Egyéb kategória

Viseljétek 2017-ben az év színét úgy, ahogy eddig soha!

2017-nek jónak kell lennie, még az év színe is gyönyörű! – körülbelül ebben egyeztünk meg nemrég Takács Nórával, amikor arról beszélgettünk, hogy igazán véget érhetne már 2016, mert nem volt egy könnyű év, mindenkire a környezetünkben ránk férne egy könnyebb, kevesebb tanulnivalóval érkező esztendő. Most, hogy rábámulok a Pinteresten összegereblyézett, a lombkoronazöldnek szentelt boardomra, összegyűjtöttem, mennyi minden jutott eszembe ezzel a színnel kapcsolatban.

vous - 2017.01.02.
Viseljétek 2017-ben az év színét úgy, ahogy eddig soha!

 Valamiért – biztos a bulváros éveim után – a Pantone nagy bejelentésére minden évben úgy várok, mintha az év legnagyobb híre lenne. Aztán év közben általában el is felejtem, melyik szín most az a bizonyos év színe, amiről minden szól. Most azonban a szín mellé olyan üzenet is érkezett, amely megfogott.

De hadd kezdjem a divatos oldaláról! Megérzésem szerint nem lesz olyan népszerű, mint a Tangerine Tango 2012-ben, amit alig lehetett lerúgdosni a slágerszínek palettájáról. De a borvörös Marsalánál sem lesz erősebb, ami 2015-ben volt megkerülhetetlen.

Lényegesen nagyobb karriert futhat be, mint a tavalyi kettős, a rózsakvarc (Rose Quarz) és a higgadt kék (Serenity), amit szerintem csak nagyon kevesen szerettek – és nagyon kevés helyen köszönt vissza. Ruhákon megjelenve a lombkoronazöld csak az ősz típusnak áll jól, sminkben – mivel ott az arcon helyezkedik el – talán még kevesebbeknek.

A 15-0343-as árnyalat elsőre nem tartozott a kedvenceim közé, bár nagyon bírom a zöldeket. Viszont annyira életigenlő, friss, pozitív, üde, hogy beindította az agyamat is. Mert a lombkorona- vagy levélzöld

sokkal mélyebb üzenetet hordoz annál, hogy csak egy friss és üde szín legyen.

Például benne van minden, amit a tavaszban szeretek: a kiolvadó föld és az első fűszálak illata. (Amikor ezt írom, a tyúkhúrt képzelem magam elé, mert valamiért mindig ez a gyomnövény jut eszembe a márciusi tavaszról.)

A levélzöld magával hozza az első melegebb napsütést, a megújulást, annak az esélyét, hogy változzunk és változtassunk valamin, amin eddig nem tudtunk. Ennek a színnek most lendülete van, elhiteti velem is, hogy igen, idén nem kell félnem a jövőtől, egyről a kettőre jutok, csak szívjam magamba ezt az energiát, és uccu neki, vágjunk bele!

Forrás:
VOUS

Persze, ne úgy ugorjunk bele valamibe, hogy fogalmunk sincsen, mi lesz. Ebben a színben ugyanis benne van a tudatosság is – a zöld kampányok árnyalataira utal. Arra, hogy 2017-ben valaminek el kell kezdődnie, újra össze kell kapcsolódnunk a természettel, újra vissza kell találnunk hozzá, oda kell figyelnünk rá,

és tennünk kell azért, hogy 2018 színe ne a lángvörös vagy a hamuszürke legyen, mert azt hiszem, azt egyikünk sem szeretné.

Forrás:
VOUS

„Karriert futhat be” – írtam fentebb. Már ha hagyjuk – teszem most hozzá.

Mert azért ne felejtsük el, hogy ez az egész színkitalálósdi egy gigantikus biznisz. Egyrészt a Pantone-nak, amely birtokolja ezeket a színkódokat, másrészt mindenkinek, aki az év színével szeretne eladni valamit. Márpedig biztosak lehetünk benne, hogy elég sok mindent szeretnének majd ránk sózni.

Jönnek majd a ruhák, cipők, kiegészítők, sminkcuccok után az ékszerek, kávéscsészék, dekorcuccok a lakásba, bútorok, falfestékek, ceruzák, jegyzetfüzetek, naptárak, lávalámpák, csészék, bögrék, a kiskanalak nyele, gemkapcsok, színes cellux, szalvéták, komplett esküvődekor-kollekciók – és ki tudja még, mi minden.

Nyilván, ha nem lehet kikerülni, vagy annyira megtetszik, hogy nem tudtok élni nélküle, akkor nincs mese: vegyétek meg és élvezzétek az életigenlő zöld színt.

De inkább gondoljatok arra, amiről ez a szín mesél: a megújulásról, a természetközeliségről, a friss ötletekről, az újrakezdésről.

Forrás:
VOUS

Keressük az új lehetőségeket, zárjunk le régi küzdelmeket és szülessünk újjá, legyünk frissek, üdék, tudatosak. Szabaduljunk meg a reklámok nyomása alól és döntsünk úgy, hogy nekünk és a bolygónak is jó legyen, ahol élünk. Reménykedjünk is a jobb, élhetőbb világban, de tegyünk is érte.

Öltöztessük idén a gondolatainkat az év színébe, és legyen ettől sokkal színesebb és jobb 2017!

Forrás:
VOUS
Ajánlott cikkek