Egyéb kategória

Őszintén beszélt megerőszakolásáról Evan Rachel Wood

A színésznő a Rolling Stonesnak adott interjújában mesélt szexualitásáról, erőszakról és arról, hogy öngyilkos akart lenni a húszas évei elején.

vous - 2016.11.29.
Őszintén beszélt megerőszakolásáról Evan Rachel Wood

Evan Rachel Wood nemrég egy interjúban vallotta be, hogy élete során kétszer is megerőszakolták – egyszer a saját partnere, egyszer pedig egy bártulajdonos.

Nem hinném, hogy olyan világban élünk, ahol csöndben lehetne maradni ilyesmivel kapcsolatban

– nyilatkozta, majd később egy Twitter-üzenetben bővebben is kifejtette, mi történt vele pontosan.

Objektum doboz

Amikor először történt, azt hittem, ez nem is igazi erőszak. Amikor pedig másodszor is előfordult, magamat okoltam a történtekért

– írja. És ezzel az érzéssel nincs egyedül: a legtöbb erőszakon átesett áldozat ugyanis képtelen beszélni a történtekről, mivel fél, hogy őt fogják érte okolni. Erre jó példa az is, amin a színésznő átesett – mivel az elkövető egyik esetben a partnere volt, sajnos lehet rá számítani, hogy a közvélemény (sőt, sokszor az ismerősök is) azzal jönnek majd, hogy ez nem valódi erőszak, mivel nem ismeretlen volt a tettes. Pedig minden, ami saját akaratotok ellenére történik, erőszaknak számít! A statisztika alapján pedig az erőszakot 80%-ban ismerős, vagy maga az (ex)partner követi el, szóval legtöbbször nem a sötétben megbúvó, éjszaka lecsapó szatíroktól kell rettegni, bármennyire is ez van a köztudatban. Nálunk meg főleg nem kell a szomszédba menni az áldozathibáztatásért: elég csak a méltán híressé vált rendőrségi oktatófilmre gondolni.

A beszélgetés alatt szóba került Wood biszexualitása és az is, hogy a húszas éveiben öngyilkosságot akart elkövetni, ami saját bevallása szerint élete egyik „legjobb és egyben legrosszabb élménye” volt, pont amiatt, mert túlélte és sikerült kimásznia a gödörből.

A színésznő bevallotta, még mindig nem lépett túl a szörnyűségeken, de próbálja a fájdalmát és az energiáit a munkájába ölni.

A démonok örökre ott maradnak veled, de ha felhasználod az energiáid arra, hogy valami kreatívat alkoss, úgy érezheted, hogy semmi sem történt hiába. Ez az egyetlen módja a megbékélésnek.

erőszak

Sztárok, akik nyíltan beszélnek megerőszakolásukról

Az áldozathibáztatás még mindig dívik a világon. Sokan emiatt hallgatnak arról, hogy a múltjuknak van egy darabkája, amit sötétbe borított a nemi erőszak. Éppen ezért fontos, hogy azok az emberek, akiket sokan követnek és figyelnek, beszéljenek a saját történetükről. Ez sok erőt ad a többi áldozatnak.

A cikk folytatásáért katt IDE >>

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd az ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot! Online segítséget itt kaphatsz. Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Ajánlott cikkek