Érdekes, ha megkérdeznék tőlem, milyen volt először péniszt látni, őszintén nem emlékeznék. Sőt, körbekérdeztem néhány barátnőmet is a témában, és kiderült, ez számukra sem volt különösebben meghatározó élmény. Ám nem így a fiúknak! Mint kiderült, ők bizony nagyon is jól emlékeznek az első pucér lány látványára. És hogy milyen volt számukra? Elmesélték nekem.
Gyakran mondják, hogy a világ a punci körül forog. Nem véletlen, hogy az a vélekedés is tartja magát, hogy szexszel bármit el lehet adni, és nyilván annak is megvan az oka, hogy erősen él a köztudatban a „minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll” közhely.
De mégis, Szex és New York ide vagy oda, mi, nők még így is ritkábban beszélünk a férfi nemi szervről, mint ők a mienkről.
Persze ennek kismillió társadalmi oka lehet, és nagyon erősen gyökerezik abban, hogy szexualitás terén még mindig messze állunk attól, hogy egyenlőként kezeljük a nőket és férfiakat. Gondoljatok csak arra a beidegződésre, hogy mikor egy pasi összevissza szexel egy csomó nővel, akkor ő a hős macsó, míg mikor ezt egy lány csinálja, akkor nemes egyszerűséggel leribancozzák. Hát még ha esetleg erőszak áldozata is lesz! Akkor meg őt hibáztatják. Ez pedig csak egy nagyon apró szelete annak, mennyire másként kezeli a társadalom a női és férfiszexualitást. De nem csak a társadalom, mi magunk is.
Nem áll szándékomban általánosítani, de mikor felmerült, hogy írjak cikket arról, hogyan emlékeznek a fiúk arra, milyen volt az első találkozás a puncival, azonnal a saját emlékeim között kezdtem kutakodni, hogy nekem milyen volt, mikor először láttam meztelen férfit. Hát, nem sikerült előbányásznom igazán meghatározó emléket. És érdekes módon a barátnőim is csak a vállukat vonogatták, mikor megpróbáltam erről faggatni őket. Ezzel szemben, mikor a fiúknak tettem fel a kérdést, mindegyikük AZONNAL, PONTOSAN emlékezett rá. De milyen is volt? Ijesztő? Undi? Gyönyörű? Meséljenek ők!
Az amerikai éjszaka
Azt meg kell ám említeni, hogy a fiúk, akikkel beszéltem, mind a húszas éveik végén járnak. Ezt csak azért fontos kiemelni, mert ők az a korosztály, akik bár ma már folyamatosan neteznek a telefonjukon, még egy viszonylag netmentes kamaszkort tudhatnak maguk mögött. Talán ez lehet az oka, hogy sokkal mélyebb nyomot hagyott bennük az első találkozás, mint azokban, akik már a mindenhol elérhető pornó korában születettek.
„Szóval látni először persze a Playboyban láttam. Az van, hogy én még a nyomtatott sajtó világában voltam gyerek, és a szüleim akkor még újságíróskodtak, szóval nálunk megvolt a Playboy magazin összes száma szépen évenként bekötve. Ezeknek a létezéséről tudtam, csak a hollétüket fedte homály, aztán idővel megtaláltam, hogy az előszobai ruhásszekrény legfelső polcán, a törölközők mögött vannak elrejtve.
Szóval itt kezdődött a kaland, hogy ezeket éjszaka becserkészni.
Annyi volt csak a baj, hogy az előszobából nyílt közvetlenül a szüleim hálószobája, a magazinokat pedig csak az előszobában tárolt ebédlőasztalra állva értem el; mindegy, sikerült. Két technikai megjegyzés: egyrészt ekkor a magyar Playboy még nem csinált saját fotókat, hanem postán kapta meg a szerkesztőség az amerikai gyártású képeket (ezt mindig nagy várakozás övezte). Másrészt a divatfotónak van egy igen ízléstelen megvilágítási technikája, azt hiszem, amerikai éjszakának hívják, lényeg az, hogy a modell beáll a nap elé, ami így durván kirajzolja a kontúrját, és aranyszínű aurát ad neki, elölről pedig kap egy vakut, hogy azért látszódjon is belőle valami.
Na, egy ilyen beállítású képpel találkoztam az első sikeres asztalramászós akció után a véletlenszerűen felcsapott évkönyv egyik poszteroldalán. Az emléket az teszi bájossá, hogy a '90-es évek óta azért elég sokat változtak a médiafogyasztási szokások, szóval a büszke terpeszben pózoló modellcsaj lábai között egy ma már igen zavarba ejtőnek számító, mélyre nyúló jelenségen játszott a naplemente fénye.”
A trauma
Persze nem mindenkinek ilyen „mesébe illő” az első élménye, ahol a fények játszanak, és természetellenesen tökéletes lányok mutogatják magukat. Van, aki tényleg az IGAZIVAL kezdte, meg is ijedt tőle rendesen.
„Élőben biztos, hogy előbb fogtam, mint láttam. Gólyatábor volt, és nem kerültek le a ruhák. Egyébként akkor 'csak' egy igen borostás szeméremdombig jutottam el, és éreztem, hogy a 'lényeget' nem találom, de ezt akkor még nem tudtam megfejteni.
Nagyon fura volt az egész.
Amikor pedig először igazán találkoztunk, az egy abszolút naturista lánnyal történt, ami, hát…, traumatikus élmény volt. Lehet, hogy végül ez is közrejátszott abban, hogy tizennyolc éves koromig szüzen tengettem az életemet.”
Kösz, RTL Klub!
A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején születettek még nagyon jól emlékezhetnek arra, hogy a pornóval először a kereskedelmi tévék kései idősávjában találkoztunk. Van, aki csak arra emlékszik, hogy volt ez az idősáv, más viszont pontosan fel tudja idézni, hol és mit látott:
„Ami elég emlékezetes, az a kamaszkorom kezdetén történt. Ugye internet nem volt, ám a tévé egyszer valami festés miatt a szobámba került, és persze néztem a tilos cuccokat, természetesen lehalkítva.
Nyilván nem volt extra csatornánk, de akkoriban pénteken, kábé éjfél körül az RTL-en mentek ilyen meredek dolgok. Így utólag tök elképzelhetetlen, de akkoriban az RTL Klubon igazi pornót adtak időnként péntekről szombatra hajnalban.
Na és az első ilyen élményem egy legalapabb tévés szoftpornó volt, de én katolikus 12 éves srácként sose láttam előtte semmilyen pornót, meg még magazint se nagyon. Ott persze szinte semmit nem mutattak, de ami egy életre megmaradt bennem ebből a találkozásból, hogy akkoriban nagyon divatban volt a szőkített leszállópálya odalent a lányoknál.”
2 in 1
Volt olyan válaszadó is, aki egyetlen osztálykirándulás alatt duplán is letudta a fontos eseményt.
„Szerintem az első alkalom, mikor először láttam, valami fertőhansági ötödikes vagy hatodikos osztálykiránduláson volt. Ráadásul az alatt a pár nap alatt kétszer is láttam! Sajnos nem emlékszem, hogy melyik volt előbb, de volt egy ilyen nagyon lepukkant nőszemély az egyik vasútállomáson valami bőrszoknyában, alatta semmivel ült a padon. Őt a fiúk közül mindenki megkukkolta szisztematikusan. A másik ennél egy kicsit kevésbé volt nyomasztó. Az egyik lány volt, akinek lecsúszott a bugyija, ahogy jött ki a medencéből.
Szóval számomra a kezdet nehéz volt, de cserébe azóta szinte csak pozitív tapasztalatok voltak.”
És aki semmit nem is látott
A megkérdezettek közül csak egy fiú volt, aki nem tudta magát azt az élményt felidézni, hogy milyen volt LÁTNI, AZT. Csak az első találkozásra, azaz a szüzessége elvesztésére emlékszik, ami szinte olyan, mintha egy, a szexuáis forradalomban készült naturalista olasz film egyik jelenete lenne. „Egy csaj kirángatott a kertbe, lefeküdt a fűbe, és benyomta a fejem a lábai közé. Ez egy elég szo-szo élmény lett számomra, de azért nem utáltam meg a dolgot, úgyhogy végül is happy end.”
Hát így vallottak nekem a srácok. Persze tanulság ugyan nincs, talán csak annyi, hogy a fiúk számára is ugyanolyan szorongásokkal teli, furcsa és zavaros időszak felfedezni a szexualitást, mint nekünk, lányoknak. És a tündérmese tényleg csak a legritkább esetben létezik, hogy bármilyen első alkalommal minden és mindenki szép, tökéletes, és minden zökkenőmentesen zajlik. Nem véletlen, hogy a Disney-mesék is mindig ott érnek véget, ahol.
