Egyéb kategória

„Sose ébressz fel egy alvajárót!” – Tények, amikről azt hittük igazak, pedig nem

Nagyon sok olyan infó kering a világban, amiket még gyerekként hallottunk, és azóta is azt gondoljuk, hogy ezek igazak. Semmiképp se ébresszetek fel egy alvajárót, a kínai nagy fal látszik az űrből is – ez csak néhány azok közül, amik valójában csak a képzelet szüleményei! A Demilked most összegyűjtötte ezeket a mítoszokat.

vous - 2016.11.25.
„Sose ébressz fel egy alvajárót!” – Tények, amikről azt hittük igazak, pedig nem

1. Az alkohol felmelegít

Téves! Hiába érzitek úgy, hogy ittatok magatokra egy kabátot, valójában a testhőmérsékletetek nem nőtt meg. Sőt, az alkohol sokszor épp az ellenkezőjét váltja ki. Az ok, amiért mégsem érzitek a hideget, az, hogy kitágítja az ereket, ezzel megteremtve azt az illúziót, hogy melegetek van.

2. A koffein dehidratál

Szerencsére nem annyira. A kávé vízhajtó hatása leginkább attól függ, mennyi vizet tesztek az italba. Ha pedig kíváncsiak vagytok, ezenkívül mit nem szabad elhinnetek a kávéról, itt elolvashatjátok.

Forrás:
iStock

3. Az alvajárót nem szabad felébreszteni

Gyerekként ezerszer hallottam ezt, így amikor az öcsém egyik éjjel álmában mászkálni kezdett, csak óvatosan visszatereltem a szobájába. Pedig valójában ez is csak egy mítosz, hiszen maximum összezavarodnak a szitutól, de bajuk nem lesz tőle. Utóbbira nagyobb az esély, ha csukott szemmel, alvás közben sétálgatnak a lakásban.

4. Az aranyhalnak 3 másodperces a memóriája

Olyan a memóriád, mint egy aranyhalnak – szokták néha mondogatni az emberek, pedig valójában ez a hal nem is olyan feledékeny. Oké, nem a legokosabb állatok csapatát erősíti, de 3 hónapra visszamenőleg is képes emlékezni!

aranyhal-hal-viz-akvarium

„Egyre többen jöttek, és a kívánságok is egyre furcsábbak lettek” – Az élet egy aranyhal szemszögéből

Helló, én vagyok az, az aranyhal, tudjátok, a mesékből. Véletlenül mindig kifognak, és ha kifognak, akkor csodálkoznak, örülnek, majd kívánnak hármat. Nem mintha abban olyan sok köszönet lenne.

A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

5. A kínai nagy fal látszik az űrből

Sajnos el kell hogy keserítselek titeket. Ha esetleg valamikor űrutazásra indulnátok, az ablakból biztosan nem fogjátok látni a kínai nagy falat. Sőt, igazából egyetlen emberi építmény sem látszik az űrből, csak a városok fényei, de azok is kizárólag éjszaka.

6. Mindkét kezeteken ugyanolyan tempóban nő a köröm

Lehet, hogy még ti sem gondoltatok bele, de valójában a körmeitek nem egyenletes tempóban nőnek. Legalábbis nem mindkét kezeteken. Mivel a véráramlás stimulálja ennek a növekedését, általában a domináns kézen gyorsabban megnő a köröm.

Forrás:
pexels.com
Ajánlott cikkek