Nyílt levél a tanároknak, egy hallássérült diák tollából

„Buktassatok, és szeressétek őket, jó?” – Nyílt levél a tanároknak egy hallássérült diák tollából

Hallássérült gyerekként bekerülni a többségi iskolába, és úgy végigjárni az általánost, a gimnáziumot és a három egyetemet nem volt egyszerű. Ez nem sírás akar lenni, csak egyszerű tény. Közel huszonkét év alatt szereztem annyi tapasztalatot, hogy most már pontosan tudnám, mit mondjak a tanáraimnak. Mert ez is egy tanulási folyamat, a gyerek és a tanár részéről is.

Egy gyerek nem érti még a világot, gyakran egyetemista már, mire igazán felfogja, mi a segítség számára, hogyan működik fülek nélkül. Nem tud ellenérveket felsorakoztatni a tanár szavai ellen, mert egy felnőtt szava az ő szemében szent. Ezért ragadtam virtuális tollat, hogy üzenjek a tanároknak, akiknek az osztályába vagy csoportjába hallássérült gyerek kerül.

Kedves Tanító bácsi, Tanító néni, Tanárnő, Tanár úr!

Azért írok neked, mert szeretném, ha tudnád, mennyi minden múlik azon, hogy te hogyan állsz a hallássérült diákodhoz. Ha hiszed, ha nem, a te kezedben van az élete alakulása, rajtad is múlik, hogy milyen felnőtt válik belőle: szorongó, elnyomott, vagy öntudatos, határozott lélek.

Mindennap vele vagy, találkoztok, beszélsz hozzá, tanítod. Nem mindegy, hogyan teszed ezt.

Nyílt levél azoknak, akik azt hiszik, a siketekkel ordítani kell

„Unom, hogy folyton bocsánatot kell kérnem” – Nyílt levél azoknak, akik azt hiszik, a siketekkel ordítani kell

Kedves te, aki ordítani kezdesz, ha megmondom, nem hallok. Azért írok neked, mert míg én nagy ívben teszek rá, hogy hányféle módon alázol meg, és csípőből védem ki a csapásaidat, vannak sorstársaim, akik még nem tartanak itt. Nekik nagyon nem mindegy, hogy te mit mondasz és mit teszel.

Arra kérlek, próbáld megérteni őt. Azt a világot, amiben él, azt a világot, amit iskolásként még maga sem ért. Fogalma sincs még, mit is jelent hallássérültnek lenni, nem érti, miért más, mint a többi, miért működik másképp. Beszélgess vele erről. Kérdezd meg, hogyan ért téged a legjobban:

  • Ha felé fordulsz?
  • Ha nálad van a kis mikrofonja?
  • Ha többször ismételsz?

Ne szégyelld, hogy nem tudod elsőre, ez természetes és érthető, ettől nem vagy rosszabb tanár. De kérdezd meg a gyógypedagógusát, hogyan tudod leginkább segíteni őt, pontosan el fogja mondani neked. Ha nincs gyógypedagógusa, akkor hívj fel egyet, és kérd ki a véleményét. Olvass utána a hallássérülésnek, olvasd el a hallássérültek blogjait, és beszélj a szülőkkel arról, hogyan működik a gyerekük hallássérülten. Adj neki ennek megfelelően segítséget. Tudom, nehéz. Megpróbálok segíteni neked.

Forrás:
Depositphotos

Tanuld meg, hol vannak a határai!

Soha ne mondd neki, hogy visszaél a hallássérülésével, anélkül hogy biztos lennél benne. Nézz utána, kérdezz a gyógypedagógusától, tudd meg, mi jelent számára valóban nehézséget. Ha azt mondja, hogy más jegyzete nem segítség egyes tantárgyaknál, hidd el neki. A valódi segítség számára az, ha egy gyors képzésen átesett jegyzetelő tolmács írja folyóírással az órán elhangzottakat.

Aki szájról olvas, az nem csak azért nem tudja az anyagot, mert lusta és nem tanul. Bemagolhatja, de nem érti, ha az órai magyarázat – azaz amit mondasz neki – nem jut el hozzá. Tudod, milyen érzés, amikor mégis azt mondod, hogy visszaél a hallássérülésével?

Mintha egy vaskos kalapáccsal rácsapnál egy üvegbúrára. Szilánkosra töröd a világát, padlóra küldöd az önbecsülését. Egy hazug embernek fogja érezni magát, és örökre befészkeli az agyába magát a gondolat:

Tényleg visszaélek a helyzetemmel? Ennyire rossz ember lennék?

Ezzel lemondatod a jogairól. Képtelen lesz a későbbiekben megvédeni magát, és nem fog segítséget kérni. Ha mégis, szégyennel és bűntudattal teszi majd. Aki ezen átesik, és nem kapja meg a jogos segítséget, az vérrel fogja elvégezni a tárgyadat, magolással, kínlódással – és használhatatlan tudással. Senkinek sem jó ez. De ne is kivételezz vele, mert nem fog fejlődni. Neveld úgy, mint a többi gyereket, várj el tőle mindent, ami a szintjének megfelel – és annál egy picit többet. Jó küzdőszelleme lesz így.

Biztasd arra, hogy bármire képes. Figyelj fel arra, ha valamiben jó, és gyúrjatok közösen arra. Lehet, később ez lesz a kapaszkodója, az értéke, kincse, ami átsegíti a nehéz időszakokon. Hitesd el vele, hogy megéri küzdenie, tanulnia, cselekednie, kiállnia magáért.

Egy hallássérültnek a biztatás olyan, mint sivatagban oázisra lelni.

A rosszabb napokon, amikor nem látja értelmét semminek, amikor ellepi a „hallássérültként nem vagyok jó semmire” érzése, ezek a biztatások adnak neki erőt.

Forrás:
Depositphotos

Értsd meg, mit miért csinál!

Értsd meg, hogy azért nem figyel néha, mert fáradt. A szájról olvasás kimerítő, mint ahogyan az is az, hogy nem ért mindent.

„Megkérdezték, miért megyek siketen újságírónak, hisz úgysem fog sikerülni” – Hallássérültként a VOUS-nál

„Megkérdezték, miért megyek siketen újságírónak, hisz úgysem fog sikerülni” – Hallássérültként a VOUS-nál

Hozzászoktam, hogy a közvetlen környezetem befogad, segít, alternatívákat ajánl fel. Azt hittem, mások is ilyenek lesznek. A munka világában is csak emberek vannak, nem igaz? Aztán jött a feketeleves.

  • Ne kérdezd meg soha, hogy azért néz-e téged, mert szerelmes beléd. Megalázod, pedig azért követ a szemével mindig és forog a padban utánad, hogy értsen. Néha pedig csak elfekszik a padon, mert túl fáradt ahhoz, hogy figyeljen. Ne hibáztasd miatta, tényleg ki van purcanva.
     
  • Ne háborodj fel akkor sem, ha nem jár be az órádra egyetemen, azért nem jár be, mert csak feleslegesen ül bent órákat úgy, hogy nem sokat ért belőle. Ezalatt inkább pihen, tanul, vagy könyvtárban dekkol.
     
  • Ne hasonlítgasd más hallássérült diákodhoz, mondván, hogy neki ment a tollbamondás, akkor neki is mennie kell. A hallássérültek nem egyformák. Ugyanez igaz az idegen nyelvre is, van, amelyikük képes megtanulni, van, amelyikük nem.
     
  • Végezetül pedig semmiképpen ne engedd át egy tárgyon azért, mert nem hall. Nincs rá szükségük, nem is kérnek ebből.

Mai napig értetlenül állok az előtt az eset előtt, amikor szóbelin vártam, hogy végre buktasson meg a tanár, hogy mehessek, és a következő vizsgára felkészülten jöjjek vissza, de ehelyett egy kegyelemkettest adott egy csípős megjegyzéssel. Azt mondta, hogy kettest ad, de hát erre tanulni kellett volna, egyes inkább, nem azért nem tudom, mert nem hallok. Egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy átcsússzak a hallásom miatt. Úgy éreztem, lefolyok a székről, nem tudtam, miért gondol még csak hasonlókat is a tanár, majd kihessentett, én meg sokkolódva a szégyentől kimentem.

Buktassatok, jó? Legfőképpen pedig szeressétek őket, jó?

Olyan kis bátortalanok, szégyenlősek, tele vannak bizonytalansággal, félelemmel, zűrzavarral. Olyanok, mint a madár, aki kiesik a fészekből, és próbálnak csapkodni, lábra állni, de nehezen megy nekik. Legyetek olyanok számukra, mint annak a madárnak az emberi kéz, ami lágyan tart, teret ad, és néha a levegőbe dobja őket, hogy repüljenek. Tanítsátok meg őket repülni.