Kedves fiatal társadalom legfiatalabb tagjai, tegyetek azért, hogy a világ jobb legyen! Vous

Kedves mai fiatalok! Tegyetek azért, hogy a világ jobb legyen!

„Benne van minden érzésem, kétségem, minden, ami áthatja a mindennapjaimat” – írja Kata levelében, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását, és mint mondja, korunk egyik problémájára szeretné felhívni a figyelmet. A következő sorokban Kiss Katalin cikkét olvashatjátok.

Fiatal, 27 éves nő vagyok. Dolgozom, élek, utazom, főként a munkám és a családom miatt. Azért, hogy boldoguljak, hogy boldoguljunk, hogy a párommal meleg családi fészket teremtsünk jelenleg magunknak, később pedig gyermekeinknek. Utazom a szüleim miatt, hogy a 120 kilométer távolság néha ne tűnjön olyan végtelenül soknak és messzinek.

De ezek alatt az utazások alatt néha végtelen szomorúság tölt el.

Nemcsak azért, mert már 8 éve utazom szülővárosom és mostani lakhelyem között, és immáron fél éve a lakhelyem és munkahelyem között, hanem amiatt is, amit nap mint nap látok, tapasztalok és érzek a saját bőrömön. Nehéz látni és elfogadni, hogy milyen társadalomban kell nap mint nap boldogulni, milyen érdektelenség és nemtörődömség jellemzi az embereket. Hogy mire gondolok? Elmesélem!

Ha utazunk, mindennap rengeteg emberrel találkozunk: a jól öltözött dolgozó nőktől és férfiaktól az utolsó forintjukat a hazautazásra költő diákokon keresztül az 5-6 gyermekes családokig, és azokig, akik sehova nem utaznak, hanem ott laknak. A szomorú tény, hogy az utóbbi kategóriába egyre több ember tartozik, elkeserítő.

Amikor bárki pár forintért odajön hozzám, általában segítek, de nem pénzzel,

hanem némi étellel, vízzel, meleg teával, kávéval. Ezeket a pillanatokat a hangosbemondó és az új, milliárdokból elkészített interaktív táblák jelzése szakítja meg.

A harc a helyekért már a peronon történő várakozáskor megfigyelhető. Az egész héten a tanulásban és bulizásban megfáradt fiatalok mintha csak kiképzésen vettek volna részt, mindig próbálnak előrébb és előrébb kerülni, nem törődve azzal, hogy valakinek nagyobb szüksége lenne egy-egy ülőhelyre. Nem foglalkozva azzal, hogy amíg ők felpattannak a vonat rozoga lépcsőin, addig idős emberek vagy gyermeküket a karukon tartó édesanyák, nők pislogva állnak az események láttán.

Sokszor mire sikerül a vonatra felmászni, az már halad a következő állomás felé, a diákok, életerős fiatalemberek pedig már érdektelenül foglaltak helyet, vették elő telefonjaikat, dugták fülükbe a hangos zenét játszó fülhallgatóikat. Mintha nem is akarnának tudomást szerezni a világról.

Volt olyan, hogy végigálltam a 120 kilométeres utat, de nem bántam, mert voltak olyanok, akik jobban rászorultak az ülőhelyekre. Nem érdekelt, hiszen belém még az van kódolva, hogy legyek illedelmes, segítőkész.

A fentiek tapasztalatában nem számítottam semmi jóra, amikor tudatosult bennem, hogy új munkahelyem és lakhelyem között kell ingáznom mindennap. Ám napról napra reggelente egy kicsit elszomorodok, amit eddig annyira pozitívan láttam, mára kezd megkopni.

Forrás:
depositphotos

A napi rutin, az 5:15-ös ébredő után már a helyi buszjáratok is tudnak meglepetéseket okozni, de az igazi történések a buszpályaudvar területén kezdődnek. Amikor a diákok, akik mindig hangot adnak annak, hogy utálnak iskolába járni, és bárcsak vége lenne már szeptember 1-jén a tanévnek, már 6:40-kor pole pozícióban várják az autóbuszok érkezését, gyakran eltiporva minket, dolgozó embereket vagy éppen a sokszor emlegetett idősödő társadalom tagjait.

Hangsúlyozom, mindez 6:40-kor. Ilyenkor talán úgy gondolják, hogy nekik kell győzni a felszálláskor, a helyek elfoglalásakor, majd a leszálláskor egyaránt. Pedig higgyétek el, fiatal diákok, nem maradtok fent a buszon! De kérdem én: hova is siettek? Az iskolába, amiről olyan gyűlölettel tudtok beszélni odafele úton? Vagy az iskola mellé, hogy egy utolsó cigarettát el tudjatok szívni, mielőtt elkezdődik a számotokra oly nehéz nap?

Ezúton üzenem nektek, nem itt kellene küzdeni, gyenge, dolgozó vagy idős nőkkel szemben, hanem az iskolákban a jobb jegyekért, hogy egyszer ti is olyan dolgozó emberek legyetek, mint mások.

Kedves fiatal emberek! Belegondolt már bárki is közületek, hogy lehet, hogy egy-egy harcban megedzett és a világ szörnyűségeivel már szembenéző veterán vagy egy gyermekeit egyedül nevelő, netán már gyermekeit eltemető néninek nem segítettetek? Ritkán látok olyan esetet, amikor rácáfolna valamelyikőtök a fent leírtakra. Természetesen van kivétel, például a múltkor két fiatal a helyi buszjáraton arról beszélgetett, hogy melyik nyugdíjasklubba mennek legközelebb felvidítani az időseket, kártyázni, beszélgetni velük. Odakint esett, de a szívem picit felragyogott ezt a párbeszédet hallva.

Forrás:
Depositphotos

Az ilyen apró lépések fognak odavezetni, hogy az idősek ne úgy ítéljenek meg minket, fiatal társadalmat, hogy érdektelen, felszínes emberek vagyunk.

Mi már próbálunk tenni érte, most a társadalalom még fiatalabb tagjai jönnek.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!