Interjú Séllei Lillával, a Pocket Trailer tervezőjével

„A vállalkozás nagyobb stressz, mint beosztottnak lenni, de nagyobb a szabadság is” – Interjú Séllei Lillával, a Pocket Trailer tervezőjével

A VOUS ügyeletes anyukájától számtalan cikket olvashattatok baba-mama témában, de Lilla nem csak az újságírásból él. Szüleitől azt tanulta, hogy több lábon kell állni, és így is éli az életét. Pontosan tudja, ha becsukódik az ajtó, kinyílik egy másik – de az sem baj, ha mi magunk nyitjuk ki, nem pedig várunk rá. Vállalkozó, saját márkája van, amelyet folyamatosan fejleszt, emellett két kicsi gyereket nevel. Egészen elképesztő módon menedzsel, amit érdemes eltanulni tőle.

sellei lilla szerzofoto

NÉVJEGY

Név: Séllei Lilla

Életkor: 30

Gyerek(ek): Bálint (4 és fél éves), Bora (másfél éves)

Korábbi foglalkozása: online szerkesztő, főszerkesztő

Jelenleg ezt csinálja: szabadúszó és Pocket Trailer-tervező

Valójában te úgy vagy újratervező anyuka, hogy előbb voltál az, amivel ma leginkább foglalkozol. Hogy is van ez?

Az újságírás mindig is érdekelt, már általános iskolában „Családi Hírlapot” gyártottunk a barátnőimmel apukám irodai fénymásolóján, aztán persze a gimis suliújságba is írtam. Ennek ellenére mikor főiskolát, egyetemet kellett választani, a szüleimmel együtt arra jutottunk, hogy

kommunikáció szakra sokan mennek, népszerű szak, nehéz érvényesülni azon a pályán,

inkább olyan iskolát kerestünk, ahol a másik, kreatív felem bontakozhatott ki.

Könnyűipari mérnöknek azért kezdtem el tanulni, mert a BME-re nem vettek fel terméktervezőnek, ez volt a B opció. Aztán úgy alakult, hogy a suli mellett 2007-ben elkészült a weboldalam, amivel az általam varrt táskákat szerettem volna népszerűsíteni, de hogy a Google is szeressen, kellettek írásos tartalmak, így jött a blog menüpont ötlete.

Innen pedig egyenes út vezetett 2008-ban az első munkahelyemhez, az akkoriban hipermenőnek számító Cotcot.hu-nál lettem szerkesztő. Főállásban, online szerkesztőként dolgoztam az első terhességemig, majd a babázás alatt külsőzni kezdtem több helyre is. A tervezést, alkotást sosem hagytam abba, meg az újságírópálya, főleg a külsős munkakör eléggé hullámvasút és kiszámíthatatlan,

több lábon kell állni, én a szüleimtől is mindig ezt tanultam.

Forrás:
Séllei Lilla

A vállalkozásod egy egyszerű, de nagyszerű termékre épül. Hogyan pattant ki a fejedből a kismotorcipelő heveder?

A Pocket Trailer félig viccként indult. Egyik barátnőm piszkált, amikor a másfél éves gyerekeink mellett mindketten szenvedtünk a járgányok, a kölykök meg egyéb más cuccok cipelésétől. Nincs fogás a kismotoron, tervezzek már rá valami pántot,

hiszen én úgyis táskákat készítek, van gyakorlatom az ilyesmiben.

A prototípus egy este alatt készült el. Akkor találtam ki, hogyan is lehet ezt a problémát egyszerűen megoldani. Ezután készítettem magamnak és Orsinak – a barátnőmnek – is egyet, akinek szintén nagyon tetszett. Én félig viccesen javasoltam, csináljunk belőle egy pici márkát, nézzük meg, kell-e ez más mamiknak is. Orsi grafikusi múlttal rendelkezik, megtervezte a logót, csinált pár fotót, én pedig legyártottam az első mintakollekciót és menedzseltem a Facebook-oldalt.

Megdöbbentő volt, hogy egy Facebook-oldallal és nulla reklámmal jönnek a megrendelések.

Egy évvel később elkészült a webshop, ami egy újabb nagy lépés volt a márka életében, de ez volt az az időszak is, amikor Orsival különváltunk, az ő figyelmét más projektek kötötték le. Azóta az anyukámmal csinálom, aki a legnagyobb segítségem.

5 vállalkozó nő, 9 gyermek mellett: „Nőként nőknek kell eladnom magam” – ők meséltek most

5 vállalkozó nő, 9 gyermek mellett: „Nőként nőknek kell eladnom magam” – ők meséltek most

Girlpower napunk alkalmából öt vállalkozó anyával beszélgettünk, akik vásárlói, megrendelői szintén anyák, és akiknek a vállalkozás ötletét gyerekeik, a gyerekes lét adta.

A cikket ide kattitva olvashatjátok.

Meg szoktak állítani az utcán, amikor látják, hogy te bizony nem szokványos módon cipeled a kismotort és a futóbiciklit?

Megállítani nem nagyon szoktak, inkább egy-két „hú, de ötletes” kommenttel szokták illetni jövet-menet. A neten belefutok olyan kommentekbe, hogy ezt egy nadrágszíjjal vagy gumipókkal is meg lehet oldani. Erre általában csak azt szoktam mondani, hogy igen, a Pocket Trailer funkcióját más is betöltheti, de ne feledjük, ez kifejezetten erre lett tervezve, így használata roppant egyszerű, ezenkívül a hozzáadott dizájnról sem lehet megfeledkezni.

A nadrágunkat is megtartaná egy spárga, mégis meglepően sokan vásárolnak drága öveket, nadrágszíjakat.

Ami nekem nagy büszkeség, hogy rendszeresen botlottam bele Budapest legkülönbözőbb játszóterein használat közbeni Pocket Trailerekbe. Hatalmas öröm volt, hogy már nemcsak a barátaim veszik, hanem mások is használják.

Lehetséges, hogy egyetlen termék annyira befut, hogy ez lesz az egyetlen bevételi forrásod? Vagy elő kell rukkolni még egy-két nagy ötlettel?

A kezdetek óta bővült a termékskála, főleg vevői igények és visszajelzések miatt, amiért nagyon hálásak vagyunk a Pici Piacnak, hiszen ott van alkalmunk találkozni, beszélgetni a fő felhasználóinkkal, az anyákkal (de egyébként fiatal bébiszitterek és nagyszülők is szoktak vásárolni).

Hogy kizárólag egyetlen termék – és hogy főleg a Pocket Trailer – mire képes, nem tudom, igazából azt sem gondoltam volna soha, ahol most tartunk. Már a hazai sikereknek is nagyon örülünk, de sose hittük volna, hogy például 2016 végére már francia viszonteladónk is lesz.

séllei lilla pocket trailer

Még több praktikus holmi motorozáshoz

Lilla a Pocket Trailer mellett a kismotor és futóbringa kerekeire két méretben gyártott kerékzsákot is tervezett. Ez nagyon praktikus sáros, latyakos időben. Sokan viszik egyébként babakocsihoz is télen, amikor a koszos kerekű babakocsit a kis lakásban kell tárolniuk.

A másik nagy kedvenc a babaszállító táska, amit a kismotorra vagy a futóbringára csatolhatnak a gyerekek. A benne található rekeszben elférnek a motorozás során összegyűjtött kincsek, az elején található zsebbe a játékbaba vagy a plüssállat ülhet, így a kis barát sem marad ki a száguldásból.

Igyekszel mindent úgy csinálni, mint a nagy tervezők: kollekciók vannak, fotózások, bloggertervezők – miért van erre szükség egy kisebb márkánál is?

Mindig próbálunk többféle szín-összeállítású kínálatot biztosítani. Egy piros motorhoz például nem illik egy rózsaszín trailer, és ez a szín akkor sem jó választás, ha anyán kívül apa is hozza-viszi a járgányt. Szóval kicsit sem mindegy milyen hordozót választunk, hiszen ez a szülők mindennapos kiegészítője lesz egy jó ideig.

Szerintem fontos, hogy egy márka meg tudjon újulni, mindig mutasson valami frisset. Például amikor a mentaszín roppant divatos volt, készítettünk mi is ilyen hordozót, vagy most a karácsonyi időszakban a csipkés kollekciónkat imádták, ez egy exkluzívabb dolog volt.

Objektum doboz

Az új kollekciók, a bloggerekkel való együttműködés mind azt segíti, hogy beszéljenek a márkáról, ami fontos, hiszen még mindig nem tudunk hatalmas összegeket hirdetésekre költeni, ami az ismertségünket ily módon növelhetné.

Objektum doboz

A Pocket Trailer jó cserealapnak is bizonyul. Mennyire jellemző a kézműves anyukák között a cserekereskedelem, a terméket termékért gondolkodás?

Nagyon is jellemző, nekünk sok cserélt cuccunk van, de az is jellemző, hogy ha valaki önzetlenül segít valamiben, akkor azt egy Pocket Trailerrel viszonzom – nem szeretek adós maradni.

Olyan vállalkozó vagy, akinek nincs aranytojást tojó tyúkja, nagy tőkealapja a vállalkozáshoz. Mi a sikeres vállalkozás titka ilyen esetben? Mire kell nagyon figyelned?

A márka az első időben organikusan fejlődött, egyik lépcsőfok jött a másik után, csak munkát kellett belefektetnem. És itt jön elő megint a több lábon állás: ha nincs az újságírás, a másik jövedelem, a szabadúszás szabadsága, akkor még a munkát sem tudtam volna belefektetni. Én nagyon előre tervezek, főleg pénzügyileg, folyton sakkozok, hogy melyik újabb lépcsőt mikor lehet meglépni.

Anyukám pedig hatalmas segítség, ha ő nem lenne, biztosan nem tudnánk csinálni, minden adminisztrációt, papírmunkát ő végez.

Objektum doboz

Nekem úgy tűnt, mintha a szülés alatt is dolgoztál volna, hogyan lehet ennyi mindent egyszerre csinálni?

Pörgős családból jövök, nálunk soha senki nem feküdt a tévé előtt, apukámnak sok vállalkozása volt, anyukám az esti tévénézés közben is kézimunkázik. Emellett pedig azt is láttam, hogy a magad szerencséjének vagy a kovácsa, csináld-csináld, és előbb-utóbb bejön, sikeres leszel, kár ezt egy munkáltatótól elvárni.

Bár a vállalkozás nagyobb stressz, bizonytalanság, mint a beosztotti pozíció, de nagyobb a szabadság is.

Két gyerek mellett viszed a vállalkozást. Hogyan osztod be hatékonyan az idődet?

Napközben például nincs üresjárat. A házimunkát darabokban végzem, amikor lenne egy kis holtidő. Mosható pelenkázunk, így szinte mindennap mosnom kell, a mosógépet este fürdetés közben pakolom be, reggel, mikor oviba indulunk, akkor kapcsolom be, és mire hazaérünk az oviból, a gép már kimosott, így kiteregethetek.

De oviba menet intézzük a Pocket Trailerek postázását is, így ez sem külön kör. Sokat segít a hordozás is, például fogzás vagy szeparációs szorongás miatt anyás gyerekkel kiválóan lehet háton porszívózni, de számítógépen dolgozni is szoktam állva egy magas asztal mellett, úgy, hogy közben alvásba ringatom a kicsit a hátamon.

Multitasking – szerintem ebben az anyák verhetetlenek.

Objektum doboz

Mi a legújabb terv? Mire készülsz 2017-ben?

2017-re szeretnénk megtalálni azt a „Mamiserpát”, aki egész évben segítene nekünk, mintegy nagykövetként tesztelné és népszerűsítené a termékeinket, persze mindezért cserébe mi is elhalmoznánk mindenféle jóval, vásárlási utalványokkal, termékekkel. Ezzel a felhívással kezdi a 2017-es évet a Pocket Trailer.

Mamiserpa kerestetik! pockettrailer.hu

Legyél a Pocket Trailer nagykövete!

Folyton egy-két-három gyerekkel cipekedsz? Igazi Mamiserpának érzed magad? A Pocket Trailer rengeteget könnyít a mindennapjaidon? Szeretnéd, ha minél több mamihoz eljutna a híre? Szeretsz fotózni? Sokat pörgeted az Instagramot vagy más közösségi oldalt? Szeretnéd elsőként kipróbálni az új termékeinket? Szeretnél időről időre újabb Pocket Trailerrel villogni? Akkor jelentkezz, és légy 2017-ben a Pocket Trailer nagykövete!

A nagykövetek jelentkezését január végéig várják a pockettrailer@gmail.com címre egy rövid bemutatkozással és fotóval.