Egyéb kategória

Az intelligens emberek ezekről a dolgokról hallgatnak a munkahelyükön

Ha azt hinnétek, hogy csak a szemérmességetek szabhat határt annak, hogy mit mondotok el magatokról a munkahelyeteken, akkor picit tévedtek. Az intelligenciaszintetek is befolyásolhatja, mennyire ered meg a nyelvetek a melóban.

vous - 2017.02.11.
Az intelligens emberek ezekről a dolgokról hallgatnak a munkahelyükön

A Huffington Post szerint az érzelmileg intelligens emberek ügyesen olvasnak másokban, és ez a képességük megmutatja nekik, hogy mit szabad elmondani magukról a munkában, és mit nem. A következő dolgokkal kapcsolatban például hallgatnak, mint a sír, mert tudják, akár a karrierjükbe is kerülhet, ha ezekről beszélnek.

Ez nem lehet igaz, kirúgtak a munkahelyemről! – De volt hozzá joguk?

„Hangtalanul, némán éltem, kifogásokat kerestem” – Nőként is merjetek karriert építeni!

„Nemrég új év kezdődött, és bármi is történt eddig, idén először megfogadtam valamit, amihez az első lépés ennek a cikknek a megírása volt. Hiszen egy próbát megér, nem? Hát így kezdődik az én történetem. Egy újévi fogadalommal és egy tervvel” – kezdi történetét Mónika, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását.

Ebben a cikkben az ő történetét olvashatjátok.

1. Mennyit keresnek?

A szülők a legkíváncsibbak azzal kapcsolatban, hogy mennyit is visz haza a gyermekük, de azért vannak helyek, ahol a munkatársak is szeretnek turkálni a másik pénztárcájában. Persze mindenhol vannak eltérések, amik könnyen konfliktust is okozhatnak, nyilván annak a részéről, aki kevesebb pénzt kap a teljesítményéért. Éppen ezért sokan inkább kibújnak a kérdés alól.

A nagy pénzpara: fizetésemelést szeretnétek kérni? Eláruljuk, hogyan tegyétek!

„Lassan egy éve, hogy gyakornokként elkezdtem dolgozni a jelenlegi munkahelyemen. Megtanultam, milyen csapatban működni, mit jelent a felelősség, milyen, ha az embernek főnöke van, és persze élveztem a jól végzett munka gyümölcsét is. De van, amiben még nincs tapasztalatom: hogyan kérhetek fizetésemelést? Ennek jártam utána.”

Hogy mire jutott Juci, az itt kiderül.

2. Hálószobatitkok

Attól függetlenül, hogy a nemi élet egy természetes dolog, még nem tök természetes, hogy mindenkivel megosztja az ember a személyes tapasztalaiat, élményeit, pláne nem egy munkahelyen. Sokaknak ez kínos lehet, miközben mások kuncognak az egészen, de jobb egyáltalán nem bolygatni ezt a témát.

Csak szex és más semmi: beszéljünk a fuckbuddy-jelenségről! Barok Eszter

Miért is tabutéma a szex?

A szex még mindig egy olyan téma, amiről nem mindenki szeret beszélni. Valamilyen szinten tabutémának számít, és esetleg csak a legközelibb barátainkkal osztjuk meg ezzel kapcsolatos dolgainkat. Na jó, azért van két véglet. Az, aki egyáltalán nem beszél róla, és az, aki túl sokat beszél róla. A középutat nehéz megtalálni.

A cikk folytatását viszont könnyű, mert itt már olvashatjátok is.

3. Munkaundor

Mennyi embert hallani, hogy elégedetlen a munkájával kapcsolatban, de a főnöknek már nem mer panaszkodni, váltani aztán meg végképp. Ezzel csak megbélyegzik magukat, hogy nem is igazi csapatjátékosok, kevésbé fognak nyitni feléjük a társaik. Bölcsebb dolog csendben maradni ilyenkor, és inkább arra fordítani az energiát, hogy megleljétek a megfelelő munkát a számotokra.

Győri Zsófia Munkahelyet váltani nem csak lehet, kell is – elmondom, mikor és hogyan

Boldogan a munkahelyen? Ezzel a 4 trükkel lehetséges!

A munka és a boldogság egy mondatban nehezen fér meg egyesek szerint, és ezt meg tudjuk érteni. Nem mindenkinek és nem minden munkahelyen álom dolgozni, teljesíteni, fizetésemelést kérni, érvényesülni, boldognak lenni meg pláne nem. De tenni lehet azért, hogy jobb legyen.

A cikk itt folytatódik.

Ajánlott cikkek