Egyéb kategória

A top 5 legmenőbb esküvői süti Magyarországon

Azt már biztosan ti is tudjátok, hogy Takács Nóra kezét nemrégiben megkérték, így most gőzerővel készül augusztusi esküvőjére. Arról, hogy milyen sütiket válasszon a nagy napra, titeket kérdezett meg. Mutatjuk, mi lett az eredmény!

vous - 2017.02.05.
A top 5 legmenőbb esküvői süti Magyarországon

Takács Nóra pár nappal ezelőtt hatalmas hírt osztott meg velünk: Peti megkérte a kezét. Nóra pedig már neki is látott az esküvő szervezésének, hiszen augusztus 5-re tűzték ki a nagy napot.

Takács Nóra eljegyzés

Hatalmas a boldogság: Takács Nórát eljegyezték!

„Nagyon-nagyon boldog vagyok! Pár hete történt a lánykérés, ami igazán romantikus és megható volt. Már nekiláttunk az esküvő szervezésének, annyit elárulhatok: augusztusban lesz. Imádom a készülődés minden mozzanatát, szuperizgalmas megszervezni a nagy nap apró részleteit.”

A teljes cikket ITT olvashatjátok el.

Most az esküvői sütik kiválasztásában kért tőletek segítséget. Posztjában azt írta, éppen pukkadásig eszik magunkat a próbasütikkel, és egyik finomabb, mint a másik! Tőletek pedig megkérdezte, melyik az a három sütemény, amit biztosan ne hagyjanak ki a menüből. A válaszok alapján pedig összegyűjtöttük az 5 kedvenc sütiteket – és a legnépszerűbbnek még a receptjét is elhoztuk!

#5 Rétes

Objektum doboz

#4 Zserbó

Objektum doboz

#3 Sajtos pogácsa/sajtos rúd

Objektum doboz

#2 Mandulasüti

(Amit Takács Nóra a kezében fog.)

Objektum doboz

#1 Őszibaracksüti

Objektum doboz

Mi kell hozzá?

Tészta

  • 70 dkg finomliszt
  • 2 dl tej
  • 20 dkg sertészsír
  • 30 dkg porcukor
  • 2 db tojássárgája
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csipet só

Töltelék

  • 10 dkg dió 
  • 1 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 3 ek. sárgabaracklekvár
  • 2 ml rumaroma 
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 dl tej

Díszítés

  • 3 ml vérnarancsaroma
  • 1 db tojásfehérje
  • 3 ek. kristálycukor 

Hogyan készül?

A keresőbe beírva Edit receptje tűnik a legnépszerűbbnek (itt és itt is). A tészta hozzávalóit a tej és liszt kivételével egy tálban összekeverjük, majd apránként, felváltva keverjük hozzá a lisztet és tejet is, melyből egy sima tésztát gyúrunk. A tésztát egy órát pihentessük hűtőben, majd formázzunk dió nagyságú gömböket, amiket tepsire sorakoztatunk. A gombócokat előmelegített sütőben 180 °C-on 15-20 perc alatt világosra sütjük. Még melegen kaparjuk ki a belsejét!

A kikapart tésztához adjuk a kakaóport, a por- és vaníliás cukrot és a darált diót, majd hozzáöntjük a lekvárt, a rumaromát is, végül a tejjel teljesen simára dolgozzuk. A tölteléket fél órára hűtőbe tesszük, majd tölthetjük is a tésztát. A félgömböket nem kell púposra tölteni, éppen csak tele legyenek, majd egy kevés töltelékkel ragasszuk össze a két félgömböt.

A vérnarancsaromát egy tálba öntjük, és foltokban megkenjük a barack felületét. Utána tojásfehérjével kenjük le, és kristálycukorba forgatjuk azon pillanatban.

Még több desszertért kattintsatok a Cookta.hu oldalára!

Ajánlott cikkek