Egyéb kategória

„Olvastam a kritikát és potyogtak a könnyeim” – Egy szakdolgozat története

A szakdolgozat megírása a legtöbb egyetemista életében kritikus pont. Bár van, aki lazán átvészeli, mások minden egyes betűért megszenvednek. Így érezte Kinga is, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Palchuber Kinga történetét olvashatjátok.

vous - 2016.11.23.
„Olvastam a kritikát és potyogtak a könnyeim” – Egy szakdolgozat története

A főiskola kezdetben egy hatalmas buli, később azonban rájön az ember: nem minden csak móka és kacagás. A vizsgaidőszakok mindig kemények voltak. Büszke is voltam magamra, hogy egyre inkább kezdek hozzászokni a stresszesebb helyzetekhez – ugyanis rettentően rá tudok parázni a legkisebb apróságra is. Ám a prezentációk és a vizsgák mégis csupán gyerekjátékok voltak számomra a szakdolgozat megírásának stresszel átszőtt folyamatai mellett.

Az egész tavaly májusban kezdődött, amikor ki kellett találnom, hogy mi legyen a szakdolgozatom témája.

Már ez is hatalmas fejtörést okozott számomra, mert egyáltalán nem volt ötletem. Minél inkább törtem a fejemet, annál kilátástalanabb terveket szövögettem. Június eleje volt a határidő arra, hogy a szakdolgozati bejelentőlapomat aláírassam a választott konzulensemmel és rápingáljam a papírra a kitalált téma címét. Kezemben a félig kitöltött papírral érkeztem meg a főiskola épületébe, még ekkor is azon vacilláltam, hogy mi is legyen a jövőmet meghatározó téma. Végül megszületett a cím, minden szuper. Legalábbis azt hittem.

letoltheto-munkaszervezo

Nincs többé elfelejtett feladat! – letölthető munkaszervező káoszkirálylányoknak

Ti vagytok a káosz királynői, vagyis folyton megfeledkeztek fontos határidőkről, találkozókról és telefonszámokról? Hiába az online naptár, az emlékeztetők hada… Jó hírünk van: nincs többé lekésett meeting vagy elfelejtett fodrász! Grafikusunk, Cséfalvay Fanny szupercsinos munkaszervezőjével mindent megoldhattok. Kattintsatok IDE és töltsétek le!

Kezdődjön a maratoni gépelés!

Októberben elkezdtem az interneten megfelelő szakirodalmak után nyomozni. Azt sem tudtam, mit keressek, illetve, hogy amit találtam, jó lesz-e egyáltalán valamire. Hirtelen eljött a január, és az első igazi pánik ekkortájt lett úrrá rajtam:

április közepén le kell adni a dolgozatot, én pedig még egy betűt sem írtam. Most mi lesz?!

A felismerés után leültem a laptop elé. A kiemelgetett mondatokat vizslattam az elolvasott tanulmányokban, és elkezdtem gépelni. Gépeltem, de még magam sem tudtam, mi lesz ebből, honnan és hová tartok majd. Kész lett az első fejezet, kicsit meg is nyugodtam, elküldtem, és vártam a válaszra. A várva várt reakció azonban elmaradt. Az idő haladt, én pedig stagnáltam. Döntöttem. Beszélek a konzulensemmel, hogy mit is gondol az elküldött szövegemről. Ez azonban már nem történt meg, mert megkaptam a hírt: a témavezetőm elhagyta az iskolát.

Forrás:
istock

Hogy mi van?! – cikázott a fejemben a gondolat.

A tanszéken próbáltak megnyugtatni, hogy természetesen új tanárt fognak kirendelni mellém. Totális káosz uralkodott a lelkemben, és a fejemben is. Ezt követően félve kerestem meg az új konzulensemet. A találkozás után elküldtem a már megírt első és egyetlen fejezetemet, másnap érkezett is a válasz, ami hidegzuhanyként ért.

„Nem jó a fejezetem, nincs szakdolgozat jellege.” – olvastam a konzulensem hozzáfűzött útmutatóit és kritikáit, s mindeközben potyogtak a könnyeim. Kérdések hada futott át az agyamon:

Hogyan leszek kész? Hogyan fogom átírni? Miről fog egyáltalán szólni?

Kétségbeestem, mert egyszerűen nem láttam az alagút végét, de még a szövegem további fejezeteit sem, és a meglévő is teljesen rossz volt.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!

Nincs lehetetlen!

A következő hetekben rendszeresen leveleztem és konzultáltam a tanárommal. Teljesen más volt, mint az előző félévi tanárral. Sokkal jobb. Hajtott, inspirált, erőt adott, segített. Gőzerővel elkezdtem írni és egyre jobb kritikákat kaptam. Időben leadtam a dolgozatot, és hálás vagyok a sorsnak, hogy a főiskola egyik legjobb tanárával dolgozhattam, mert az ő segítő kezei és tanácsai nélkül még mindig az első fejezet sorain kattognának az agytekervényeim.

Felkerült a dolgozat végére az utolsó pont is, így nem volt más hátra, mint egy elektronikus felületre feltölteni a végeredményt. Egész hétvégén izgultam, hogy minden rendben lesz-e, csupa leterhelő gondolat és képzet uralta az elmémet. Végül mindennek jó vége lett. A dolgozat, illetve a záróvizsga akadályait is leküzdöttem, és egy diplomával a kezemben léphettem ki imádott kis főiskolám kapuján.

Ezek után nem meglepő, hogy hiszek abban, semmi nem történik ok nélkül. Megtanultam, hogy akármilyen kilátástalannak is tűnik egy helyzet, soha ne adjam fel. Az ember csak úgy győzhet, és csak akkor képes előrelépni a kitűzött célok felé, ha felveszi a kesztyűt az akadályok, a stressz és a nehézségek ellen, amelyeket a sors gördít elé az útja során.

Ajánlott cikkek