Egyéb kategória

Egy étterem, ahol magatoknak főztök – hogy mi a jó benne?

Tegnap nyitott meg Budapest első és egyben a világ első – ilyen jellegű – DIY étterme. Most joggal kérdezhetitek, miért akarna valaki egy olyan étterembe menni, ahol magunknak kell elkészítenünk azt, ami a tányérunkra kerül. A válaszra mi is kíváncsiak voltunk, ezért ellátogattunk a Budapest Makery megnyitójára. Egy dolgot már most elárulhatok, baromira nem bántuk meg. Elmondom, miért.

vous - 2017.02.11.
Egy étterem, ahol magatoknak főztök – hogy mi a jó benne?

De hogy kinek és hogyan jut az eszébe egy ilyen hely megnyitása?

Ismeritek a Budapest Bakeringet, vagyis azokat az apró gurulós trolikat, villamosokat és buszokat, amelyek a ring névre hallgató péksütiket/szendvicseket árulják a belvárosban? Imádni való kezdeményezés, nemde? Na ennek az úriembernek, Lendvai Ádámnak köszönhetjük ezt a legújabb őrületet is, ami jóval többet nyújt, mint egy hagyományos étterem.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Budapest Makery – főzz magadnak!

Ezt a helyet kapásból ajánlanám azoknak, akik szeretnek főzni, vagy épp nem, akit érdekel a gasztronómia, aki nem szeret maga után mosogatni, akinek kicsi a konyhája, vagy kollégiumban él, ahol egyáltalán nincs hol elkészíteni az ételeket, de néha szívesen összedobna pár finom falatot, vagy szívesen főzne a barátaival. Elsajátítana pár új receptet, vagy csak fejlesztené a főzési készségeit, és kipróbálna valami újat, vagy csak enne egy jót. Imádja a főzős videókat, de még egyiket sem próbálta ki, szívesen hív vacsoravendégeket, de nem szeretne négyféle ételt megfőzni, vagy úgy érzi, magára marad egyedül a konyhában, míg a barátai iszogatnak, és ő a főzés miatt mindenből kimarad.

„A legveszélyesebb dolog a konyhában az életlen kés” – Együtt főztünk egy látássérülttel

„A legveszélyesebb dolog a konyhában az életlen kés” – Együtt főztünk egy látássérülttel

Zsuzsával egy városi tandembiciklizés alkalmával ismerkedtem meg, ahova barátjával és kislányával érkezett. Valamivel később egy közös ismerősüknél vacsoráztunk, a napokban pedig már együtt főzőcskéztünk – illetve ő főzött, én néztem. Mindezekben alapvetően semmi furcsa nem lenne, ha Zsuzsa nem lenne látássérült.

Közösségépítés, tanulás, móka és kacagás

Merthogy ez az étterem jóval több, mint hagyományos társai. Ide nemcsak beül az ember egy fröccsre és egy finom vacsira, persze ezt is lehet – hiszen kérésre akár a szakácsuk is elkészítheti nektek a ételeket –, de ennél sokkal jobb program, ha magatoknak készítitek el.

Hogy hogyan? A menet a következő…

  • Beültök.
  • Végigpásztázzátok az étlapot – igen, étlap természetesen itt is van.
  • Majd a kiválasztott étel elkészítési módját, illetve az arról készült videót egy tablet segítségével tekinthetitek meg.
  • Az alapanyagok kis tálkákban, konyhakészen, azaz megmosva, megpucolva és feldarabolva érkeznek hozzátok.
  • Majd végül az asztalokba/pultokba beépített indukciós lapoknak hála elkészíthetitek a finomabbnál finomabb falatokat.
  • A főzőcske és falatozás után pedig nincs más dolgotok, mint hátradőlni – meg persze fizetni – és élvezni, hogy a mosogatószivacs most nem a ti kezetekben lesz.

Forrás:
Kerepeczki Anna

A fizetésre visszatérve, ami még szuper ebben a helyben, hogy ár-érték arányban is teljesen oké. Éttermi. Ami, ha belegondoltok, hogy nemcsak egy tányér étellel, de remek programmal, új élményekkel és receptekkel is gazdagabbak lesztek, szerintem nagyon baráti.

Apropó, receptek! A haltól kezdve a húsokon, zöldségeken és tésztákon át számtalan étel szerepel az étlapon, ami hétről hétre változik, és amelyet híres szakácsok és gasztro-bloggerek alakítanak, sőt, ha van egy jó receptetek, akár még a tiétek is rákerülhet.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna – Lendvai Ádám

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna – Sass Dani és Wirgha Márk, a Konyhafőnök tavalyi és tavalyelőtti döntősei

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna – A minibuszban kialakított DJ-pult

Egy olyan új helyszín, amely árában és egyszerűségében teljesen beilleszthető egy éttermi programnak, miközben egy aktív élményben lehet részetek, amelyben baromi jó osztozni a szeretteitekkel. Mi melegen ajánljuk!

Ajánlott cikkek