Mindössze 50 tárggyal is lehet boldogan élni - egy fiatal magyar lány a bizonyíték

Mindössze 50 tárggyal is lehet boldogan élni – egy fiatal magyar lány a bizonyíték

Eltárgyiasodott világunkban mostanában egyre többet foglalkoztat a minimalista életmód. Az élmények, nem pedig a tárgyak gyűjtése. A stresszmentes, szabad, függőségektől mentes élet. Merthogy függők vagyunk mind, akár a Facebookról, a telefonunkról, sorozatokról, a megfelelési kényszerről vagy vásárlásról beszélünk. A napokban rábukkantam egy blogra, amit egy fiatal lány ír, aki csapot-papot hátrahagyva felkapta a hátizsákját, és Thaiföldig meg sem állt egy jobb, szabadabb élet reményében.

Hogy milyen indíttatásból indult útnak egy szál hátizsákkal egy olyan lány, akinek látszólag mindene megvan? Hogy milyen indíttatásból szelektálta ki szinte mindenét, épp csak egy hátizsáknyi holmit magánál tartva? Hogy hogyan tudta elengedni a régi életét egy új, szabadabb és kreatívabb létért cserébe? Hogy minderre választ kaphassunk, Hausel Dórával, az Élj vidáman blog szerzőjével beszélgettem.

Eredetileg borász vagy, és van egy családi borászatotok. Mit szóltak a szüleid, hogy mindezt hátrahagyva, egyetlen hátizsákkal járod inkább a világot?

Nem örültek. Igazából most se nagyon értik, mi értelme van mindennek. Remélik, hogy ez csak átmeneti állapot nálam.

A szüleim mindig is erre a pályára szántak, de eleinte nem voltam száz százalékig biztos abban, hogy valóban ezt akarom-e csinálni. Nagyon fiatalon – 14 évesen – kerültem Budapestre a Soós István Borászati Szakközépiskolába tanulni. Szeretem a szakmámat, de sok minden más is érdekel – aminek sokáig nem adtam hangot.

„Nem vagyunk hoszteszek, értünk hozzá” – Katona Zsófival, a Katona családi borászat egyik tagjával beszélgetünk Mojzes Nóra

„Nem vagyunk hoszteszek, értünk hozzá” – Katona Zsófival, a Katona családi borászat egyik tagjával beszélgetünk

A Katona Borház 1996-ban alakult családi pincészet, Balatonbogláron és Tokaj–Hegyalján termelt saját szőlőiből készíti minőségi borait. A világfajtákon kívül, mint a chardonnay, sauvignon blanc és merlot, többek között régi magyar szőlőfajtákat, Irsai Olivért, leánykát is termesztenek. Borászuk Katona Ferenc, akinek lányát faggattuk arról, milyen is egy borász lányaként felnőni, és milyen kapcsolat lehet egy jó bor és közöttünk.

Először Németországba mentél, majd nekivágtál Thaiföldnek a pároddal. Őt Németországban ismerted meg?

Németországba a borászati tudásom és tapasztalataim továbbfejlesztése miatt mentem, és hogy nyelvet tanulhassak és más embereket is megismerhessek. A párommal egy pincészetnél találkoztam először, ő is ott dolgozott, ahol én.

Mondhatni, a szőlőtőkék között szerettünk egymásba, ami a mai napig tart.

Kinek az ötlete volt, hogy nekivágjatok egy ilyen utazásnak?

Hatalmas álmom volt az utazás, a kultúrák, emberek, más vallások megismerése – neki nemkülönben.

Forrás:
Hausel Dóra

Jelenleg mivel foglalkozol / foglalkoztok?

Pillanatnyilag interneten keresztül építem a „kis online bizniszemet”: weboldalakat készítek és szerkesztek. Emellett a párommal két online kongresszust is szerveztünk Németországban. Eközben próbálok minél többet tanulni. Itt, Thaiföldön elvégeztem egy thai reflexológia masszázskurzust, ami sokat segített abban, hogy jobban megértsem a testi-lelki folyamatok által létrejött változásokat.

Sikerült közelebb kerülnöm önmagamhoz, és a lelkem mélyebb részeihez. Ezenkívül segédkezek weboldalak készítésében és szerkesztésében, illetve írok, amennyit csak tudok. Ezért hoztam létre a saját kis oldalamat. Most írtam meg első könyvemet Soha többé pánik címmel. Szeretnék segíteni a hozzám hasonlókon, akik ugyanilyen kellemetlen, már-már elviselhetetlen tüneteket élnek át nap mint nap.

Fontos még számomra az is, hogy minél több információt és motivációt adhassak át azoknak, akik ugyancsak utazni vágynak. Tartok konzultációkat, ahol tanácsokat adok, hogyan lehet olcsón repülőjegyhez, szálláshoz jutni.

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni” – így kezdhettek új fejezetet

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni” – így kezdhettek új fejezetet

Vannak dolgok, amik nap mint nap nyomasztanak bennünket, vannak olyanok, amikhez görcsösen ragaszkodunk, és vannak olyanok is, amelyeknek már „lejárt a szavatossági idejük”. Hogy mit tegyünk velük? Engedjük el őket!

Mennyire volt nehéz mindent hátrahagyni? Hiszen – ha jól tudom – gyakorlatilag felszámoltad a régi életedet, és megszabadultál a számodra felesleges tárgyaktól, és mindössze 50 tárgyat tartottál csak meg…

Igazság szerint nem volt annyira nehéz, mert már régóta nem éltem otthon. Az évek során valahogyan megszoktam a jövés-menést.

Persze én is elbizonytalanodtam akkor, amikor felmondtam a munkahelyemen. Valóban jól döntöttem? Nem kellett volna még egy kicsit maradnom, pénzt gyűjtenem? De aztán az eszem és a szívem is azt súgta, hogy amit nem akarok, azt ne csináljam.

Miért folytassam tovább azt az életmódot, amit nem szeretek, ami kínoz belülről, és amit a testem egy porcikája sem kíván? Tudtam, hogy az életnek többről kell szólnia annál, mint hogy reggeltől estig megállás nélkül dolgozom egy életen át.

Ez az 50 tárgy, amit jelenleg birtoklok, nem fix, néha kevesebb, néha több. Időnként úgy érzem, még ez is túl sok. Furcsa érzés.

Mit volt a legnehezebb elengedni?

Nem volt nehéz elengedni semmit. Tudom, hogy azok a tárgyak, amiket a hátam mögött hagytam, nem jelképeztek semmi lényegeset az életemben. Nem lettem tőlük több vagy kevesebb. Persze vannak olyan emlékeim, amiket olyan emberektől kaptam, akik fontosak nekem. Azokat megtartottam.

Az én egyik kedvenc idézetem: „Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni” – Buddha

Igyekszem magamba vésni és gyakorolni a hétköznapokban, de ez baromi nehéz egy olyan fogyasztói társadalomban és közösségi hálóval, mint a Facebook és társai, ahol a tárgyaktól és személyektől is egyre nehezebb tudunk meg- vagy elválni. Vagyis folyamatos függőségben éljük a mindennapjainkat...

A blogodban olvastam egy hasonló idézetet Ajahn Chan szerzetestől: „Ha valamit elengedsz, akkor boldogabbnak érzed magad, ha sok mindent elengedsz, akkor még boldogabb leszel, ha mindent elengedsz, akkor végre szabad vagy.”

Ez az idézet ad vagy adott neked erőt, hogy belevágj? És ha igen, valóban így érzed, sikerült ezt a békét és szabadságot megvalósítanod azáltal, hogy „letetted a régi csomagodat”?

A mai napig ez ad erőt, de az, ami lejátszódik bennem, egy hosszabb folyamat. Az, hogy belevágtam egy ilyen – számomra – nagy kihívásba, azt is jelzi nekem, hogy igenis erős vagyok, és képes vagyok bármire az életben.

Ha el tudok engedni tárgyakat, embereket, érzelmeket és hátrahagyni egy olyan életet – amiért bár rettentően hálás vagyok –, amiről tudom, hogy nem tesz boldoggá, azzal bebizonyítom magamnak, hogy valóban az vagyok, aki lenni szeretnék.

Hogyan élted meg ezt az „elválást”, és mit tanácsolsz azoknak, akik hasonlóan kilépnének a komfortzónájukból, a mindennapos mókuskerékből? Hogyan álljanak neki, hogyan és miből merítsenek erőt / bátorságot?

Én se léptem még ki teljesen a komfortzónámból, még mindig akadnak blokkok a fejemben, amiket fel kell oldanom. Ez egy hosszú folyamat. Szerintem az, aki tényleg nyitott szemmel jár a világban, és megpróbálja minden egyes porcikájával az életet élvezni, nem pedig aggodalmaskodni, és elhinni, hogy egyébként mindene megvan, amire szüksége lehet, idővel könnyebben megtalálja a helyét a világban, és megtanulja megbecsülni az élet adta lehetőségeket.

Amit tudok tanácsolni, az az, hogy nem kell azt követnünk és utánoznunk, amit más mond vagy tesz. Mindenki egyéniség:

tedd azt, amit szeretnél, amihez kedved van!

Nyilván az ilyen világutazások nem valók mindenkinek, de az összespórolt pénzünket másra is költhetjük a tárgyak helyett. Mondjuk élményekre.

Amikor a tárgyaid szelektálására esett a sor, hogyan hoztál döntéseket, mi az, ami maradhat, és mi az, aminek mennie kell? Az 50 tárgy nem tűnik soknak, és a listádon – amelyeket mindössze egyetlen hátizsákod rejt – a lehető legfunkcionálisabb holmikat látom csak. De mi van például a relikviákkal? Ezek nem hiányoznak?

Természetesen ez az 50 tárgy csak annyi, amivel jelenleg járom a világot. Vannak még más dolgaim is, amelyeket otthon hagytam a szüleimnél, tehát azért nem ez mindenem.

Amikor elkezdtem összepakolni, figyeltem arra, hogy tudatosan tegyem ezt. Úgy pakoltam, hogy azok a tárgyak mind célt szolgáljanak, tényleg szükségem legyen rájuk útközben. Sokan lesokkolódnak vagy egyszerűen meghökkennek, amikor mondom, nekem ez elég, nincs szükségem többre.

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni” – így kezdhettek új fejezetet„Még évekig elvagyok anélkül, hogy új ruhát vennék” – ehelyett az érdekel, kik készítik őket Mengyán Eszter

„Még évekig elvagyok anélkül, hogy új ruhát vennék” – ehelyett az érdekel, kik készítik őket

„Tudom, hogy te nem vásárolsz ilyen helyeken, de én meg nem akarom tudni, hogy készült, és kész!” Ha nem is nap mint nap, de rendszeresen találkozom ehhez hasonló, indulatosnak tűnő kommentekkel. Azzal, hogy nemet mondtam a fast fashionre, nagyon sokakat felbosszantok, pedig nem tettem semmit, csak én eldöntöttem, hogy más utat járok és erről szívesen beszélgetek, mesélek.

Eszter cikkét itt elolvashatjátok!

Nőként azt gondolom, sokkal nehezebb leszűkíteni a holmikat, amik körbevesznek, és az is jóval nehezebb, hogy ne csábulj el egy-két új holmira. Ez akaraterő kérdése?

Ez is sajnos a fogyasztói társadalmunk egyik nagy csapdája, amibe mi, nők „sikeresen” beleestünk. Ezt üzenik nekünk a plakátokról, ez szól a tévében, a rádióban, mindenhol. Csakis a tökéletes nő illúziójának képét látjuk, és olyanok akarunk lenni, mint ők.

Azt üzenik nekünk, nőknek, hogy különlegesek vagyunk és szépek, holott mindenki ugyanolyan ruhákban jár. Mindenki ugyanoda jár vásárolni, mindenki ugyanazt a sminket hordja. Tehát valójában egyformák vagyunk.

Őszintén szólva engem ez az egész divat, smink és „trendiség” már egyáltalán nem érdekel. A természetességben hiszek. Annyira másképpen látok sok mindent, és annyi mindenben változtam az évek során, hogy ezek csak apró dolgok, amelyekre nekem nincs szükségem. Ez persze nem azt jelenti, hogy igénytelen lennék és nem adok magamra. Fontosnak tartom az egyediséget és azt, hogy feltárjuk az igazi énünket. Hogy végre letegyük az álarcunkat.

Sikerült megtanulnom ellenállni minden kísértésnek, már ami az átlagember igényeit illeti. Ha vásárolni akarok, akkor azt tudatosan teszem, és nem azért, mert be akarok illeszkedni egy adott közegbe.

Meddig szeretnéd folytatni ezt az életmódot? Sosem akartál megállapodni?

Erre nem tudok konkrét választ adni. Sok mindentől függ. Természetesen meg akarok majd állapodni valahol, ez lehet akár több helyen is. Az egyik biztos pontom egyértelműen a hazám, Magyarország lesz, leginkább a borászkodás miatt. A másik pedig majd ott, ahol azt érzem, igen, ez a hely tökéletes.

Az utazás nagyon sok mindenre megtanít. Nemcsak a világgal való kapcsolatod alakul át, hanem a saját magadhoz fűződő viszonyod is. Másként nézek az otthoniakra, és rengeteg mindent megértek a világ történéseiből, már most is.