Kislányként nem hercegnők voltunk. Nem kellett a fejünkre korona, a derekunkra pörgős szoknya. A kosztümös filmek – leginkább a Sissi – bűvöletében élve földig érő ruhákat akartunk, Anne Shirley-nek köszönhetően tanítónők akartunk lenni, de a Váratlan utazás szereplőivel is szívesen azonosultunk. Nagymamám hetvenes években viselt, számunkra földig érő ruhái tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy lehetségessé váljon, amire vágytunk: az időutazás. Nem csak mi játszottunk ilyet, de velünk ellentétben Mariell Felicitas nem nőtte ki a szenvedélyt, hogy egy-egy ruhadarab segítségével a régi időkbe utazzon vissza.
Meg tudom érteni.
Már divatújságíróként dolgoztam, amikor elvégeztem egy stylisttanfolyamot. A képzésen teljesen belehabarodtam a viselettörténetbe. Mindig is rajongtam a történelemért, a divat pedig később érkezett szerelem az életembe. Az a jó, hogy a viselettörténet egyszerre történelem, szociológia, filozófia, gazdaság és divat, tele izgalmasnál izgalmasabb összefüggéssel. Egy-egy ruhadarab az avatott szem számára a történelem egy szeletének pontos leírása: a színek, az anyagok, a díszítések mind mesélnek valamiről.
Viselettörténet-kutatóként jelenleg alig néhányan dolgoznak Magyarországon. Mariell Felicitas egy müncheni egyetem hallgatójaként vetette bele magát a viselettörténetbe – nemcsak elméleti síkon, hanem ennél is tovább ment: egészen elképesztő öltözékeket varr meg, amelyeket utána gyönyörű fotókon mutat meg a követőinek.
„Ma már a koncepció a trendi, nem az, amit felveszel” – a divat változásai közelebbről
Magas derekú nadrág, fűzők, holdjárók, metálos csillogás, bársony és bőr – csak néhány azok közül a trendi darabok közül, amik idén (is) elárasztották a boltokat. És természetesen a felsorolásnak még koránt sincs vége. A trendek jönnek-mennek, de pontosan minek is köszönhetjük ezt az állandó körforgást? Mi befolyásolja és alakítja azt, hogy az utca embere mit vesz fel szívesen? Dr. Szatmári Judit viselettörténet-kutatóval beszélgetett szerkesztőnk, Engel Nóra.
A cikket IDE KATTINTVA olvashatjátok.
A 23 éves Mariell egy interjúban elmesélte, hogy legjobban az éjfél és a hajnal két óra közötti időszakot szereti. Nem, ilyenkor véletlenül sem bulizik vagy alszik, hanem csendben ruhákat szab, összeférceli az alkatrészeket, öltöget, ha kell, varr is. (Az interjúban arról nem esik szó, hogy a szomszédai mit szólnak a varrógép zúgásához.)
Amíg mi valahol leragadtunk a képzeletbeli fűzőknél, abroncsos ruháknál és turnűrnél, addig úgy tűnik, Mariell számára teljesen mindegy, mit kell megvarrnia. Ugyanolyan örömmel veti bele magát a munkába akkor is, ha vikingek, esküvő vagy a burlesque a téma.
Valamikor őt is kislánykorában fertőzte meg a történelem. Tisztán emlékszik arra, amikor 15 évesen egy, a középkort idéző vásárban megtapogatott egy ruhát – legnagyobb megdöbbenésére műszálas anyagból készült. Nem sokkal később megvarrta az első középkori ruháját, és azóta is folyamatosan szab és varr. A hobbiból néhány év alatt vállalkozás lett, amiből nemcsak visszaforgat a vállalkozásába, hanem a tandíját is fizeti. Művészettörténetet tanul, ezen belül is viselettörténetre specializálódott.
Azt azért ő is elismeri, hogy a ruhái közül sok nem bukna meg a történelemvizsgán, azaz szinte százszázalékosan olyan, mint az eredeti verzók. Mariell pincéje zsúfolásig tele van történelmi ruhákkal –
néha előfordul, hogy egyetlen 18. századi ruhadarab kitúrja a saját – egyszobás – lakásából.
A gyönyörű darabokat nemcsak elkészíti, hanem viseli is őket. A ruhákról rendszeresen fotók is készülnek, amelyeken többnyire ő a modell. A fotózások helyszíne felé tartva sokkal kevesebb beszólást kap, mint várnátok – általában a párnákkal felpolcolt fenékrész miatt kapja a legtöbbet. Ilyenkor egyujjas választ kap az, aki élcelődik.
Mesebeli ruhák, amelyekről minden nő álmodozik, pedig nem kellene
Elképzeltétek már, milyen lenne a régi korok ruháiba öltözni? Abroncs, fűző, korabeli báli topán és azok a mesés kalapok! Szerintem igen, és ezzel nem vagytok egyedül. A legtöbb esetben viszont az egyszer volt ruhák nagy része nem csak a mai nő számára lenne elviselhetetlen. A saját idejükben sem számítottak a legkényelmesebb vagy legpraktikusabb viseletnek. De volt sok más baj is a mesebeli darabokkal.
A cikk folytatásáért KATTINTSATOK IDE!
Bennem felmerült a kérdés, mennyire lehetnek kényelmesek ezek a régi darabok. Lehet bennük mozogni? A ruhák többsége ugyanis egy időben a vagyont és a társadalmi státuszt reprezentálta. És minél vagyonosabb volt valaki, annál kevésbé volt szüksége arra, hogy hétköznapi dolgokat csináljon: például üljön vagy akár menjen abban a cipőben, ami a lábán volt.
Mariell szerint ez városi legenda. A ruhák – legalábbis amiket ő készít magának – nem horzsolják véresre a bőrt, nem roppantják össze a bordákat. Azt mondja, a régi fűzőket kényelmesebbnek is tartja, mint a mai melltartókat. (Persze fűző és fűző között is van különbség.) Mariell azonban nemcsak a ruhák szabását leste el a régmúltból: a „hajzselét” is ő készíti, a ruhák nagy részét kézzel mossa.
Ha azt gondoljátok, a bugyiját biztosan ő is veszi valahol, tévedtek: azt is ő varrja. Már jó ideje nem visel nadrágot, helyette szoknyát és ruhát hord – hétköznapokon az 1940-es és '50-es évek divatját viseli. A női lapok helyett pedig a 18-19. századi divatlapokat olvasgatja.
A legérdekesebb talán az, hogy Mariell nemet mondott a mai divatra. A mai darabok nem jelentenek számára semmit, nem tetszenek neki. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a mai divat is a történelem része lesz egyszer. Majd akkor talán felfedezi a crop topot, a Martenst vagy a mom jeanst.
A Sissi-mítosz – 11 dolog, amelyben Romy Schneider hazudott Erzsébet királynéról
Ha nagymamám nem látta százszor a Sissi-filmet, akkor egyszer sem. Ezenkívül részletekben még vagy ugyanennyiszer nézte végig. Nem bánta soha, inkább szeletelte az almát húgomnak és nekem, akik minden szombat délelőttöt valamelyik résszel indítottuk, amikor nála voltunk.
Korábbi cikkemet IDE KATTINTVA olvashatjátok tovább.
