lany-felszabadult-egyedul-napfeny

A tudomány bebizonyította: ami nem öl meg, TÉNYLEG erősebbé tesz

Ahogy azt Kelly Clarkson is megénekelte anno: ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Jólesik ezt hallani, ha nehezebb időkben találjuk magunkat, de ez nem csak holmi lélekgyógyító kifejezés. A tudomány bebizonyította, hogy ez TÉNYLEG így van!

Túl vagyunk egy szakításon, alaposan megszenvedtük az első hetet, de már nem sírjuk el magunkat minden szerelmes szám hallatán. Ilyenkor kezdjük el úgy érezni, hogy sokkal jobban vagyunk. Sőt, egy fenét, erősebbek lettünk, mint voltunk, mert ugyebár ami nem öl meg... Ha pedig valaki megpróbál meghazudtolni titeket egy „hah, hagyjuk ezt a dumát” szöveggel, akkor nyugodtan mondjátok meg, hogy ez bizony tudományosan bizonyított tény!

magány egyedüllét

Erőt adó idézetek az olyan napokra, mikor minden rossz

Vannak napok, amikor egyszerűen semmi sem jó. Úgy érezzük, hogy túl sok a munka, soha nem fogunk a feladatok végére érni, és még a magánéletben sem stimmel minden. De fel a fejjel, lányok, csak tanuljatok meg néhány bölcsességet, amik átlendítenek ezeken a nehéz pillanatokon!

A cikk folytatásáért IDE kattintsatok!

Egy kutatás ugyanis most alátámasztotta az állítást. Amikor a testeteket trauma vagy stressz éri, a szervezetetek elkezd újabb sejteket termelni. Ezek a sejtek pedig erősebbek lesznek, mint a legutóbbiak, és keményebben veszik fel a harcot a jövőbeli problémákkal. Elmagyarázom!

Például, amikor lejártok az edzőterembe súlyt emelni, azzal az izmaitoknak aprócska sérüléseket okoztok. Ennek eredménye az izomláz. Ahogy ez elkezd gyógyulni, sokkal erősebbé válik, ezért van az, hogy idővel egyre több súlyt bírtok el, és már nincs izomláz. Na, erről beszélt a tudomány is, csak egy kicsit más értelemben.

Szóval, amikor legközelebb valami rossz dolog történik veletek (megbántanak, szakítanak veletek, nagy stressz ér), gondoljatok arra, hogy tényleg sokkal erősebbek lesztek legkésőbb egy hónap múlva. És ha már erről beszéltünk, és felidéztük azt a Kelly Clarkson-dalt, nem kell elmennetek a YouTube-ig, linkelem, hogy nosztalgiázzatok egyet.

Objektum doboz