Lehet szidni vagy rajongani érte, egy biztos: a tömegközlekedés senkit nem hagy hidegen. Buzás Aliz tervezőgrafikus mégis inkább arra biztat mindenkit: vegyük észre a dolog szépségeit. Az ügy érdekében könyvet is készített, a Köszöntjük kedves utasainkat! című munka a BKV járműveit mutatja be.
Alizt már ismerhetitek, ugyanis korábban már bemutattuk nektek, amikor egy tiniknek szóló, közvetlen hangvételű, hiánypótló felvilágosítókönyvet készített. A stílusa változatlan, de ami a témát illeti, ezúttal egészen más vizekre evezett. A még készülőfélben lévő munka felett vele és a könyv szövegírójával, Kóbor Ádámmal beszélgettünk.
Legutóbb a felvilágosítókönyved kapcsán beszélgettünk, ehhez képest elég éles váltás a tömegközlekedés. Miért pont ez a téma fogott meg?
Buzás Aliz: Még az egyetemen, a mesterképzés alatt kaptuk azt a feladatot egy tanárunktól, hogy készítsünk egy könyvet valamiről, amit szeretünk. Ez így elég tág, bármiből ki lehetett indulni.
Én nagyon szeretem a 47-es villamost, pontosabban a vonalát – így erről készítettem a munkámat. Amikor a fővárosba költöztem, mindennap ezzel a járattal utaztam, így nekem ez az útvonal valami nagyon budapestit jelent.
Szeretem a hangját, azt, ahogy zötyög, az embereket, akiket láttam rajta. Az elkészült munka sokakat érdekelt, többen írtak, hogy érdemes lenne kiadni, de az még inkább volt füzetecske, mint egy könyvnyi tartalom. Ebből kiindulva úgy döntöttem, hogy érdemes lenne továbbgondolni a dolgot – tulajdonképpen így született meg a Köszöntjük kedves utasainkat! ötlete.
„Közölték velünk, hogy ne szexeljünk soha” – Buzás Aliz hülyeségmentes felvilágosítókönyvet készített
Játsszunk egy asszociációs játékot. Azt mondom, felvilágosítóóra. Mi jut róla eszetekbe? Vicces? Kínos? Szórakoztató? Régimódi? Feszengős? Szavak, amik helyett másra is gondolhatnánk, de nem megy. Valahogy ez a dolog nincs rendben. Nem kéne hogy így legyen – de így van. Ebből lett elege Buzás Aliz tervezőgrafikusnak, aki idén végez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, és egy felvilágosítókönyvet készített diplomamunkaként.
Alizzal korábbi munkájáról készült interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én napi szinten hallom, ahogy valaki a BKV-t szidja. Lehet erről a témáról szerintetek vitagenerálás nélkül beszélni?
B. A.: Az emberek nagy része tömegközlekedik, így a témához mindenkinek fűződnek élményei – legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Azon túl, hogy egy metró mondjuk elvisz minket A pontból B pontba, rengeteg dolgot is látunk vagy hallunk az úton, és vannak olyan jellegzetességek, amik szinte már a kollektív tudatunk részét képezik.
Bár sokszor hallani, hogy valaki épp bosszankodik valami miatt, de valahogy mégis nagyon szerethető ez a jelenség. Talán pont ezért: mert a mindennapjaink része. Sokan utazunk, és ez minket is összeköt – nem csak a város egyes helyeit.
Kóbor Ádám: Illetve sok műszaki jellegű rajz is helyett kapott a könyvben: hogy milyen hosszú egy metrókocsi, hány ülőhelyes egy busz, vagy épp milyen motor hajt egy trolit – de igen, ahogy Aliz is mondta, a műszaki információkon túl alapvetően nagyon hangsúlyos a dolog hangulati jellege is.
A pesti tömegközlekedésnek van egy teljesen nyilvánvaló „kapocs”-szerepe a társadalomban. Ilyen például, amikor a Király utcánál a troli áramszedője leugrik a felsővezetékről, és az utasoknak kell visszatolniuk alá a buszt: fiatalok és idősek egyaránt beállnak segíteni.
Nem egy alkalommal lehetett már ezt látni, és amennyire meglepő, hogy ez ma megtörténhet – annyira szerethető is. Ez inkább vált ki kellemes nosztalgiát az emberekből, mint szélsőséges indulatokat.
A száraz, műszaki tények és a hangulatok milyen arányban vannak?
K. Á.: Aki kizárólag arra vágyik, hogy arról olvasson, hogyan esztergálják az Ikarus 280-as motorjában lévő csapszegperselyt, az nem ezt a könyvet keresi, de a legalapvetőbb tudnivalókat összeszedtük.
Igyekeztünk úgy összeállítani a tartalmat, hogy minél szélesebb kör élvezhesse a könyv végiglapozását. Szerintem azok számára is élvezhető, akik a hangulatokra kíváncsiak, és azok számára is, akik ezeknek a járműveknek a szerelmesei.
Ha már a dolog műszaki oldaláról beszélgetünk, mennyire volt élvezhető a kutatómunka?
B. A.: Bár ez alapvetően nem egy csajos téma, bevallom, nagyon élveztem a munka szinte minden fázisát – így a kutatómunkát is.
Grafikusként az ember a beállítottsága révén akár olyan dolgokat is észrevesz, amik másoknak talán fel sem tűnnek – a budapesti járművek pedig részleteikben véve kifejezetten izgalmasak.
Egy rozsdafoltnak is története van, így abban is meg tudom látni a szépet.
Nézegettem a Facebook-oldalatokat, ahol páran utaltak rá, hogy a metróütközéssel is foglalkozhattatok volna, ha nem küldtétek volna már el a munkát a nyomdába. Mit gondoltok erről?
B. A.: Fontos volt, hogy a tartalom ne mondjon ítéletet semmi felett, ezért semmilyen olyan dolgot nem vettünk bele a könyvbe, amivel bármilyen módon is letettük volna a voksunkat valami mellett. Akkor sem foglalkoznék a metróütközéssel, ha még lenne rá lehetőségem.
