sarkadi nikolett férfias munka nőként festő szoba festés

Kipróbáltam egy igazi pasis munkát: egy órára szobafestőnek álltam

Szobafestő és mázoló. Lefogadom, ha ezt kimondom, szinte kivétel nélkül mindenkinek egy férfi ugrik be, aki létrán állva festegeti a szobát. Na de miért ne dolgozhatna festőként egy nő? Miért ne dolgozhatnék festőként én? És ez nem csak költői kérdés, élesben is feltettem egy kedves festő ismerősömnek, Zolinak, aki éppen az albérletünk falait próbálja széppé varázsolni.

Bár elsőre furán nézett rám, mikor megkértem, hogy hadd segítsek neki egy kicsit a munkálatokban, végül beleegyezett, hogy megmutatja nekem a szobafestő és mázoló szakma csínját-bínját.

Adott nekem egy kesztyűt, belenyomott egy ecsetet a kezembe, és már hozzá is láttam a feladathoz.

Kapaszkodjatok meg: 5 napig folyamatosan sportoltam és még élek!

Kapaszkodjatok meg: 5 napig folyamatosan sportoltam, és még élek!

Nyáron az egész világ olimpiai lázban égett, így úgy döntöttem, én is megrendezem a saját kis házi olimpiámat. Oké, azért minden sportágat nem próbáltam ki, és nem is integethettem éremmel a nyakamban (na jó, ez nem igaz, mert ezt megtettem, de erről majd később), viszont öt napon keresztül minden egyes nap sportoltam.

Az albérletünkben volt egy csőtörés, melynek következtében beáztak az egyik szoba falai, ezért újra kellett mázolni, meszelni, glettelni a falak egy részét. Na, ebben a folyamatban segédkeztem Zolinak. Először is egy glettalapozót kellett felvinni az érintett falterületre, hogy leszedje a porszemcséket és a maradék vakolatot a falról. Egészen egyszerű volt, csak arra kellett figyelni, hogy tényleg mindenhol bekenjem vele a falat, ne maradjon ki egy kis részlet sem. Ezt egyébként leginkább tényleg az alapozáshoz tudnám hasonlítani – mármint a sminkelési folyamathoz –, hiszen a szabály ugyanaz: egyenletesen oszlassuk el és mindenhova kenjünk belőle.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Miután ez megvolt, kellő önbizalommal fogtam meg azt a bizonyos kütyüt, amivel a glettelőanyagot keverik össze. Hát, nem kellett volna. Azt a gépet ugyanis nagyon erősen kellett fogni, hogy ne „szökjön el” az ember kezéből, én konkrétan megijedtem tőle. Olyan érzés volt, mint mikor a konyhában keverjük össze robotgéppel a süti alapanyagait – csak az eszköz sokkal nagyobb volt és sokkal sűrűbb volt a „tészta”.

Végül pedig eljött a glettelés ideje. Mondhatni, ez a rész volt a kedvencem, valahogy olyan megnyugtató volt maga a folyamat.

Volt valami jó érzés abban, hogy én magam dolgozok azon, hogy az otthonunkat szebbé tegyem. Hogy az én kezem által szépültek meg és születtek újjá a szoba falai.

De ezzel az érzéssel nem voltam egyedül, mikor megkérdeztem Zolit, hogy ő mit élvez legjobban a munkájában, akkor ő is valami hasonlót fogalmazott meg. Azt mondta, hogy a régi házak felújítását élvezi leginkább, ugyanis ott valami teljesen újat alkothat.

A legjobb, mikor az alapoktól kezded a munkát, aztán amikor elkészülsz, és a tulaj megérkezik, leesik az álla. Ez a szakma szépsége: láthatod, hogy miből mit lehet kihozni kézi munkával.”

Szerinte a legrosszabb része pedig az, ami egyben az egyik legjobb is: hogy emberekkel kell dolgoznia. Ha ugyanis normális, kedves ember a megbízó, akkor a munka is öröm, de ha nem, akkor nyilván nem olyan élvezetes. Például többször is előfordult vele, hogy megcsinálta a munkát, amit megbeszéltek, és nem akarták neki kifizetni.  

Forrás:
Kerepeczki Anna

És hát nem kerülhettem meg a kérdést, hogy találkozott-e már női festővel. A válasza meglepett, ugyanis azt mondta, persze, elég sokkal. Igaz, nem Magyarországon, hanem Németországban. Mikor ugyanis Zoli egy ideig külföldön dolgozott, akkor sok festőnőbe belebotlott.


Egy gipszkartonos csapatban például biztos, hogy mindig volt egy nő. Őket fizikailag nem terhelték annyira, de a munka nagy részét ugyanúgy el tudták végezni.

„Az ügyesség, az érdeklődés és az elszántság a lényeg, mert akkor senki sem tud megállítani” – Nők férfias szakmával

„Az ügyesség, az érdeklődés és az elszántság a lényeg, mert akkor senki sem tud megállítani” – Nők férfias szakmával

„Volt olyan időszak, amikor azt gondoltam, sportújságíró szeretnék lenni. Amikor aztán a felvételin az egyik kommunikációs nagyágyú megkérdezte, belegondoltam-e abba, hogy majd hóban-fagyban ott kell állnom a Megye III. meccsen, hogy tudósítsak a helyi lapnak, elbizonytalanodtam.

Vajon azok a nők, akik katonának, autószerelőnek, mérnöknek, kamionsofőrnek, hegesztőszakembernek tanulnak, milyen kérdéseket kapnak? Milyen előítéletekkel kell szembenézniük?

Szóval, csajok, ha esetleg festőnek állnátok, van rá lehetőség! Igaz, én rájöttem arra, hogy azért ez a munka nem nekem való, viszont jó volt kicsit belekóstolni – pláne így, hogy pár napon belül a barátommal ketten fogjuk kifesteni azt a szobát, amin most Zolival dolgoztunk. Így ha ő elakad, én tudok majd neki segíteni!