Hogyan NE menjünk világgá: a tehetős kalandorok, akik minden országot megnéznek, de semmit sem látnak

Hogyan NE menjünk világgá: a tehetős kalandorok, akik minden országot megnéznek, de semmit sem látnak

Imádok utazni, az egyik legjobb befektetésnek tartom a pénz élményekre költését. Minél többet lát az ember a világból, annál tapasztaltabbá és bölcsebbé válik; árnyaltabb lesz a gondolkodása, és nem utolsósorban rengeteg emléket szerez magának. Nem csoda, hogy mostanra igazi kultusza lett a világjárásnak – de szerintem sok kalandornak fogalma sincs róla, hogyan kéne utazni – mert lehet jól és rosszul is világgá menni. Elárulom, mire gondolok…

Erasmus és más ösztöndíjak, külföldi egyetemi tanulmányok, gyakornokság a tengerentúlon, álláslehetőség az Egyesült Királyságban – néhány, mára már teljesen általánossá vált dolog, ami miatt rengetegen mennek külföldre hosszabb-rövidebb időre. Valljuk be, mindannyian érintettek vagyunk – mi magunk is ebben a világban létezünk, és az ismeretségi körünkben is ez jön velünk szembe. Ezzel nincs is semmi baj, mindaddig, amíg az ember tudja, mit akar. A baj inkább azzal a (médiában egyébként túlreprezentált) réteggel van, akik öncélúan utazgatnak, miközben azt üzenik: ha te nem ezt teszed, semmit sem tudsz az életről...

Az idei nyáron fura jelenségre lettem figyelmes: ha esténként beültem valahova a barátaimmal, az esetek többségében belefutottunk valakibe, aki épp csak átutazóban volt Budapesten – mert épp járja a világot. Volt, aki csak pár napra érkezett Magyarországra, de volt olyan is, aki azt mondta, mielőtt továbbindulna, itt marad pár hónapra, mert tetszik neki a város hangulata. A világjárás melletti érvek minden ember esetében szinte ugyanazok voltak:

  • szeretne minél több tapasztalatot és élményt szerezni,
  • megveti a konvenciókat (8 órás munka, párkapcsolat, lakásvásárlás,stb.), mert azok az életet keretek közé „szorítják”,
  • a világ szürke és unalmas számára, ha egyetlen helyen kell töltenie a mindennapjait.

Miközben mindenki úgy állítja be, mintha pusztán egyéni elhatározás és vagányság kérdése lenne ez az életforma, ne kerteljünk: leginkább az anyagi helyzeten múlik.


Azon nincs mit szégyellni, ha él a lehetőségeivel az, aki beleszületett a tutiba (én is ezt tenném) – csak az nem fér a fejembe, ez hogy jogosíthat fel bárkit is arra, hogy burkoltan másokat lesajnáljon, amiért azok „konvencionális” életet élnek. Tényleg ennyire szörnyű dolog, ha a mai világban valaki egy fix helyet választ az otthonának?

A bloggereket, fotósokat, utazó riportereket kezeljük külön: ők megteremtették maguknak ezt a lehetőséget, és ez a munkájuk. (Igen, a bloggerkedés ma már munka.) A munka végeztével pedig hazatérnek.

szirmai Gergely interjú afk légió

„Az életet úgy lehet megtapasztalni, ha az ember felvállalja, hogy mocskos lesz” – Szirmai Gergely az AFK Légió csatornáról mesélt

Ha Szirmai Gergely telefonján magától feloldódna a billentyűzár a farmerzsebében, és véletlenül kiposztolná a Facebookra, hogy „l’k3k*$.ßjax”, az is több ezer lájkot kapna. Rajongói minden megnyilvánulását imádják. Bárhová megy, a legapróbb lépését is figyelemmel követik. Bővülő YouTube-birodalmának köszönhetően pedig egyre több helyre lehet őt követni: az AFK Légió csatornán ugyanis a világot járja, és beszámol az élményeiről.

Interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

Hol van a boldogság?

Alapvetően abban hiszek, hogy aki boldog, kiegyensúlyozott életet él, annak nemhogy nincs szüksége az állandó mozgásban levésre – de egy bizonyos időtartam felett kifejezetten kerüli is a távollétet. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én például akkor vágyódom el, amikor épp tele a hócipőm valamivel. Ha viszont minden rendben van körülöttem, akkor honvágyam van a távollétek alatt és alig várom, hogy visszatérhessek a megszokott életemhez – mert JÓ itt lenni. Egy barátnőm, akit rendszeresen faggatnak amiatt, hogy az anyanyelvi szintű angolnyelv-tudásával miért itthon dolgozik, mindig csak ennyivel zárja rövidre a kérdéseket: mert nem tudok olyan dologra gondolni, ami máshol jobb lenne. A helyén van, boldog, jól érzi magát. Igen, utazik: télen síel, nyáron nyaral, megjárt már jó pár országot: az, hogy van egy otthona, nem jelenti azt, hogy unalmas, szürke, zárkózott életet élne. Egyszerűen csak máshonnan is érik azok az ingerek, amikre szüksége van.

Aki tehát elégedett az életével, az nem akar maga mögött hagyni mindent.

Forrás:
iStock

Korlátozó konvenciók vagy stabilitást nyújtó keretek?

Szerintem a stabilitás ugyanolyan emberi szükséglet, mint az evés vagy az alvás. Mindenkinek szüksége van egy helyre, amit az otthonának mondhat – az pedig nemcsak egy helyet jelent, hanem egy biztonságot nyújtó közeget is.

A nagy utazók ugyan több ezer emberrel találkoznak világszerte, de valójában senkivel nem ápolnak mélyebb, tartalmas, állandó kapcsolatot. Márpedig az ember társas lény – és mint olyan, optimális esetben a felszínes beszélgetéseknél jóval többre van igénye.

Országhatárok vs. valódi különbségek?

Vigh Bori – Hogyan menjünk világgá
Vigh Bori – Hogyan menjünk világgá
Forrás:
www.alexandra.hu

Amit még érdemes megemlíteni, az a tapasztalatszerzés körüli tévedés. Frans Johansson fogalmazta meg, hogy az emberek közti lényeges különbségek ma már nem az országhatárokból adódnak, hanem az anyagi háttérből. A globalizáció hatására egyre inkább elmosódnak azok a határok, amik évtizedekkel korábban élesen elválasztották egymástól az egyes kultúrákat. Aki a sajátjáéval megegyező társadalmi réteggel találkozik külföldön, az semmivel sem látja árnyaltabban a valóságot másoknál.

Egy gazdag New York-i ember és egy gazdag fokvárosi között sokkal kevesebb a különbség, mint egy gazdag New York-i és egy középosztálybeli New York-i között.

Márpedig akiket a nyáron az utamba sodort a sors, azok olyan jómódú utazók voltak, akik egyik szállodából a másikba tették át a székhelyüket – és csak a dolgok szebbik oldalára voltak kíváncsiak. Szóval kedves „kiváltságos kalandorok”, ha legközelebb arról kérdez titeket valaki, miért ezt az életet élitek, a korábban említett indokokat inkább felejtsétek el. Azért utaztok, mert megtehetitek. Ha tapasztalatra és valódi felismerésekre vágynátok, néha nyitott szemmel járnátok – akár otthon, a szülővárosotokban.