Mangó lassi turmix

Pár pici korty, ha már lángol a száj: mangólassi, egy isteni indiai turmix

Krémes, selymes, fűszeres, napindító turmixnak, finom uzsonnának vagy frissítőnek is ideális, Indiában pedig még a csípős fogások mellé is ezt fogyasztják – meglepő magyarázat is van ennek okára. Több fajtája is létezik, érdemes minél több módon kipróbálni!

Aki már kóstolt életében mangólassit, tanúsíthatja, hogy az egyik legfinomabb és legizgalmasabb gyümölcsös turmix, köszönhetően elsősorban a mangó különleges aromáinak, semmivel össze nem keverhető fűszeres illatának. Ezt egészíti ki némi joghurt és még némi fűszer és folyadék, amelyek meghatározzák a zseniális indiai ital hangulatát és ízvilágát.

A mangólassinak alapvetően két fajtája van, az édes és a sós-édes, ez utóbbi nagyon izgalmas, mert bár a gyümölcstől és némi édesítőtől édeskés, de határozott mennyiségű só is van benne, illetve némi fűszer, Indiában leggyakrabban őrölt kardamom. Ezt a változatot fogyasztják vízzel kicsit felhígítva csípős ételek mellé, amiben ugye az indiai konyha elég erős. Ennek oka, hogy

a mangó–joghurt páros a szájban és a gyomorban is jótékony az erős ételek semlegesítésére.

Pár pici korty, ha már nagyon lángol a száj, és pillanatok alatt csillapítja a tüzesség érzetét, ugyanígy a gyomornak is jótékony a nagyon erős fűszerek kellemetlen hatásainak tompításában.

india

Irány Bollywood! – Ismerjétek meg az indiai filmgyártás A-listás sztárjait

Ti mikor néztetek utoljára bollywoodi filmet? Bevallom, nekem sincs a hétvégi programjaim között. Sőt, az egyetemi oktatásban sem kiemelt tárgyként szerepel az indiai film története. Zárt világ, kevéssé ismert színészekkel, a nemzetközi piacra csak keveseknek sikerült kitörni. De ki kell törniük?

A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!

Ha a mangólassit édes turmixként fogyasztanánk és ha határozottan nemet mondunk a sóra, akkor is vanak még variációk. A joghurt mellett érdemes hígítani, ezt megtehetjük tejjel vagy egy kis vízzel, ha frissítőnek szánjuk, akkor szódával vagy szénsavas ásványvízzel. Édesítésre használhatunk porcukrot vagy mézet, esetleg sztíviát vagy más természetes édesítőt.

A cikk itt még nem ér véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára

Forrás:
iStock