baba anya

Nők, akikre felnézek, mert példaértékű, amit csinálnak

Őszintén bevallom, hogy amikor általánosban fogalmazást kellett írni egy példaképünkről, értetlenül ültem a füzet felett. Nem igazán volt úgy senki, akit példaképnek említettem volna, nem igazán hiszek abban, hogy példaképekre lenne szükségem ahhoz, hogy előbbre jussak. Én úgy voltam ezzel, hogy én szeretnék lenni magam számára a példakép.

Ez persze nem zárja ki azt, hogy elismerjem néhány nő tevékenységét, vagy azt, amit csinálnak. Bár ebből a szempontból rögtön a szerkesztőség tagjait is felsorolhatnám, hiszen mindegyiküktől van mit ellesni, van miért hümmögni, hogy ez igen, amit csinálnak, az már valami! De ha nagyon muszáj mondanom néhány nevet, akkor legyen, íme egy toplista – de azért hadd tegyem hozzá, hogy ez szigorúan szubjektív és szigorúan bővíthető, sőt kötelező bővíteni!

Anyu

Ugye nem gondoltátok, hogy az anyukám nem kerül fel a listára? Ebben az anyák napi nyílt levélben és ebben a cikkben is leírtam már, hogy anyu igazán csodálatos ember, rengeteget köszönhetek neki. Az anyák már csak ilyenek, egekig emelkednek, ha szükséges, és bármire képesek. Néha világgá mennek, mint Eszter anyukája, és új életet kezdenek, nulláról építenek fel egy egész birodalmat. Tanulnak, küzdenek, szeretnek, olyanok, mint egy szívós fűzfa: meghajlanak a terhek alatt, és megtartják azt. Szóval, amikor azt írom, anyu, minden anyára gondolok egyben. 

Forrás:
iStock

Hosszú Katinka

Hazudnék, ha csak azért mondanám őt, mert tud úszni. Mert tud, jól, minden karcsapása aranyat ér, de nem csak emiatt kattintok, ha a nevét látom. Tud jól hallgatni, jól nyilatkozni, jól kizárni és jól dolgozni, ha fiatal úszógenerációk jövőjéről van szó. Emellett irtó szép göndör haja van, az enyém szögegyenes, néhány hullámot elfogadnék tőle.

Jodi Picoult és J. K. Rowling

Írónő mind a kettő, ám mindkettőt másért szeretem. J. K. Rowlingot azért, mert felépített egy olyan világot, amibe még felnőttként is szeretek visszatérni, Jodi Picoult pedig abszolút tabutémákat ír meg olyan történetekbe csomagolva, hogy még ahhoz is eljut az autizmus mint téma, aki amúgy sosem olvasna róla. Szeretném, ha egyszer az én könyveimet olyan rajongással olvasnák, ahogyan én az övékét.

Emma Watson

„Még csak 26 éves, de már most többet tett a világért, mint néhány politikus” írja róla Viola ebben a cikkben, és ez pontosan elég, hogy felkerüljön a listámra. Színészi karrierjét felfüggesztette a feminizmusért, nevéhez kötődik a He for She kampány, amiben felhívja a figyelmet arra, hogy a feminizmus nem csak a nőkért történik, a férfiakért is. Van vagyona, nem kicsi, mégsem kérkedik vele – Kardashianékkel ellentétben –, szeret tanulni és imád olvasni – ez utóbbit nyíltan reklámozza is, hogy népszerűsítse az olvasást. 

Objektum doboz

Mrs. Firth

Colin Firth felesége Mengyán Eszter cikke után került fel nálam a listára, ugyanis abból tudtam meg, hogy Livia Firth – noha költhetne gyémántokra és egy rakat ruhára – úgy vásárol ruhát, hogy megkérdezi magától, felvenné-e harmincszor. Meglepő, hány ruha marad így a boltokban, ami azért is fontos, mert a divat gyorséttermeiben lévő ruhák embertelen körülmények között készülnek, a fogyasztók pedig mindent megvásárolnak, hiszen az üzletek suggallják, hogy vásároljatok gyorsan, mert a kollekciók eltűnnek a polcokról.

Meglepő, hogy mennyi mindent ki lehet hozni egy ruhából, Eszter például egy fáradtpúderszínű alkalmi ruhát használ fel harmincszor, az esküvőmre is ebben a ruhában jött. De belevágott már egy 10 x 10-es outfit kihívásba is, amikor tíz napon keresztül hordta ugyanazokat a ruhákat, sőt, újabban úgy tervezi, januárig nem is vásárol ruhát, akkor is csak a turikban futhattok vele össze. Csatlakozzatok a kezdeményezéshez ti is!