„Minden a másolat másolatának a másolata” – hangzik el a Harcosok klubjában, és bár nem az internetre utalnak, teljesen helytálló a mondat a webre nézve is. Nincs új a Nap alatt, régóta tudjuk, de egészen meglepő, hogyan veszi át minden oldal ugyanazt a tartalmat, hogyan másolódnak külföldi ötletek magyarra, és hogyan koppint mindenki mindent. Kiábrándító sorok következnek.
Ügyeletes DIY-szakértőnk és lakberendezőgurunk, Mojzes Nóra nemrégiben írt nektek arról, hogy a bútorpiac milyen mértékben koppintja a korábbi, designerek által megálmodott ikonikus székeket. Azzal pedig semmi újat nem mondunk, ha megemlítjük, milyen gátlástalanul másolják a fast fashion üzletek a nagynevű divatházak és a kicsi független tervezők és művészek alkotásait.
A másolás viszont nemcsak a kézzelfogható tárgyak problematikája, hanem a szellemi termékeké is. A szerzői jogvédelem pedig az internet természeténél fogva nem igazán tudja tartani a lépést a lopások mértékével.
Szerintem legalább egyszer (de inkább többször) mindenki szembesült már valami olyasmivel, hogy a kedvenc portálján / blogján / You-Tube csatornáján / Facebook-oldalán olyan dolgot látott viszont, ami korábban már máshol is szembejött vele.
Jó példa erre a pár hónapja nagy nyilvánosságot kapó Copy atya Facebook-oldal, ami a már több mint 1 200 000 követőt számláló Tibi atyáról próbálta meg lerántani a leplet. Történt ugyanis, hogy valaki elkezdte összegyűjteni azokat a netes mémeket és vicceket, amiket Tibi atya mindössze magyarra fordított és közzétett. Mindez attól válik igazán bicskanyitogatóvá, hogy a magyar verzióra minden esetben rákerül a Tibi atya logó, ami azt az érzetet kelti, mintha saját, kreatív termékről lenne szó. Az a helyzet, hogy a jelenség viszont nem áll meg Tibi atyánál, rengetegen csinálják ugyanezt. Sőt, úgy mondom: a legtöbben talán ezt csinálják.
Mindennek nagyon egyszerű magyarázata van:
mivel itthon még mindig csak kevesen beszélnek angolul, a többségre az újdonság erejével hat mindaz, ami korábban csak angolul volt elérhető. Ez a probléma pedig elmossa a lopás és az „inspirálódás” korábban éles határait.
Több olyan YouTube-csatorna és blog létezik, ami ha konkrét tartalmat ugyan nem is lopott, de egy korábban már nagy sikerrel futott alapötletre épít.
Ezzel pedig az a probléma, hogy közel sem ugyanarról beszélünk, mint amikor egy magyar csatorna megvásárolja a licencét egy Amerikában már befutott tévés tehetségkutatónak.
Mivel az interneten fellelhető információ mértéke exponenciálisan növekszik, szinte követhetetlen, mi hol jelent meg először és kit illet a vállon veregetés a tartalomért.
Ma, amikor a Pinterestre bárhonnan át lehet emelni fotókat, már abban az illúzióban él a felhasználó, hogy az internetről minden szabadon és ingyen használható. Igaz, a Pinterest ebből a szempontból korrekten működik, hiszen minden esetben lekattinthatóvá teszi a forrást – ez viszont nem változtat azon az érzeten, amit az internetezők fejében elültet.
Ezért sokan úgy lopnak tartalmat, hogy még csak tisztában sincsenek vele, hogy épp ezt teszik. Szóval ne feledkezzetek meg róla, hogy bár az internet egy csodálatos hely, azért mindent nem lehet.
A mém attól mém, hogy önálló életre kell, de az írásoknak szerzője van, a fényképeknek fotósa, a grafikáknak alkotója, az ötleteknek pedig ötletgazdája.
Szerintem inspirálódni szabad, ha az ember valóban hozzáteszi a maga munkáját valamihez. Az inspirálódás viszont egy dolgot kötelezővé tesz: az inspirációs forrás megnevezését és megjelölését. Ha tetszik valaki sikere, ne azt másoljátok le, amit csinált – hanem azt, ahogyan. A kettő között óriási a különbség.
