Csalár Bencét sok dologgal lehetne jellemezni, de mindennél többet mond el róla, hogy nagy valószínűséggel egy krumpliszsákot is határtalan eleganciával tudna viselni. Bár Bence szettjei az átlag utcaképhez képest kirívónak hatnak, mégis ő viseli a ruhákat – és nem fordítva. A huszonéves fiú nemcsak a megjelenését illetően tudja, mit akar: blogját is ugyanilyen határozottan menedzseli.
A BenceCsalar.com 2012-ben indult, és bár a legtöbb induló blog a kezdetekkor még csak keresi az útját, Bence már az első pillanattól fogva odafigyelt mindenre. Az összképen egyértelműen látszott, hogy pontosan tudja, mit akar – és azt hogyan tudja megvalósítani. Cikkei mellőzik a felületességet, minden írásán érződik, hogy odateszi magát, ha munkáról van szó.
Sok blog évek alatt fejlődik arra a szintre, amivel a tiéd 4 éve elindult. Hogy tudtál ennyire profin indítani?
Simonovics Ildikó mellett „nevelkedtem” a Street Fashion Budapest projektben. A közös munka ideje alatt nagyon komoly kapcsolati tőkére tettem szert, így 2012-ben gyakorlatilag úgy tudtam elindítani az önálló blogomat, hogy pontosan tudtam, kit kell keresnem, ha valamit szeretnék megvalósítani. Már az oldal indításakor is profi fotósokkal dolgozhattam együtt, és a divatszakma többi szegmenséből egyaránt voltak ismerőseim – ezért elég nagy figyelem övezte a szakmában, hogy mit és hogyan csinálok. Hamar be is futottak az első felkérések: több magazin megkeresett, hogy legyek a vendégszerzőjük vagy épp a tudósítójuk.
Bár nagyon tudatos vagy, kötve hiszem, hogy bloggernek készültél volna gyerekkorodtól kezdve, mivel akkor még internet sem volt a lakásokban. Mi akartál lenni eredetileg?
Most nevetek rajta, de volt, amikor valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kertész szerettem volna lenni… manapság sajnos egy kaktusz is kihalásra van ítélve mellettem.
Ez rövid ideig tartott, utána ennek helyét átvette az újságírás iránti vágy. Televíziós szerkesztő vagy műsorvezető akartam lenni egy időben, de aztán rájöttem, hogy ezek egyike sem az, amire igazán vágyok. Időközben kommunikáció szakot végeztem az egyetemen, és egyre határozottabban körvonalazódott, hogy az írás mindenképpen szerves része lesz a jövőmnek – ezzel párhuzamosan pedig a divat területén is egyre komolyabban kiműveltem magam autodidakta módon.
Picit más az online jelenléted, mint a legtöbb divatbloggernek: havonta 3-4 alkalommal posztolsz önálló írást, és az Instragramodra sem teszel ki napi szinten outfitposztokat. Mi az online jelenléted mögötti hitvallás?
Manapság már egy Instagram-fiókot is blognak tekintenek – én pedig ettől a falra mászom. Lefotózni egy elviteles papírpoharat nem egy nagy projekt…
Nagyon felhígult az online szcéna, és kevés is elég ahhoz, hogy valakit bloggernek nevezzenek széles körben – én viszont szeretnék ennél többet nyújtani a követőimnek. Szeretem beletenni a munkát a blogomba, nem fogom egy-két fotóval és pár sorral kiszúrni az olvasóim szemét. Tartalmas, értékes cikkeket akarok írni – ezek viszont időigényesek. Így inkább ritkábban posztolok, de akkor minőségi tartalmat.
Csak egészség legyen, meg followerek: így teszik tönkre az Insta-celebek a divatipart
Javában tart a New York Fashion Week, és ahogy minden évben, úgy most is lázban ég az esemény miatt az egész divatszakma. A trendek jönnek-mennek, a divat iránti rajongás viszont állandó. Egyvalami mégis óriási változáson ment keresztül az eltelt évek alatt: a divatbemutatók első sora, amely az elit, a legfontosabbak helye volt. Illetve most is az, csak az erőviszonyok kicsit átrendeződtek: a leghíresebb szerkesztők és a sztárok mellett már az Insta-celebeknek is bérelt helye van.
Korábbi cikkünk itt folytatódik.
Mivel a bloggerlét kívülről csillogónak tűnik, sokan próbálnak hasonló babérokra törni. Mi a valóság?
Valóban vannak nagyon szép pillanatai ennek a munkának, a követők csak ezeket látják, a háttérben rejlő küzdelmeket nem. Valójában ez is egy kőkemény szakma, kifejezetten a külföldi divathetek alatt. Reggel nyolctól este tíz-tizenegyig is talpon vagyok, megyek, csinálom, amit csinálok, esőben, hóban, mínusz tíz fokban, akár betegen is. Ez nem úgy néz ki, hogy begurul elém reggel egy autó sofőrrel, én pedig csak megjelenek egy-egy helyen. Nyugat-Európában már itt tartanak, itthon viszont közel sem ez a helyzet.
Rengeteg időt és energiát igényel a blogolás – sokakból hiányzik az ehhez szükséges kitartás és alázat. Emellett egy jó adag szemtelenségre vagy rámenősségre is szüksége lesz annak, aki ezt akarja csinálni, mert semmit nem kínálnak tálcán.
Ma már valamivel könnyebb dolga van egy induló blognak, mivel a cégek marketingesei kifejezetten keresik azokat az arcokat, akikkel szívesen együttműködnének. Amikor én kezdtem, ez még egy új, járatlan út volt itthon, igaz, akkor kevesebben is vágtunk bele ilyesmibe, nem volt akkora a verseny, mint ma.
Nagyon bátran öltözködsz – amit itthon nem feltétlenül tolerál az utca. Szoktál megjegyzéseket kapni?
Régebben értek atrocitások, nem is kevés – de pont ezek mostanra teljesen kiirtották belőlem azt, hogy érdekeljen, ki mit gondol rólam. Egyébként azt vallom, hogy nem azt szólják meg, aki kicsit deviánsan öltözik, hanem azt, aki nem tudja viselni a ruháit. Ha feszengenék abban, ami ma rajtam van, az feltűnne mindenkinek az utcán, viszont mivel jól érzem magam, nemcsak nekem természetes, hogy így nézek ki, hanem másoknak is.
Mondjuk egy milánói férfidivathét például nem a legjobb egodömping az ember megjelenését illetően: a sok hibátlan férfi mellett úgy éreztem magam, mint egy kakukktojás, aki épp nem tökéletesen szabott öltönyt visel, mintás nyakkendővel…
Nincs magammal alapvetően semmilyen problémám, de az természetes, hogy ilyen közegben egy idő után megkérdőjelezem önmagam. Ehhez a munkához például ilyen jellegű kihívások is tartoznak. Elképesztően képes formálni az ember jellemét egy ilyen szakma.
Eddig leginkább a luxusmárkákkal foglalkoztál, de a közelmúltban egy megfizethető sportcipőket gyártó márkával is együttműködtél. Hogy jött ez a projekt?
Mindig azt keresem, hogy mivel tudnám meglepni az embereket, mi az, ami váratlan lenne tőlem. Erre a megkeresésre pont azért mondtam igent, mert színvonalas, kreatív munkára adott lehetőséget úgy, hogy közben más réteget szólítsak meg, mint előtte bármikor. Nemcsak a munkát élveztem nagyon, de a végeredménnyel is elégedett vagyok.
Két iskolában is tanítasz stylistokat, illetve leendő bloggereket. Utólag visszanézve elégedett vagy azzal, ahogy kezdtél, vagy adnál a négy évvel ezelőtti önmagadnak valamilyen tanácsot?
Szívesen mondanám, hogy néhány együttműködést így utólag élből utasítanék vissza. Ugyanakkor az ilyen kérdések esetében
közhelyes, de igaz, ha az embert nem érik csalódások, vagy nem kap negatív kritikát, akkor nehezebb fejlődni.
Ezekből tanul igazán az ember, még ha sokszor kifejezetten bosszantó is egy-egy szituáció. Összességében elégedett vagyok az egykori indulással, és azzal az úttal, amit azóta sikerült bejárnom. Az apróbb kezdeti szépséghibáktól pedig az egész csak sokkal hitelesebb és eredetibb volt szerintem.
