Szabóinasból a divatvilág zsenije - Így lett Alexander McQueen a világ legfantáziadúsabb tervezője!

Öltöztette a hírességeket, de nem kedvelte őket – Alexander McQueen, a divatvilág különc tervezője

Az angol divat huligánjaként, valamint minden idők egyik legprovokatívabb és legfantáziadúsabb divattervezőjeként emlékszik a világ Alexander McQueenre, pedig igazán csak halála után lett elismert a neves divattervező. De honnan jött és mit tudott a szabóinas, akit Hasfelmetsző Jack és a halál ihletett meg leginkább? 

Zsigerből jött a tehetség

1969-ben született Londonban, egy taxisofőr hatodik gyerekeként. A munkásosztályhoz tartozó családból egyenesen a celebvilág krémjéig küzdötte fel magát Alexander McQueen, aki kezdetben szabóinasként tevékenykedett. A szerény családi háttérrel rendelkező McQueen mindössze tizenhat éves volt, amikor a Savile Row egyik szalonjában kezdett dolgozni. A szabóságnál ekkor olyan emberek öltönyeit igazította a fiatal tehetség, mint például Károly herceg.

giorgio armani

A férfi, aki kibelezte a férfizakót – Giorgio Armani stílusról, divatról és karrierről

Giorgio Armanit Olaszország Chaneljeként is emlegetik, ugyanis olyan öltözködési forradalmat robbantott ki hazájában, mint Coco Franciaországban. A 81 éves divatguru nevét évtizedek óta ismerjük, és még fogjuk is – s hogy miért? A nemrég megjelent, Armani világába kalauzoló könyvből kiderül. A teljes cikket keressétek ITT!

Az utódok
Az utódok
Forrás:
Alexandra

A felettesei elégedettek voltak vele, de ő valami másra vágyott, így rövid időre nyakába vette a világot. Első saját kollekcióját ekkor tervezte meg Milánóban, Romeo Gigli mellett. Nem sokkal később a huszonéves McQueen már egy divatiskolában tanított, anélkül hogy ő maga bármilyen papírt szerzett volna.

Az angol divat huligánja

A tehetséges férfi nem sokkal később kitanulta a szakma csínját-bínját, diplomája után azonnal learatta a babérokat: a teljes vizsgakollekcióját péládul Isabella Blow, a Tatler magazin divatszerkesztője vette meg. Nem kellett sokat várnia a következő átütő sikerre: 1996-ban a Givenchyhoz került. Sajnos a közös munka nem a várt módon alakult. McQueen hiába vetett be mindent, sem a tervező, sem a divatház nem volt elégedett az elkészült kollekciókkal. A várva várt boldogság és siker elmaradt. A különc tervező azonban nem tétlenkedett: habár szerződése 2001-ig a céghez kötötte, 1999-ben létrehozta saját divatbirodalmát.

Objektum doboz

Házasság, majd öngyilkosság

Néhány évre rá úgy tűnt, révbe ért. Az alapítás után nem sokkal a Gucci divatház a cége 51%-át felvásárolta, így egyre több országban ismerték meg a tervező nevét.

Szabóinasból a divatvilág zsenije - Így lett Alexander McQueen a világ legfantáziadúsabb tervezője!

De mi tette különlegessé?

„Ismerned kell a szabályokat ahhoz, hogy megszeghesd őket” – állította a tervező. Ez alapján nem nehéz elhinni, hogy minden, amit a kifutókon láthattunk, egytől egyig megtervezett elem volt. McQueen nemcsak a felvonultatott ruhákat, de az egész divatbemutatót pontról pontra megálmodta.

Előszeretettel merített ihletett a viktoriánus korból, szívesen foglalkozott a halállal, aminek hatását a ruhákon is erőteljesen visszaadta. 1996-os kollekciójában például vénákra hasonlító nyomok jelentek meg a ruhadarabokon, valamint élő kukacokkal megrakott fűzőket viseltek a modellek. McQueen gyakran foglalkozott a szépség témakörével is. Érdekelte, ki mit lát szépnek, szerinte ugyanis az emberek hajlamosak elmenni az izgalmas dolgok mellett. Éppen ezért használt pataszerű, eltorzított cipőket, túlrúzsozott modelleket, visszataszító kiegészítőket, ezek által ugyanis minden figyelem a ruhára mint szépségre irányult.

Az üzleti sikerek mellett magánélete is a helyén volt: felvállalta homoszexualitását, majd megtalálta a szerelmet George Forsyth oldalán, akivel később összeházasodott. 2010-ben elvesztette imádott édesanyját, amit a tervező képtelen volt feldolgozni. Édesanyja temetése előtt egy nappal felakasztotta magát, egyetlen mondatot hagyva maga után:

Gondoskodjatok a kutyáimról!

Egyes pletykák szerint McQueen nemcsak édesanyja elvesztését nem bírta feldolgozni: az öngyilkossága után több hír is felreppent, miszerint különváltak útjaik imádott párjával. Halálához nemcsak a sors dobta körülmények, de depresszióra való hajlama és drogproblémái is hozzájárulhattak.

Forrás:
Vogue.com

Alexander McQueen nevét halála után jobban felkapták, mintha valaha. Hollywood apraja-nagyja előszeretettel választotta a tervező nevével fémjelzett ruhákat, habár későbbi elmesélésekből kiderült: McQueen ki nem állhatta a celebeket. Victoria Beckhamet állítólag nem bírta elviselni, Madonnát pedig egy vacsora alkalmával megdobálta krumplival. Az egyetlen celeb, akit évekig elviselt maga mellett, Kate Moss volt, de a barátság még vele sem tartott örökké. 

kerdojel

Tudtad? 

Alexander McQueen elsőként alkalmazott testi hibával rendelkező modellt a kifutón. Aimee Mullins különleges, bonyolult faragású falábakon lépkedett végig a '99-es londoni őszi/téli divatbemutatón. Az óriási siker után az atlétából lett modell egészen 2010-ig a tervező múzsája volt. 

A teljes McQueen-divatbemutatót végignézhetitek ITT.

A méltó utód

A tervezőzseni halála után teljes volt a kétségbeesés, egyesek úgy vélték, a divatháznak befellegzett, McQueen pótolhatatlan. Hónapokig ment a találgatás, hogy vajon ki veheti át helyét az igazgatói székben, majd robbant a hír: jobbkeze, Sarah Burton lett a McQueen divatház vezető tervezője. Évekig dolgozott a tervező mellett, majd 2000-től a divatház női vonalának vezetője volt, így kétségkívül ő tűnt a legkézenfekvőbb választásnak. De tényleg jó választás volt? 

Forrás:
Vogue.com

A tervezőnőt kezdetben érte hideg is, meleg is, egyesek szerint ugyanis elveszett a kreációkból az a különcség, ami McQueent jellemezte. Burton azonban bizonyított: kollekciói töretlen sikernek örvendenek, és 2011-ben Katalin hercegnének tervezett esküvői ruhájával beírta magát a történelembe.  

Objektum doboz