szobában, ahol többen is ülünk. Ráadásul a megfázásos időszakban azért is jó, mert ennek az elegynek baktériumölő hatása is van. Az illóolajok hatása már az ókorban ismert volt, ma pedig számtalan módon és területen használhatjuk őket az év bármely időszakában.

Kész főnyeremény, nem igaz? A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.

Ajánlott cikkek