Változik a Tinder, több szerelmet ígérnek a felhasználóknak

5400 pár a Tinderen: ez a lány állítja, ő a legnépszerűbb az appon

Egy 19 éves ausztriai modell lány szórakozásképp letöltötte a Tindert, és most állítja, világrekordod döntött. Ugyanis néhány hónap alatt több ezer párt szedett össze, és szerinte emiatt ő a legnépszerűbb az egész appon.

Ha használtatok már Tindert, valószínűleg hamar rájöttetek, hogy mások kisugárzása nem igazán jön át az appon keresztül. Összvissz 1-2 fotó alapján kell döntenetek, így gyanítom, több srácot húztok balra, mint jobbra. Úgy fest, nem ez a helyzet a 19 éves Jazz Egger esetében, akinek több mint 5400 párja van már a randiappon, és erre rendkívül büszke.

Objektum doboz

„Sokat utazom, és az emberek folyton küldözgetik nekem a szuperlájkokat” – mondta a lány a Daily Mailnek, és hozzátette, eleinte ezt teljesen hétköznapi dolognak tartotta.

Aztán egy ismerőse mondta neki, hogy átlagosan havi egy-kettő szuperlájkot kapnak a lányok Tinderen. (Ez amúgy tutira így van? Én nem lennék olyan biztos benne) A lány mindenkit jobbra húzott, akitől ilyen lájkot kapott, és a rengeteg párját elnézve szerintem kijelenthetjük, hogy nem csak őket. Jazz ezek után kiírta a Tinderre, hogy ez az egész már túl sok, és nem fog mindenkinek visszaírni mostantól, csak azoknak, akik nagyon érdekes szöveggel indítanak.

Objektum doboz

Csak egy kérdés: vajon ő tudja, hogy a Tinderen nem kell mindenkit jobbra húzni? Csak azokat, akik szimpatikusak, és közelebbről megismernétek őket? Ez alapján nem annyira, és azért valljuk be, azzal, hogy mindenkit elfogadunk az appon, elég könnyen össze lehet szedni sok párt. De csak azért nyomkodni a telefont, hogy gyűjtögessük a srácokat, nem túl értelmes dolog.

A lány egyébként eddig 20 randin volt olyan pasikkal, akiket itt ismert meg, de egyikükbe sem lett szerelmes. Ugyanakkor hozzátette, hogy ettől függetlenül sok érdekes beszélgetésben volt már része: akadt olyan férfi is, aki egy görögországi nyaralásra hívta el, és az egészet állta volna neki. A lány erre viszont már nemet mondott.