Egyéb kategória

Széles Adrienn őszintén mesélt foltjairól – ilyen egy vitiligotalálkozó

Széles Adrienn nevét már jól ismertem, de egészen szombatig nem volt szerencsém találkozni vele. Tudjátok, ő az a magyar lány, aki teljes erőbedobással kampányol a vitiligósokért, hiszen ő is 26 éve ezzel él. De már nem utálja magát. Megtanulta, hogyan szeretheti a külsejét, ami csodálatos inspiráció mindenkinek – hiszen ez sokaknak még vitiligo nélkül sem sikerül.

vous - 2016.11.27.
Széles Adrienn őszintén mesélt foltjairól – ilyen egy vitiligotalálkozó

Szombaton rendezték meg a Magyarországi Vitiligo Találkozót, ahonnan persze nem hiányozhatott a közösség lelki vezetője, Széles Adrienn sem, akiről már nálunk is olvashattatok. Eddig csak képekről ismertem őt, de most már biztosan kijelenthetem: a való életben is ugyanolyan kedves, életvidám, mint amilyennek az interjúk alapján tűnt. És nagyon őszinte! A találkozót ugyanis ő nyitotta meg, és tabuk nélkül mesélt arról, hogyan hatott a vitiligo az életére.

szeles-adrienn-vitiligo

„Büszke vagyok rád, Bocikám!”

Amikor először láttam Adrienn fotóit, az első gondolatom az volt: gyönyörű! Aztán elkezdtem töprengeni, és millió kérdés pergett le hirtelen az agyamban. Vajon ő is szépnek látja magát? Hogyan nőhetett fel a fürkésző tekintetek kereszttüzében? Vajon megbarátkozott már a foltjaival? Egyáltalán el tudja fogadni teljes mértékben a testi hibáit? És ha igen, hogyan szabadulhat ki az ember saját negatív gondolatainak rácsai mögül? Széles Adrienn-nel, egy csodaszép vitiligós lánnyal beszélgettünk „börtönéről és a szabadulásról”.

Interjúnkat vele IDE kattintva olvashatjátok el.

Adrienn sosem titkolta, hogy hosszú évekig ki nem állhatta a foltjait. 23 év telt el kezelésekkel, sok-sok terápiával, és mindent megadott volna, hogy búcsút inthessen a pigmenthiányos bőrnek. Ma már nem. Ma már szereti önmagát. Persze mindenkiben felmerül a kérdés, vajon mi volt képes megváltoztatni a korábbi véleményét. Egy külső szemlélő rögtön láthatja, hogy milyen csodálatosan néz ki, foltok ide vagy oda. De mindenki sokkal kritikusabb, ha saját magáról van szó.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Tényleg a szeretet a kulcs

Adrienn őszintén mesélt arról, hogy 8 éven át élt egy kapcsolatban, amiben a párja mindennap elmondta neki, mennyire gyönyörű. Hiába látott a tükörbe nézve valami mást, ugyanezt megkapta a barátaitól, családjától. Így amikor véget ért a kapcsolat, rájött, szüksége van arra, hogy valaki szeresse őt. És ez miért ne lehetne saját maga?

Ekkor kezdődött meg a változás az életében, aminek egyik első állomása volt, hogy lement bikiniben a strandra, amit előtte sosem mert megtenni. Elkezdte elfogadni és megszeretni önmagát, majd azt is eldöntötte, hogy ellátogat egy vitiligotalálkozóra.

Adrienn azzal a gondolattal ment oda, hogy ott rengeteg vidám emberrel találkozik majd, akik imádják a külsejüket, és nem betegségként tekintenek rá. Bár azóta már rengeteg barátot szerzett itt magának, az első találkozó mégsem így alakult.

Többen is elégedetlenek voltak magukkal, depresszióval küzdöttek. Ekkor kezdődött el valami Adriennben, úgy döntött, hogy a körülöttük lévő világot alakítja át elfogadóbbá, hogy azok is megismerkedjenek a vitiligóval, akiknek nincsenek foltjaik. Hogy felhívja a figyelmet erre, és segítsen mindenkinek megszeretni saját magát.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Akár én is lehetek vitiligós?

Ahogy hallgattam az előadást, persze bennem is felmerült az a kérdés, ami valószínűleg bennetek is. Hogy mitől alakulhat ki a vitiligo? Kik azok, akiknél nagyobb erre az esély? Persze nem maradtam tudatlanul, a profi előadók ugyanis mindenre válaszoltak. A vitiligo kialakulásának pontos okát nem ismerik, de sokszor a lelki problémák, stresszhelyzetek, életkörülmények tehetnek róla. Hallottam is egy érdekes példát, ami megmaradt bennem. Ha egy egypetéjű ikerpárt egymástól külön nevelnek fel, előfordulhat, hogy az egyiküknél előjönnek a fehér foltok, míg a másiknál semmi. Miért? Mert az ok a környezetben rejlik.

A betegek 75-80 %-a akár 100%-os javulást érhet el a jelenlegi kezelésekkel (inf. Dr. Török Mária). Adrienn foltjai is rengeteget változtak rövid idő alatt, mindezt azért, mert megtanulta elfogadni magát, már úgy szereti a külsejét, ahogy van. Ennek ellenére sose pihen. Most egy új nemzetközi kampányon dolgozik, aminek során Franciaországba utazik, hogy új gyógyászati módszerekkel ismerkedjen meg. Mert tudja, még most is vannak páran, akik nem tudják elfogadni a foltjaikat, és nagyon szeretne segíteni nekik.

Sosem gondoltam volna, hogy „kívülállóként” egy vitiligotalálkozó ennyire izgalmas lehet. Adrienn-nek pedig ezúton is nagyon sok sikert kívánunk a következő kampányaihoz!

Ajánlott cikkek