Egyéb kategória

A világ legidősebb embere 117 éves, és HÁROM évszázadban is élt

Gondoltátok volna, hogy a világ legidősebb embere három évszázadban is élt? Emma Morano még az 1800-as évek végén született, és tegnap ünnepelte 117. születésnapját!

vous - 2016.11.30.
A világ legidősebb embere 117 éves, és HÁROM évszázadban is élt

Május óta hivatalosan is a világ legidősebb embere Emma Morano, aki még 1899 novemberében született, így pedig büszkén kijelentheti, hogy három évszázadban is élhetett. A néni 117. születésnapját ünnepelte tegnap a barátai és ismerősei társaságában, amin volt minden: csodálatos ajándékok, zene és epres torta! Persze nem maradhatott el a gyertyák elfújása sem, majd az izgalmakat követően ledőlt egy picit pihenni.

Objektum doboz

Az idős hölgy ma már igazi hírességnek számít, hiszen még az olasz elnök is boldog születésnapot kívánt neki, sőt, sokszor különböző országokból látogatnak el hozzá ismeretlen emberek. Emma szívesen mesélt egyébként életéről is, bár hozzátette, hogy nem volt olyan boldog. Az első világháborúban meghalt a vőlegénye, utána pedig egy olyan házasságba kényszerült, ahol nem szerette a férjét. Végül ebből kilépett, és elárulta, szerinte épp azért tudott ilyen sokáig élni, mert egyedülálló volt, és nem hagyta, hogy mások elnyomják őt – írja a Huffingtonpost.

Objektum doboz

Ezúton is boldog születésnapot kívánunk!

Ajánlott cikkek